- Magáért jöttem - mondta rekedtes, borzasztó hangján.

Rémülten lapultam a falhoz. A Nagy Fekete Autót ez láthatóan nem érdekelte. Megszokta már. Benyomult az ajtón, és ledobta hatalmas testét a fotelbe. Rám nézett, majd kissé szelídebben azt mondta: - Magáért, de nem maga ellen. Az NFA képviseletében.

NFA… mintha csak a Nagy Fekete Autó rövidítése lenne… Persze tudtam, hogy a betűk valójában a Nemzeti Felvigyázó Alközpontot jelentik.

- Nagyon megtisztelő… - hebegtem -, de mi dolga velem az NFA-nak?

- Bejelentés érkezett, hogy nem tesz eleget állampolgári kötelességének - csóválta meg a fejét a Nagy Fekete Autó, majd magyarázólag hozzátette: - Az állam ugyanis az emberekért van. Munkahelyeket, óvodát, iskolát, egészségügyi ellátást, nyugdíjat biztosít polgárainak. De cserébe elvárja, hogy az emberek is tegyenek le valamit a közösség asztalára! Mindenki a maga módján! És maga ezt elmulasztotta!

- De hát hogyan? Miért? - hebegtem riadtan, és szívemet óriási, szöges abroncs szorította össze.

- Erről nekünk mindenféle listáink vannak - mondta a Nagy Fekete Autó. Kinyitotta a jobb első ajtaját, és a kormány mögül egy hatalmas sárga dossziét vett elő. Nagy csattanással az asztalra dobta, és kinyitotta.

- Itt van például ez: 1 kilogramm kenyér, 2 liter tej, 1 margarin, 10 üveg sör - szemrehányóan felpillantott és megcsóválta a fejét -, satöbbi. Ezt vásárolta tegnap. De nem ez az érdekes. Sokkal izgalmasabb ez a lista itt…

- Milyen jogon tartanak nyilván ilyen dolgokat? - háborodtam föl. - És egyáltalán ki gyűjti őket?

A Nagy Fekete Autó szúrós szemmel nézett rám.

- Ezek teljesen legális és törvényes adatok! A Központi Adatokat Beszerző és Bedolgozó Egység, röviden a KABBE munkájának gyümölcse. Különben is, a listák teljesen nyilvánosak! Bárki megtekintheti őket!

- Bárki? - hördültem föl.

- Úgy van - bólintott a Nagy Fekete Autó. - Bárki, aki a Nemzeti Felvigyázó Alközpontban dolgozik. Vagy a Felközpontban. De térjünk vissza a maga listájára. Van azon egy sokkal aggasztóbb tétel. Bejelentés érkezett ugyanis, hogy 2 centiméterrel megrövidítette a saját családját!

- De mi… hogy…? - a felháborodástól nem jött ki értelmes mondat a torkomon.

- A korábbi években maguk mindig 10 centiméter átmérőjű WC-papírt használtak, ugye?

- Azt hiszem… Sosem mértem meg.

- Éppen erről beszélek! Hogy kicsit gondosabban kellene hozzáállnia a család dolgaihoz! Mert január elseje óta mindössze 8 cm átmérőjű WC-papírt használnak. Tagadja?

- Mit tehetek én erről? - csattantam fel. - Hiszen a papírgyárak elseje óta két centiméterrel kisebb gurigákat készítenek. A Nemzeti Felvigyázó Főközpont rendelkezése szerint!

- Mert mi törődünk a családok gondjaival! - emelte fel a hangját a Nagy Fekete Autó is. - A nemzeti felvigyázók számára ugyanis a családok a legfontosabbak! Nem beszélve magáról Országló Kenéz főpolgárnokról! Akinek minden gondolata a családok boldogulása körül forog! De legalábbis minden második. Vagy harmadik. Hiszen annyi, de annyi más dolga is akad! Mint az anyáknak! Tudja maga, milyen terhet jelent egy dolgozó anyának a napi bevásárlás? Az a rengeteg, nehéz holmi, amit cipelniük kell? Honnan is tudná, hiszen maga nem anya! - Ahogy rám nézett, rögtön bűnösnek éreztem magam, amiért nem vagyok anya. - És mi úgy döntöttünk, hogy segítünk ezen! Legyen végre kisebb az a súly, ami a magyar anyák vállát és cekkerjét nap mint nap nyomja! Ezért aztán törvényben rögzítettük, hogy legyen kisebb a WC-papír gurigák átmérője, és így persze a súlya is!

- De akkor meg mit tehetek én erről az egészről?

- Mintha nem tudná - csóválta a fejét a Nagy Fekete Autó -, hogy megállapodtunk a Papírgyártók Szövetségével is. Mert mindentől függetlenül biztosítani kell, hogy a családok ezután is 10 centiméter átmérőjű WC-papírt használhassanak. Elvégre az embereket nem érheti hátrány abból, hogy a gazember multicégek kisebb gurigákat készítenek! A különbséget ezért aztán maguknak a családoknak kell kiegészíteniük. És ez a maga dolga lett volna, aminemű kötelezettségét hanyag módon elmulasztotta! Itt áll a papíron! Vagyis minden kétséget kizáróan így történt. Tagadja?

- Nekem kellett volna 2 centiméterrel nagyobbra csinálni a gurigákat? - hüledeztem. - De hogyan? Nem vagyok én papírgyár!

- Egy kis találékonysággal, drága polgártársam, egy kis találékonysággal! Ez a probléma ugyanis ragyogóan megoldható azzal, ha áttekeri a papírt az egyik gurigáról a másikra! Amíg 10 centis nem lesz! Így a végén még kevesebb gurigával is kell vesződnie! A családját pedig nem éri kár, mert ugyanúgy 10 centiméteres terméket használhat, mint eddig!

- Tényleg úgy érti, hogy… tekergessem a WC-papírt egyik gurigáról a másikra? - hitetlenkedtem.

- Úgy bizony! - bólintott kajánul a Nagy Fekete Autó. - Most rögtön, itt előttem… De jelentős gyorsasággal, ha javasolhatom! Úgy talán elkerülheti a nagyobb büntetést!

Nem vitatkoztam tovább. Éreztem, hogy úgysem tehetek semmit. Kirohantam a fürdőszobába, és a szobába cipeltem a nagy halom WC-papírt.

A Nagy Fekete Autó gyanúsan csillogó zöld szemével mosolyogva nézte, ahogy végrehajtom az NFA utasításait. Alig végeztem a feladattal, amikor váratlanul megcsördült egy telefon. A Nagy Fekete Autó kinyitotta az egyik ajtaját, és izgatottan kotorászni kezdett a kesztyűtartóban.

- Halló!... Igen… igen… értem. Értem. Köszönöm!

Amikor letette a mobilt, rám emelte a tekintetét.

- Most kaptam az értesítést, hogy a Nemzeti Felvigyázó Főközpont áthelyezéseket eszközölt a hét napjait illetően.

Értetlenül bámultam vissza rá.

- A szerdai, azaz a mai napot a Főközpont rendeletileg kettéosztotta - folytatta a Nagy Fekete Autó -, és a délelőttöt áthelyezte egy héttel korábbra.

- És ez mit jelent?

- Bonyolult dolog - sóhajtott a Nagy Fekete Autó. - Az időtengelyt ugyanis úgy kell elképzelni, mint egy vízszintes vonalat - a kezével mutatta, hogyan kell elképzelni. - Ha a szerda délelőttöt áthelyezzük egy héttel korábbra, akkor az időtengely elferdül, így - és a kezét látványosan megbillentette. - A szerda délelőtt ugyanis túlsúlyt teremt a múltban. Ha ez így maradna, borzasztó dolgokat eredményezhetne… időcsúszást… a párhuzamos univerzumok azonos térbe olvadását… Ennek kiegyenlítésére nem tehetünk mást, mint hogy a szerda délutánt viszont áthelyezzük a jövő hétre! És az időtengely visszabillen a helyére! - azzal a kezét újra vízszintesbe helyezte. - Ezt csináltuk most mi.

- De miért?

A Nagy Fekete Autó megvonta a vállát.

- Nemzetjobbító szándékkal, nyilván. Mi másért?

- És ez jelent valamit… a mi szempontunkból?

- Sajnos igen - bólintott a Nagy Fekete Autó, és szeméből őszinte részvét sugárzott. - Az a helyzet állt elő ugyanis, hogy a határozatot a gurigák megvastagításáról ma délelőtt, vagyis valójában a múlt héten hoztuk meg, maga viszont csak ma délután, vagyis jövő hét szerdán hajtotta végre, és ezzel sajnos két hetes késésbe esett!

- De hát ez badarság! - kiáltottam kétségbeesetten. - Én azonnal megcsináltam, amit kért!

- Szó sincs róla - ráncolta össze a szemöldökét a Nagy Fekete Autó. - Most magyaráztam el, hogy két héttel később teljesített.

- És mit szól ehhez a rendelkezéshez az Alkotásellenörző Bizottság? - kérdeztem reményvesztetten. - Ami a Nemzeti Felvigyázó Főközpont döntéseit ellenőrzi…

A Nagy Fekete Autó bosszankodva horkant fel.

- Alkotásellenőrző Bizottság! - köpte ki a szavakat dühösen. - Akik mindig minden jobbító szándékot keresztülhúznának! Úgy határoztunk, hogy kivesszük a kezükből a döntéseink ellenőrzésének jogát. Ezentúl csak a Csirkefarmok Takarmányellátásának Nemzeti Szervezetét felügyelhetik, azt is csak kérdőívek kibocsátásával. És megváltoztattuk a nevüket is Alkotásellenes Bizottságra!

- De hát a működésük lényege éppen a Felvigyázó Főközpont ellenőrzése volt! - fakadtam ki. - A demokrácia jegyében…

- Ugyan kérem! - vágott közbe gúnyosan a Nagy Fekete Autó. - Ez olyan múlt idő, ami már nem létezik. Döntésünket ugyanis 1222-es évi visszamenőleges hatállyal hoztuk meg, vagyis már az Aranybullában is szerepel! És már dolgozunk azon is, hogy a mohácsi vészt áthelyezzük a jövőbe, amikor már megfelelő haditechnikával rendelkezünk ahhoz, hogy a törököket lesöpörjük a harcmezőről. De hagyjuk a történelmet, és térjünk vissza a mi kis ügyünkre. Maga két hetet késett, ezért sajnálatos módon nemzeti pótbüntetést kell kiszabnom magára! Ami egy húszezer forintos bírság.

- Húszezer?!!! - kiáltottam kétségbeesetten.

- Havonta. És örüljön, hogy ennyivel megúszta! De hogy lássa, a Nemzeti Felvigyázó Al- és Főközpont nem őriz haragot szívében a nemzet megtévedt polgáraival szemben, fogadja el ezt a csodálatos kivitelű oklevelet!

Bizalmatlanul forgattam a fekete keretbe foglalt díszes papírost.

- Ez a Nemzet Jobbításának Általános Törekvéseinek Szabályai, röviden a NEJÁTSZ. Maga Országló Kenéz főpolgárnok írta alá.

- Kicsit magyartalan - vetettem közbe bátortalanul. - A rövidítésben is a …

- Maga csak nem nyelvészkedjen itt! Hagyja ezt nemzetünk nagyjaira, akik sokkal jobban értenek ehhez! Remélem, nincs akadálya annak, hogy kitegye a falra, valami jól látható helyre! Persze nem kötelező… de mi nem szeretnénk az ország polgárait megakadályozni abban, hogy ily módon is kifejezzék nemzetük iránti szeretetüket. Gondolom, maga sem?

- Nem, dehogy… - hebegtem riadtan.

A Nagy Fekete Autó felállt. A fotel megkönnyebbült reccsenéssel engedte el a súlyát. A Nagy Fekete Autó elindult az ajtó felé, majd mielőtt kilépett volna rajta, visszafordult.

- Egyébként meg ne aggódjon! Igaz, hogy kapott egy kis büntetést, de most már elég WC-papírjuk lesz… Szarjon az egészre!