főoldal   /   előző oldal

A magyar nyelv "lényege"




A régi, ismert történetben az egyszeri postás, nem találván a címzettet, ráírja a borítékra: a címzett ismeretlen, a levél kézbe nem síthető.
Az ilyen fogalmazásokra mondják a fiaim: nem tudja ki magyar fejezni magát. Vagy, ahogy egymást ugratják, ha valami nyelvi pontatlanságon kapják a másikat: ember, te nem ismered a magyar nyelv lényegét!
Bizony, néha magam is úgy érzem, nem könnyű megismerni a magyar nyelv "lényegét".
______________________________________________________



Egybe vagy külön?


A magyar nyelv egyik fene nagy problémája az egybe- és különírás kérdése. Vannak ugyanis egyszerűen követhető szabályok és vannak olyanok, amelyeket józan (nem nyelvészi) ésszel lehetetlen megérteni. Mint ahogy azt sem értem, miért nem veszik már a bátorságot akadémikusaink, hogy egy jó rendeset egyszerűsítsenek nyelvünk helyesírási szabályain. Nemrégiben tettek rá némi kísérletet, de egeret szültek a hegyek. Mostantól már nem kell követnünk például azt az eddig egyszerű szabályt, hogy hét szótagot elérő többszörösen összetett szavainkat kötőjellel írjuk. Most már írhatjuk egybe is, ha akarjuk. De hát ez eddig sem okoztott igazi problémát... Van más is bőven.

Itt van például a nyitva tartás helyesírása. Külön írjuk. Ám a nyitvatartási (idő) már egybeírandó. Miért? (A nyelvészek biztosan meg tudják indokolni, bonyolult és érthetetlen magyarázatokkal, de az kit érdekel? Hol a józan paraszti ész logikája?)
(Azóta "A magyar helyesírás szabályai 12. kiadása" már rendezi a kérdést: a nyitvatartás már egybeírandó.)

Vagy a sorbaállás - sorban állás kérdése. Külön írjuk - egybeírjuk. Rendben van. Ám ha igeként használjuk őket, akkor mégis mindkettőt külön kell írni: sorba állok - sorban állok. (A 12. kiadás itt is változtatott: már a sorba állás is külön írandó.)

Ki érti ezt?



Ha látnának...


Azt gondolnánk, hogy egy műsorvezető tisztában van a magyar nyelv pontos használatával. Pedig nem. Ami nem is csoda, hiszen ők is emberből vannak.

A Manna Fm szimpatikus reggeli műsorvezetőinek egyike (Antal) következetesen rosszul használja a feltételes mód egyik esetét. MINDEN reggel legalább egyszer, de néha 2-3 alkalommal is.

Megfigyeltem, hogy szinte kizárólag a "ha csinálnának valamit" kifejezést használja a "ha csinálnak valamit" illetve a "ha ezt-azt tennék" helyett, sokszor bizony rosszul.

Az egyik például nap ezt mondta:

"Ha balesetet látnának, írjanak nekünk!"

Ez a mondat nem azt jelenti, mint amire a műsorvezető gondolt. A mondat jelentése: "Ha szeretnének balesetet látni, akkor írjanak nekünk!" A műsorvezető pedig ezt szerette volna mondani: " Ha balesetet látnak, írjanak nekünk!"

Vannak esetek, amikor a feltételes mód ezen alakja után használt felszólító mondat nem érthető félre, pl. "Ha a mennybe jutnának, imádkozzanak Istenhez".

Vannak olyan esetek is, amikor a hibás értelmezés nem feltűnő. Pl. "Ha külföldre utaznának, vigyázzanak az útlevelükre!" Ez a mondat azt jelenti: "Ha külföldre akarnak utazni, akkor (még itthon) vigyázzanak az útlevelükre (hogy el tudják hagyni vele az országot). A "Ha külföldre utaznak, vigyázzanak az útlevelükre!" jelentése pedig: "Ha külföldre utaznak, akkor (főként külföldön) vigyázzanak az útlevelükre (pl. hogy haza tudjanak vele jönni). Csak a szövegkörnyezettől függ, hogy az esetleges hibás fogalmazás kiderül-e a hallgató számára, sokszor nem is csípnek rajta, hogy a rossz alakot használjuk.

De ez nem menti fel a műsorvezetőt a helyes nyelvhasználat kötelezettsége alól.



Áfa-s


Láthatóan sokan nem tudnak mit kezdeni az Áfa szó toldalékolásával. Először is nem Áfa, hanem áfa. Nem Áfa-s, hanem áfás. Ilyen egyszerű ez.



A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata


A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata az alkotók szándéka szerint nyilvánvalóan nagyon fontos üzenetet hordozó szöveg. Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen fontos irat létrehozásánál a szerzők a lehető legnagyobb gondossággal járnak el, és egy minden szempontból kifogástalan szöveget hoznak létre.
Hát nem. Az egész nyilatkozat mindössze 13 mondatból áll, mégsem sikerült hibátlanra alkotni. Az utolsó előtti mondat így szól:

„Ez a roppant erőket felszabadító összefogás minden magyar ember, legyen bármilyen korú, nemű, vallású, politikai nézetű, éljen bármely pontján a világnak, nagy reményekre jogosít, és hosszú évtizedek után megadja a lehetőséget, hogy a magyarok végre megvalósíthassák a saját céljaikat. „

Szép hosszú mondat. Fogalmazójának sikerült is elvesznie a maga alkotta útvesztőben. Ez rögtön nyilvánvalóvá válik, amint kihagyjuk a szép hosszú körülírásokat:

"Ez a roppant erőket felszabadító összefogás minden magyar ember (…) nagy reményekre jogosít"...

Természetesen a kihagyott résszel sem értelmesebb a mondat, ilyesformán: Az összefogás minden magyar ember, aki (a kihagyott rész szerint:) ilyen vagy olyan, itt vagy ott él, nagy reményekre jogosít…
A nyelvi gyötör mondata így folytatódik:

"(...az összefogás... minden magyar ember)... megadja a lehetőséget..."

Majd következik a zárómondat: „Erre tesszük fel életünk most következő éveit.”
Én jobban szeretném olyasmire feltenni az életem, amit értek is.

Frissítés: Azóta a mondatot javították, így: "Az összefogás minden magyar embert... nagy reményekre jogosít."



Arcmimika


Az egyik színész egy előadással kapcsolatban azt mondta: a távolabb ülő nézők már nem látják az arcmimikát. Ami magyarul annyit jelent, hogy az arc apró rezdülései a távolabbi széksorokból nem érzékelhetők.
Az arcmimika kifejezés kicsit furcsán hangzik, hiszen úgy tudjuk, a mimika szó önmagában azt jelenti: arcjáték. Nem hordoz fölösleges szóismétlést akkor az arcmimika?
A mimika az ókorban a színházművészet fontos eszköze volt. A színészek a szövegen kívül arcjátékkal és taglejtésekkel - vagyis testbeszéddel - ábrázolták a szereplők kedélyváltozásait. Kezdetben azonban a színészek a szereplő egyéniségét jól kifejező álarcban játszottak, ezért az arcjátéknak nem volt szerepe, csak a taglejtéseknek (plasztika). Ebben a korban tehát a mimika szó művészi értelemben nem kötődött az arcjátékhoz, sokkal inkább jelentette a test egyéb részeinek metakommunikációját. Az arcjáték a modern drámaművészet megszületésekor vált fontos eszközzé, amelyben az egyéniségek finomabb és árnylatabb megjelenítésére szolgál.
A mimika szót ma már egyértelműen arcjáték értelemben használjuk. Az arcmimika bizony elég furcsán hangzik. Félreértésre ugyan nem ad okot, de fölösleges a nagy hókuszpókusz. Elég csak annyit mondani: mimika. És mindenki tudni fogja, mire gondolunk.



Mégse ugyanaz


Az internet nyelvromboló hatásáról sokan, sokfélét írtak már. Én mégsem tartok tőle. Az internetes nyelvhasználatnak vannak sajátosságai, de ezek akár a barátainkká is válhatnak.
Tény azonban, hogy vannak nehezen kezelhető hatások is. Például az angol nyelv azon jellegzetessége, hogy csaknem minden "szóösszetételt" különír, míg a német többnyire mindent egybe. (Ebben szerintem mindkét nyelv sokkal következetesebb, mint a mi kissé túlbonyolított szabályaink.) A neten az angol nyelv az úr, s ezért bizony nemegyszer hajlamosak vagyunk saját nyelvünkbe is átültetni mindazt, amit az angolban megszoktunk.
Ez a nyelvi hatás lehet az oka néhány magyar szó rosszul beidegződött írásmódjának is. Mint a mégse, mégis, ugyanaz, ugyanott szavainknál, amelyeket nem egyszer látunk különírva (még se, még is, ugyan az, ugyan ott).
Mit is jelentenek ezek a szavaink?
A mégse szó a leggyakrabban azt jelenti: valamilyen körülmény ellenére sem (történik meg valami). "Szeretnék moziba menni, mégse megyek." Vagy: "Jó a szemem, mégse látom a feliratot."
De mit jelent különírva? Az önálló még szócskának nagyon sok jelentése van, amely általában valamilyen cselekedet, esemény megtörténtének időpontjával kapcsolatos ("Még nem jött meg.", "Akkor még nem tudtam.", "Most még hajlandó vagyok megnézni"). A még se esetében (különírva) is ez a helyzet: "még se Kati, se Karcsi nem érkezett meg".
A mégis a mégse ellentéte, egybeírva azt jelenti: "annak ellenére". Persze "szétválaszthatjuk" ezt is, hiszen van értelme a még is írásmódnak is, de elég nehezen foglalható mondatba (pl.: ha elhangzott a "már", kerüljön szóba a "még" is).
Hasonló a helyzet az ugyanaz, ugyanott szavainknál. Az ugyanaz például azt jelenti: pontosan az és nem más (esetleg: rendkívül hasonló). Természetesen egybeírva! "Ugyanaz a látvány fogadott, mint tegnap."
És mit jelent, ha különírjuk? Az ugyan szó önmagában is értelmes. A leggyakrabban azt jelenti: bár, noha ("ugyan nem szeretem a kávét, de megiszom"), de jelenthet sok minden mást is (türelmetlenséget: "ugyan már!", kételkedést: "beszélj vele, ha ugyan még szóba áll veled", stb). Az ugyan az szavaink is értelmesen használhatók egy mondaton belül: "ez a film ugyan (éppen) az, amelyért tegnap lelkesedtem, ma mégsem tetszik". Vagy vegyük az ugyan ott szavakat. "Ugyan ott látlak a tükörben, mégis tudom, hogy itt vagy." Ezekben a mondatokban az ugyan szó azt jelenti: "bár". Vagy: "annak ellenére, hogy". De nem azonos a jelentése, mint egybeírva, mondjuk ebben a mondatban: "ez a virág nincs ugyanott, ahol tegnap". Az egybeírt ugyanott jelentése: "ugyanazon a helyen".
Persze nem gondolom, hogy mindezekkel a többségünk ne lenne tisztában. Ám néha mégse (és nem "még se") figyelünk oda a helyes írásmódra.




Egy reklám ismérvei


Amikor egy rossz magyarsággal megfogalmazott reklámmal találkozom, elgondolkodom. Vajon hogyan készül egy ilyen hirdetés? Nyilván kitalálja valaki (rosszabb esetben egy "team" vagyis egy egész csapat). A kidolgozott ötletet elbírálja a főnök (rosszabb esetben főnökök). Majd megmutatják a megrendelő képviselőjének (rosszabb esetben többnek is), aki jóváhagyja. Ez legalább 2-5 ember (de rosszabb esetben akár 10 is lehet), akinek ez a szakterülete. És nincs közöttük egyetlen egy sem, aki tudna magyarul? Különben hogyan készülhetne olyan gyöngyszem, mint a tévében oly sokat megért mű:

"A hatékony lábgombakezelés három ismérve:
    1. Szüntessük meg a tüneteket!
    2. Pusztítsuk el a bőrgombát!
    3. Ápoljuk a bőrt!"
Az ismérv ismertetőjegyet jelent. Olyan tulajdonságot vagy jellegzetességet, amely nagyon jellemző valakire vagy valamire. Sokféleképpen kifejezhetjük: egy jelzővel vagy akár egy egész kijelentő mondattal is, de egy valamivel biztosan nem: felszólítással! Hogy is lehetne valaminek az a legfőbb ismertetőjegye, hogy "szüntessük meg"?! Amit megszüntetünk, az lehet egy jellemző, vagyis ismérv. A reklám témájánál maradva: a tünetek megszűnése (és nem a megszüntetése) például lehet a hatékony kezelés ismérve.
A fenti szóhasználattal élve szerintem

ennek a reklámnak a legfőbb ismérve, hogy készítői tanuljanak meg magyarul!

Ez a mondat persze ugyanolyan marhaság, mint maga a reklám.
De azért csak tanuljanak.




Dívídí


Vannak más nyelvből érkezett szavaink, amelyeknek nincs magyar megfelelőjük. Ilyen például a CD (ami a Compact Disk rövidítése). Angol származék, de természetesen magyarul ejtjük (cédé), és nem angolul (szídí). Hasonlóképp meghonosodott szó a DVD is, kinek jutna hát eszébe angolul kiejteni (dívídí)?
Pedig van ilyen ember: az RTL Klub Szombati esti láz című adásában futó reklám „szpíkere”. Ilyen gyönyörű mondatokat hallhatunk:

„…el-dzsí dí-ví-dí rekordert nyerhet”
(ami ugye az LG DVD-felvevőt - vagy egye fene, legyen: rekordert - jelenti).

Akinek ennyi jó nem elég, annak a következő mondatban érkezik a ráadás:

„…el-dzsí el-cí-dí tévét sorsolunk ki”
(ami LG LCD-képernyős tévé „megfelelője”szeretne lenni).

Ha már (teljesen indokolatlanul és fölöslegesen) mindenáron angolul akarjuk kiejteni a meghonosodott jövevényszavakat, akkor legalább tegyük jól! A C-betű angol kiejtése nem „cí”, ahogy a reklámban elhangzik, hanem „szí”. A helyes kiejtés tehát: „el-szí-dí” (és nem „el-cí-dí”).
De ha már ennyire rettenetesen angol nyelvűek vagyunk, akkor miért ne lehetnénk következetesek, és miért ne mondhatnánk „tívít” a TV helyett is:

„el-dzsí dí-ví-dí rekordert és el-dzsí el-szí-dí tí-vít sorsolunk ki”.

Hát nem gyönyörű?



Itt fogyassza?


Mosolygós fiatal hölgy áll velem szemben a pult másik oldalán. Kedvesen a szemembe néz, s vidáman ismételgeti rendelésem tételeit, mielőtt beüti a gépbe. Ajkai mögül, mint fehér galambok villannak ki fogai. Felhőtlen derűje a lelkemig árad. Jobb ember leszek tőle én is. Mikor végzett, újra rám néz, és kedvesen azt kérdezi:
- Itt fogyassza?
Megremeg a lábam.
- Igen - bólintok, de alig tudok megszólalni. Mikor kézhez kapom reggelimet, egy közeli asztalhoz ülök. Tovább figyelem a hölgyet, aki változatlan jókedvvel tüsténkedik.
- Itt fogyassza? - hangzik el hamarosan újra a kérdés, és én eltűnődöm azon, hogy mi lenne, ha odalépnék hozzá, és beszélgetni kezdenénk.
- Nagy a forgalom - mosolyognék rá. - Vajon hányszor kérdi egy nap, hogy „itt fogyassza"?
Nevetve rám pillant.
- Hát bizony sokszor!
- Mert tudja - folytatom, és érthetetlen módon zavarba jövök -, ahányszor ezt a kifejezést használja, annyiszor mondja helytelenül… Nem akarom ám bántani, higgye el… eszembe sem jutna, csak azért szólok, mert… mert ez így hibás!
- Miért? - komorodik el, és a galambok rögtön visszahúzódnak odújukba.
- Mert nem jó - bizonygatom gyötrődve. - „Fogyassza itt!" Vagy „fogyassza el reggelijét nálunk": ez felszólító mód. Fogyassza! De maga nem felszólítani, hanem kérdezni akar… „Itt fogyasztja?" - így kéne mondania. Fogyasztja… téjével… vagyishogy beszédben tyével.
- Értem - mondja, és látom, ahogy barna szeméből eltűnik a mosoly. - Köszönöm, hogy szólt!
- Szívesen - bólintok, és összeszorult szívvel, bús melankóliával osonok vissza asztalom menedékébe.
A fiatal hölgy pedig folytatja a kiszolgálást. De már nem lengi körül a derű, a felhőtlen boldogság.
- Mivel szolgálhatok? - kong a kérdés a következő vevő felé, s látom, ahogy kedvetlenül arcára feszül a mosoly.
Feleszmélek a révületből. A pult mögött persze még mindig ott sugárzik a hölgy.
- Itt fogyassza? - pillant az előtte álló fiúra kedvesen.
Elmémből egy pillanat alatt elszökik a köd, s lelkemet újra béke veszi körül.
Dehogy szólok! Fenébe a nyelvtannal!
Csak repkedjetek tovább, fehér galambok!



Kartell és barter


Két szó, melyek közül a kartell értelmezésével, helyesírásával általában nincs baj (a "Ganxsta Zolee és a Kartel" -ről most ne beszéljünk). A kartell lényegében a vállalatok olyan (titkos) megállapodása, összehangolt magatartása, amely a gazdasági verseny kikerülésére és tisztességtelen mértékű (extra)profit megszerzésére szolgál. Szinte minden országban törvény (nálunk pl. a versenytörvény) tiltja. Legismertebb formája az árkartell (amelyben a vállalatok az árakat mesterségesen magasan tartják). A negatív jelentésű szónak szép dallamos hangzást ad a két „l".
Talán e lágy hangzást keresve írják és ejtik sokan a címben szereplő másik kifejezést "bartel" -nek. Még a sajtóban is (túl) sokszor találkozni ezzel a hibás írásmóddal. Az interneten rákeresve is ilyen címszavakat kapunk: bartel ajánlat (ráadásul többnyire így, különírva). A barter amolyan „kőbaltát-sóért" jellegű kereskedelmi ügylet, amelyben a felek áruval fizetnek egymásnak a vásárolt áruért, szolgáltatásért. De ne féljünk így írni és mondani: "barter" ! Jó kis ropogós r-rel a végén.



Ritmus és tempó


Ritmus és tempó - két közismert szó, amelyeket nap mint nap használunk. De vajon tudjuk is, hogy mit jelentenek?
A szívünk valahogy így ver: pa-pamm… pa-pamm… Pedig verhetne másképp is: ra-pa-pamm…ra-pa-pamm vagy pamm-ti-ti…pamm-ti-ti. De nem, ő ezt szereti: pa-pamm…pa-pamm. A szívverésnek ez a ritmusa.
Van akinek gyorsan ver a szíve, másoknak lassabban. Mindenkinek más-más tempóban. De a ritmus ugyanaz!
A ritmus a rövid-hosszú illetve a hangsúlyos-hangsúlytalan elemek (pl. hangok, szótagok) képlete.
Rövid-hosszú, hangsúlyos-hangsúlytalan... Mit is jelent ez pontosan? Vegyünk egy egyszerű példát a költészetből. Petőfi Szeptember végén című versének első sora így szól: "Még nyílnak a völgyben a kerti virágok". Ha ezt ritmizálva próbáljuk elmondani, akkor ilyen ritmusra lelhetünk:

tá-tá-titi (még-nyíl-naka) tá-titi (völgy-bena) tá-titi-tá-tá (ker-tivi-rá-gok).

Ezt a lüktető ritmust a rövid-hosszú szótagok váltakozása adja - ezen a hatáson alapul az időmértékes verselés. Persze nem csak a költészetből ismerjük ezt a fajta ritmust, hanem a zenéből is. A muzsikában, az ember legnagyobb varázslatában azonban megjelenik valami más is... Mint például a keringőben. Még a zenében járatlanabbak is hallottak már arról, hogy a keringő "három-negyedes", egyszerűen szólva három egyforma hosszú "negyedből" áll (a "negyed" zenei szakszó, hagyjuk a magyarázatát, itt nevezzük röviden csak hangnak). Ám ha mindhárom hang egyforma hosszú, akkor nem beszélhetünk a rövid-hosszú hangok váltakozó ritmusáról. A keringő ritmusa mégis olyan nagyon egyedi - vajon mitől? A varázslat lényege nem más, mint a hangsúlyos és hangsúlytalan hangok játéka! A keringő három egyforma hosszú hangját ugyanis az különbözteti meg egymásól, hogy míg az első hangsúlyos, a következő kettő már hangsúlytalan (vagy éppen fordítva)! Valahogy így: um -cacca… um -cacca (egyéb zenei különbségek részletezésébe itt most ne menjünk bele). A keringőnek tehát a hangsúlyos és hangsúlytalan hangok adják meg a ritmusát.
Ám hogy a keringőt milyen gyorsan járjuk, kényelmesen andalogva vagy a tüdőnket is elveszejtve, azt megint csak a tempó mondja meg!
Nem olyan bonyolult dolog különbséget tenni a ritmus és a tempó között, ám mégis hajlamosak vagyunk összekeverni a kettőt. Néha még azok is elkövetik ezt a hibát, akiknek pedig a "beszéd a szakmájuk". Palik László például egy Forma-1-es közvetítéskor ezt találta mondani: "Nagyszerű! A mi Zsoltink ugyanolyan ritmusban megy végig a pályán, mint a világbajnok!"
Ez a kijelentés azt jelenti, hogy Zsolt pontosan ott lassít és gyorsít a pálya különböző részein, ahol a német pilóta (ami tulajdonképpen természetes). De nem jelenti feltétlenül azt is, hogy ugyanolyan gyorsan teljesíti a kört is!
Persze az idézett mondat így is értelmes, de valószínű, hogy Palik inkább a tempóra gondolt...




Gondolj, gondolj, gondolj!


1. változat

Az ember régi vágya a repülés. Néha magam is arra gondolok, milyen jó volna szállni a magasban, szabadon.
Elábrándozom. Azt gondolom, hogy madár vagyok, és lebegek a felhők fölött. Lenézek a földre, a zöld fákra, mezőkre, és semmi sem fáj, amit ott hagytam lent. Csak szárnyalok önfeledten, boldogan.
Persze egy idő után felébredek. És annak gondolom magam, ami vagyok: embernek. Érzéseivel, gondolataival és lehetőségeivel. Ilyenkor aztán nem is vágyom már a repülésre.
Úgy gondolom, jól van ez így.


2. változat

Az ember régi vágya a repülés. Néha magam is azt gondolom, hogy jó volna szállni a magasban, szabadon.
Elábrándozom. Azt gondolom, hogy madár vagyok, és lebegek a felhők fölött. Lenézek a földre, a zöld fákra, mezőkre, és semmi sem fáj, amit ott hagytam lent. Csak szárnyalok önfeledten, boldogan.
Persze egy idő után felébredek. És azt gondolom, hogy az vagyok, ami vagyok: ember. Érzéseivel, gondolataival és lehetőségeivel. Ilyenkor aztán nem is vágyom már a repülésre.
Azt gondolom, jól van ez így.


Most mire gondoljak?




Keresetlen szavak


Egyre gyakrabban olvasok, hallok ilyen mondatokat:

"Az intézmény igazgatója keresetlen szavakkal üdvözölte a vendégeket."

Valamikor bosszankodtam az ilyen megfogalmazásokon, ma már legfeljebb csak a fejem csóválom rajtuk. A fenti mondat szerint ugyanis az igazgató valójában melegebb éghajlatra küldte a vendégeit!
A "keresetlen szavakkal" kifejezés nem azt jelenti, hogy baráti közvetlenséggel beszélünk valakihez.
Éppen ellenkezőleg!
Keresetlen szavakat akkor használunk, amikor nem törődünk a pallérozott fogalmazással, hanem mérgünkben válogatás nélkül vágjuk a velünk szemben álló fejéhez a sokszor nem éppen szalonképes kifejezéseket!




DNS


Egyre több idegen szó, kifejezés honosodik meg nyelvünkben. Ha az adott idegen szónak nincs pontos magyar megfelelője, akkor indokolt a használata (az ilyen szavak többsége - hosszabb idő eltelte után - "teljes jogú", ún. "jövevényszóvá" válik). Ám nem egyszer előfordul, hogy tökéletesen azonos értelmű (és értékű) magyar szavunk van a helyettesítésére.
A BBC egyik magyar nyelvű rádióadásában szerepelt az alábbi hírrészlet:

"A svéd miniszterasszony feltételezett gyilkosánál DNA-vizsgálatot is végez a rendőrség."

Ez érthető is lenne, ha tudnánk, mi az a DNA…
Persze azért sejtjük. Hiszen szinte mindenki hallott már a DNS -ről, a két spirális láncból álló makromolekuláról, ami a sejtek örökítőanyaga. A DNS a dezoxiribonukleinsav rövidítéséből létrejött mozaikszó (betűszó), a DNA pedig ennek az angol megfelelője (a sav angolul acid). De miért kell magyar nyelvű hírben angol rövidítést használni?
Ebben az esetben valószínűleg egy angol nyelvű környezetben élő hírfogalmazó rossz beidegződéséről lehetett szó…



Ide-oda


Egyetemista koromban egy jászberényi iskolatársam egyszer rám pirított:
- Ti, pestiek, olyan pontatlanul beszéltek magyarul!
- Mi az, hogy mi, pestiek? - háborodtam fel. - Nem is vagyok pesti!
- De Pest környéki vagy - legyintett -, és ugyanúgy beszélsz te is!
- Miért, mi a baj a beszédünkkel?
- Azt mondjátok például: légy szives, add oda a sót!
- Lám, milyen udvariasak vagyunk! - mutattam rá. - Mi nem tetszik neked ebben?
- Az, hogy nem tesztek különbséget az ide és az oda között! Ezt ugyanis úgy kell helyesen mondani: add ide a sót!
Ezen elgondolkodtam, és kénytelen voltam belátni, hogy vidéki barátomnak igaza van. "Mi, pestiek" valóban úgy mondjuk: "add oda" a sót.
Néhány évvel később, egy kényelmetlenül hosszú külföldi úton azt is megtanultam, milyen hatalmas a különbség az idehaza és az odahaza között.
Fájdalmasan nagy...
Azóta nem vagyok rest odafigyelni ennek a két apró szónak a helyes használatára.
folyt. köv. ...
főoldal   /   előző oldal