"Tarkaságok ezek a könyvek, akár a borítók, és átszövi mindegyiket a leleményes humor. Jók a történetek, barátainkká válnak a derekas illetők, szurkolunk a gonoszak ellen - s nekem nem szabad ismertetnem a regény-forma elbeszélésfüzér egyetlen csattanóját sem. Van ilyen, sok!"

Tandori Dezső


"A Pamuhihőke és Sámsemék remek könyv. Érdekes. Csodálatos. Lenyűgöző. De miért ne lehetne emellett valami más is? Nem nagyon, csak egy kicsit. Mint amilyen különbség van a Hamupipőke és a Pamuhihőke között."

Szegő András  


"Kevésbé ismert talán, mint Böszörményi, de Tarcsai Szabó Tibor szöszölményi
- amelyben zsurgaborlók, krikszkrakszevő tevék, és egyéb furcsa figurák bukkannak fel egyre -
szintén új színt visznek e nagy elegybelegybe."

Varró Dániel  

 

Í R Á S O K


Megjelent

Az állat én vagyok

című könyvben


Gondolatok a szeretetről




A szeretet a legfontosabb, legnemesebb dolog a világon.
Ha mindenki szeretné a másikat, sokkal jobb lenne a világ.
Bennem például nagyon sok szeretet van. Főként persze embertársaim iránt. Hiszen gyarlók vagyunk és esendőek, s csak akkor élhetünk igazi keresztényi életet, ha toleránsak és megértők vagyunk, s a gyűlöletet messze űzzük boldogságos szívünkből.
Én örülök, hogy ilyen ember vagyok. Annyi a szeretet bennem, hogy néha csak úgy bugyog, meg fortyog az a sok szeretet. Elindul a bal felső kamrából, átcsurran a pitvarba, aztán onnan továbbfolyik, kicsit megpihen a pocakomon, majd alul kiürül.
Néha megyek az utcán, és azt látom, hogy engem figyelnek az emberek. Megbámul, aki szembejön.
Mit néznek ezek rajtam?
Aztán rájövök. Hát ott folyik az a sok, drága szeretet a földre, a ruhámról. Csöpög lefelé. Egyesek meg nem veszik észre, és rátaposnak. Az meg szegény csak nyög a néma fájdalomtól.
- Hát nem látod, te tinó - ordítok ilyenkor szent, keresztényi fölháborodással -, hogy ott gyömöszölöd a földbe azt a gyönyörű szeretetet? A legszentebb érzést?
Azok meg csak néznek rám bambán. Vagy röhögnek.
- Megörült ez a pasi - mutogatnak, és mocskos sarkukkal sárba gyalázzák az én gyarló emberek iránti szépséges érzésemet.
Persze nekem több se kell. Belevágok a pofájukba a mocskoknak, hát mit képzelnek ezek az ivarplacébók, megölik a szeretetet, és még ki is röhögik a jámbor, melegszívű, derék embert? Aki úgy szereti őket, mint azok a buta, telhetetlen, kövér amerikai tömegdarabok azt a nyomorult hamburgert! Ami tele van patkányhússal, mert annyi marha a világon nincs, mint amennyi hamburgert ezek megzabálnak! Különben is, miféle nyavalyás emberutánzatok azok ott Amerikában?! Csak furikáznak fel-alá a kiglancolt, uszálygigant autóikkal, és építik azt a rohadt sok felhőkarcolót egyre, amiből annyi van, mint marhán a billog. Aztán majd csak csodálkoznak, ha kilyukad az ég, mert összevissza karcolják ezek a házépítmények! Hiszen ezeken a likakon esik le az a sok eső, meg a hó, meg ami leesik! Utána meg majd bámulhatnak azzal az értelemhiánytól eltorzult ronda arcukkal, amikor oldalára dől a mi szép Földünk ezektől a vacak tornyoktól!
És ezek a humán törtrészek ma a világ vezetői!
No és azok a hasítottszemű, lapáttal orrba vert, kihányt tojjássárga-színű keleti népek! Akik nem beszélnek egyetlen normális emberi nyelvet se, csak lóg ki a vörös nyelvük a szájukból, és nyervákolnak egyre, mint valami bagzó kandúr! Meg falják azt a ménkű sok rizsát a hurkapálcáikkal, mert még a villa és kés használatát se képesek megtanulni. Ezek a nyúlszaporulatok!
Hát hol vannak ezek a szeretettől? Ettől a fenséges, magasztos érzéstől, mely előreviszi a világot, mint a szenet a csille.
Időnként hosszasan eltöprengek ezen, és elérzékenyülök ilyenkor mindég. Mily nagyszerű érzés, hogy nekem csurig van a szívem embertársaim iránti megértéssel és szeretettel! A legszívesebben kinyomnám a szemét azoknak a rohadt állatoknak, akik nem hajlandók tudomásul venni, hogy a legnemesebb cél felkarolni társainkat, szívünk melegével simogatni azokat, akik nálunk elesettebbek, akik erre rászorulnak! Hát hogy nem lehet ezt megérteni?
El kell hát gondolkodni végre ezen a nemes érzésen, mert minél többen vagyunk, akik mély és alázattal teli szeretettel és megértéssel veszik körbe embertársaikat, annál kevesebben maradnak ezek a reménytelenül mocskos, nemzetietlen, hazaáruló, csótánynál is rosszabb kócpatkányok, akiket el kell taposni végleg, és addig ütni őket, amíg ki nem szorul belőlük a szusz.
Az lenne jó, ha összefognánk, és egyre többen és többen éreznének imígyen ezekről a fennkölt, nemes és gyönyörűséges dolgokról!
Akkor sokkal jobb lenne az életünk…