főoldal   /   előző oldal

A pitykepontozógép




- Tisztelt egybegyűltek! - harsogta az emelvényen álló férfi.
Mindenki tudta, hogy ő az elnök. Hiszen aki a pódiumon áll a mikrofon előtt, és beszédet mond, csakis az elnök lehet. Esetleg politikus. Vagy egyszerre mindkettő.
- Hölgyeim és uraim! Nagy nap ez a mai!
Upfinder János, a kiváló feltaláló elgondolkozott. Vajon mitől nagyobb ez a nap, mint a többi? Nem ugyanúgy huszonnégy órából áll?
Upfinder János egyébként is sokszor nézett értetlenül szülőhazájának történéseire. Az országot, melyet 1956 vérzivataros napjaiban faképnél hagyott, most, hogy más idők szelei fújnak, nagy örömmel ölelt keblére ismét. Persze az is igen jólesett, hogy hazája hatalmas büszkeséggel üdvözölte őt, az elveszett és megtalált fiút, a nagy feltalálót, még akkor is, ha becsületes magyar neve közben kicsit nehezen kiejthetővé vált.
- Végre eljött a pillanat, amikor kétségek között eltöltött, hosszú várakozás után átadhatjuk az emberiségnek az évszázad legnagyobb magyar találmányát, a pitykepontozó gépet! - folytatta az elnök.
A tömeg izgatottan felhördült. Ez igen!
- Örömmel és büszkén jelenthetem, hogy mától fogva új időszámítás kezdődik az emberiség történetében!
Upfinder Jánosnek úgy rémlett, hogy ezt hallotta már valahol. Mintha tömérdek új időszámítást kezdtek volna már az emberiség történetében. Vajon mi lett a régiekkel?
- Mától vége a pitykék kézi mángolásának, mert itt van nekünk Upfinder János professzor csodálatos találmánya, az időtakarékos, automata pitykepontozó gép!
A tömeg fergetegesen éljenzett és hurrázott. Ez volt az a tevékenység, amelyet a tömegnél senki sem tudott jobban és nagyobb szakértelemmel végezni már évezredek óta. Upfinder Jánost a büszkeség melege öntötte el.
- Hosszú volt az út a pitykék feldolgozásának területén - fogott hozzá a téma történeti bemutatásához az elnök, tudván, hogy egy valamire való beszéd semmiképpen sem nélkülözheti a múlt és a jövő kapcsolatának beható elemzését.
- Az élet kezdetén vala a teljes pitykétlenség - kezdte. A „vala” szót különösen kedvelte. Olyan régiesnek, elegánsnak és autentikusnak tűnt. Ezért így folytatta: - És vala nékünk akkor a semmi!
Hej, gondolta a tömeg, az volt ám a sötét őskor! A sommás, simlis semmi! Amikor nem vala más, csak ami nem volt! Vagy még az se volt? Ebbe még belegondolni is borzasztó!
- Ám hamar ráébredtünk arra, hogy nem élhetünk pitykepottyanás nélkül! Mert mit ér az emberi lét, ha nem potyog a pityke? - kiáltott fel az elnök színpadiasan.
Úgy van, zúgott a tömeg. Mit ér? Annyit se, mint a zabkása zab nélkül! Csak potyogjon az a pityke, a mindenit! Méghozzá jó sűrűn!
- Kezdetben persze nem pontoztuk a pitykét - idézte föl az elnök. - Azt sem tudtuk, hogyan kell! A pontozatlan pitykék pottyanását épp olyan örömmel élveztük, mint gyermek a vadonatúj biciklit, amelyen még se lámpa, se csengő nincsen. A pontozás nagyszerűségét G. Bergéber Hugónak köszönhetjük, aki éppen száz éve, ökörsütés közben jött rá a pitykefeldolgozás szükségességére.
Hej, ez a G. Bergéber, ez volt ám a koponya! Hogy kitalálta ezt a pontozást! Vagy pöttyözést?, bizonytalanodott el a tömeg. Mintha nem is pontozta, hanem pöttyözte volna a pitykét!
- Igaz, G. Bergéber Hugó még nem pontozta, hanem pöttyözte a pitykét - oszlatta el a homályt az elnök -, de ezzel elindította az emberiséget azon az úton, amely egyenesen az új módszer feltárása felé vezetett.
Upfinder János sokat tudott volna mesélni a pitykék pontozásának nehézségeiről. A gépesítés során különösen a börgehiányos végzeren körmölt ajtóputtony kopásával bajmolódott sokat. No, persze a patkolt és pukkasztott pitykék kösztölcéinek karmolászása se volt kutya! Még szerencse, hogy ez már a múlté! A szerkezet kifogástalanul működik!
- Mára pedig elérkeztünk arra az állomásra - emelte fel a hangját az elnök, és már csaknem csilingelt, mint egy villamos -, amelyen végre lemondhatunk a kézi erő alkalmazásának bizonytalan minőségű és lassú folyamatáról! Mert itt van nekünk helyette Upfinder János professzor csodálatos gépe, a pitykepontozógép!
- Hurrá! Hurrá! - éljenzett a tömeg, és tapsolva ünnepelte a nagyszerű találmányt.
Ekkor a háttérből előlépett a titkár (hiszen ahol elnök van, ott titkárnak is lennie kell), és a mikrofonhoz hajolt.
- Mint az Összkitalációs Hivatal titkára eme kiemelkedő esemény alkalmával szeretném átadni a Főtalálmányi Fikarcdíjat annak a személynek, akinek a legtöbbet köszönhetünk a pitykepontozás terén!
Upfinder János professzor szerényen előrébb lépett.
- Tudjuk jól, milyen hatalmas felelősséggel és áldozatos munkával jár ez a feladat! - harsogta a titkár. Láthatóan jól érezte magát, hogy végre a figyelem középpontjába került. - Nem sokan érdemesek erre a kitüntetésre, de szerencsére van valaki sokat szenvedett kis hazánkban, akit teljesítményfokozásban elért nagyszerű eredményei egyértelműen erre érdemesítenek. Bejelentem hát, hogy az Összkitalációs Hivatal a pitykepontozás országos munkájának szervezésében nyújtott kiváló teljesítményéért annak ítélte oda a Főtalálmányi Fikarcdíjat, akit ez minden kétséget kizáróan a legjobban megillet: - a titkár itt rövid hatásszünetet tartott, majd diadalmasan mutatott a mellette álló személyre -, tisztelt elnökünknek és polgármesterünknek, Soklaki Bélának!
A tömeg harsány éljenzésben tört ki. Csak Upfinder professzor álldogált értetlenül a háttérben.
- És mi lesz a pitykepontozógyár munkásaival? - kiáltott közbe valaki. - Őket elbocsátják?
- Mehetnek zabot zabrálni! - háborgott egy másik.
- Vagy vasat vermelni!
- Borsót bőgetni!
- Kapát kupálni!
A tömeg véleménye az egyik pillanatra megváltozott. Micsoda? Holmi idegen jött-ment a derék magyar munkások vérén akar meggazdagodni? Egy ilyen vacak gépezettel?
- Mi lesz a magyar kétkezi munkásokkal? Elveszi tőlük a megélhetést egy ilyen senkiházi külföldi kitalációja?
Soklaki Béla, frissen díjazott elnök (és polgármester) rögtön megérezte a tömeg hangulatváltozását.
- Kedves barátaim! - tette fel a kezét békítően. - Nem eszik olyan forrón a kását! Upfinder professzor találmányának természetesen csak tudományos értéke van, a gyakorlatban semmi jelentősége sincs!
Upfinder János értetlenül állt az elnök mellett. Mi az, hogy nincs? Az előbb még éppen arról beszélt, hogy van!
- Mindannyian tudjuk - mosolygott Soklaki Béla a tömegre, amely még nem csendesült el teljesen -, hogy az ilyen szerkezetek használata milyen veszélyeket hordoz magában!
- Milyen veszélyeket? - hördült fel Upfinder János. - Semmilyeneket!
- Meghibásodásokat! - kiáltotta fájdalmasan az elnök. - Leállásokat! Munkakieséseket! A termelés csökkenését!
- Ezért kell a kézi munkaerő! - kiáltotta a valaki a tömegből.
- Úgy van! - vágta rá az elnök. - Sokat tapasztalt magyar honfitársaink szakképzett munkaerejéről természetesen nem mondhatunk le!
- Hurrá! - tört ki a tömeg, amely éljenzésre volt felkészülve, s csak akkor érezte jól magát, ha ennek a kedvtelésének hódolhatott.
- Egyébként is, a találmány nem kaphatja meg a szabadalmi védettséget! - folytatta jól felkészülten a polgármester. - Nem felel meg ugyanis a pitykepontozógépekre vonatkozó magyar szabvány előírásainak!
- Mi az, hogy nem felel meg! - hörgött Upfinder János. - Nem is létezik ilyen szabvány! Ami nem is csoda, hiszen eddig még pitykepontozógép sem létezett!
- Na ugye! - vágta rá a politikusok rókamosolyával Soklaki Béla. - Éppen ezt mondom! Hiszen ha nincs ilyen szabvány, akkor természetes, hogy a gép nem felel meg a követelményeinek! Vagyis pillanatnyilag nem alkalmas a gyakorlatban történő alkalmazásra!
- Úgy van! - üvöltött a tömeg. - Le a pitykepontozógéppel!
- A másik oka a visszautasításnak - kiáltotta túl a polgármester a tömeg zúgolódását -, hogy a szerkezet fő elveit Doghitter Benő már évekkel ezelőtt szabadalmaztatta, mikor megalkotta a Söralátétpótló Többkamerás Köztéri Megfigyelő Rendszert!
- De hát mi köze ennek a pontozógéphez? - Upfinder professzor már csaknem sírt.
- Mindkét találmány legfontosabb eleme ugyanis a rendszer! - hangsúlyozta diadalmasan Soklaki Béla. - Amelyet a piytkepontozógép működésénél is kétségtelenül megfigyelhetünk! De ez még nem minden!
- Óóó! - zúgott a tömeg izgatottan. A nem minden kétségtelenül sokkal érdekesebb a mindennél. Hiszen a mindenben már ott van a teljesség, ami olyan unalmas, mint egy folytatásos szappanopera hatodik ismétlése. Legfeljebb az szólhat a minden mellett, hogy mégiscsak van benne némi hiány. A hiány hiánya. No de a nem minden! Az ám a hiánybővítő igazán!
- Upfinder János találmánya ugyanis nem rendelkezik a szükséges hatástanulmányokkal sem!
Bizony, zúgolódott a tömeg. Hatástanulmány nélkül ma már egy lovat se lehet megpatkolni, nem hogy a pitykét pontozni!
- Ismerjük-e - dörögte Soklaki Béla egyre jobban belemerülve a téma rejtett összefüggéseibe -, a szerkezet környezetromboló hatását?
- Nem! - üvöltötte a tömeg lelkesen. A tömeg mindig szereti, ha egyszerű, könnyen megválaszolható kérdéseket tesznek fel neki. Olyanokat, amelyek már magukban hordozták a választ is. Minek fölöslegesen bajmolódni holmi saját vélemény kialakításával? Hát nem arra tarjuk a politikusokat, hogy kialakítsák nekünk a mi saját, önálló véleményünket?
- Ismerjük-e a társadalomra való veszélyességének mértékét?
- Nem!
- A családok mindennapi életére gyakorolt hatását?
- Nem!
- Egyszer csak azt vesszük észre, hogy a gép megrontja gyermekeinket!
- Húúú!
- Belerágja magát a lelkükbe!
- Hááá!
- Eldeformálja a személyiségüket!
- Hííí!
Soklaki Béla úgy érezte, hogy kellőképpen rávilágított a pitykepontozógéppel kapcsolatos kétségekre.
- Kell ez nekünk? - tette fel végül a legfontosabb kérdést.
- Neeeem! - őrjöngött a tömeg.
Az Összkitalációs Hivatal elnökéhez ekkor odalépett a titkár, és sápadtan a fülébe súgott. Soklaki Béla végighallgatta a kapkodó, halk hangon előadott beszámolót, majd újra a tömeg felé fordult. Kitárta két kezét, mintha az egész népet a keblére akarná ölelni, és rövid hallgatás után azt mondta meleg, atyai hangján: - De igen! Kell nekünk!
A tömeg értetlenül felhördült.
- Igenis, kell nekünk! - ismételte meg nyomatékosan Soklaki Béla. - Mert gondoljunk csak bele! Milyen ember a magyar ember? Olyan ember a magyar ember, aki megfutamodik az első apró probléma láttán?
- Ne… neem! - nyögte az elbizonytalanodott tömeg.
- Olyan ember a magyar ember, aki nem képes megbirkózni a felmerülő nehézségekkel?
- Nem! - a hallgatóság újra kezdte megtalálni a hangját.
- Nem olyan! - kiabálta meggyőződéssel valaki, aki mély ismeretekkel rendelkezett a magyar ember tulajdonságait illetően.
- Akkor meg? - tárta szét a kezét ismét az elnök kérdőn. - Csak nem fogunk meghátrálni?
- Nem… - dörmögte a tömeg.
- Kell nekünk az a pitykepottyanás?
- Kell hát!
- És ami a legfontosabb… - emelte fel az ujját Soklaki Béla, és jelentőségteljesen körbenézett.
A tömeg lélegzetvisszafojtva várt. Most végre kiderül, mi a legfontosabb! Mert eddig, ugye, szó volt itt sok mindenről, de hogy mi a legfontosabb, arról még nem volt szó! De most majd mindjárt lesz!
- A legfontosabb az - folytatta Soklaki Béla sokat ígérő arccal -, hogy megbecsüljük a magyar embereket! A magyar emberek munkáját! Azokét a kiválóságokét, akik éjt nappallá téve, fáradságot, verejtéket és agysejteket nem kímélve dolgoznak azon, hogy nekünk jobb legyen. Mint ahogyan ezt Upfinder János is tette!
- Éljen! - tört ki felszabadultan a tömeg, leginkább azon örvendezve, hogy végre megtudta, mi a legfontosabb. - Éljen Upfinder János!
- Mert nincs jobb annál - kiabálta túl a tömeget az elnök -, mint mikor kiváló fiaink olyan megbecsülést szereznek országunknak, mint Upfinder János! Most értesültünk ugyanis arról, hogy ez a kiváló ember elnyerte a Nemzetközi Találmányi Akadémia éves nagydíját! A pitykepontozógéppel! A MI pitykepontozógépünkkel! - azzal megragadta a kiváló ember kezét, és a mikrofonhoz cibálta. - Éljen Upfinder János!
- Éljen! Éljen!
A tömeg fékeveszett üdvrivalgásban tört ki.
- Nem kell félnie, barátom - veregette meg az elnök Upfinder vállát -, megoldjuk azt a fránya szabadalmi ügyet is.
- Nagyszerű - lehelte hálásan a feltaláló.
- Kezünkbe vesszük a dolgokat! Meg kell oldani a gyártás, a reklámozás és értékesítés nem éppen könnyű feladatait is. Szerencsére nekem éppen van egy erre szakosodott vállalatom, majd azzal kötünk egy szerződést. Egy méltányos szerződést természetesen.
Upfinder János az utolsó szavakat már csak távolról hallotta, mert időközben a tömeg leemelte a pódiumról, és harsányan éljenezve körülhordozta a téren. A polgármester jóakaratú mosollyal nézte az örömtáncot.
- Mondd csak - fordult hirtelen a titkárhoz. - Mennyi pénz is jár azzal a kitüntetéssel? Félmillió?
főoldal   /   előző oldal