főoldal   /   előző oldal

Bácsika



Urológiára menni sosem öröm. Ám amikor az orvosi szoba ajtajában Galla Miklós jelenik meg és lassú beszédével, jellegzetes hanghordozásával valamelyik várakozót szólítja be, az már önmagában mosolyra késztet. Persze nem az igazi Galla Miklós, csak egy szakasztott mása.

Amikor egy órás várakozás után végre beljebb kerülök a szentélybe, a helyzet abszurd komikuma fokozódik. Néhány szót váltunk csak, amikor "Galla"doktor úr megjegyzi: végre egy értelmes bácsika! Hogy értelmi szintemet hogyan mérte fel ilyen gyorsan, talán mert a függönnyel lekerített vizsgálórészben felszólítás nélkül gombolni kezdtem az ingem és nadrágom (ismervén mely testrészeket vizsgálnak meg ezen osztályon), nem tudom. De a vizsgálat során többször is élvezettel elismételte a mondatot: egy értelmes bácsika!

Török Sándor rövid kis írása jut eszembe, amiben elmeséli, hogy az egészségügyi intézményekben ötven éves korában még így szólították: Török úr. Hatvan éves korára ez Török bácsira változott, hetven évesként pedig már csak annyit jutott: csüccs!

Hát akkor miért csodálkozom, hogy hatvan fölött engem is utolért a sors: bácsika lettem! És ahogy Galla doktor úr mondta: van még időm arra, hogy rosszabbul legyek.

Amikor már nekem is csak annyi jár: csüccs.

főoldal   /   előző oldal