"Tarkaságok ezek a könyvek, akár a borítók, és átszövi mindegyiket a leleményes humor. Jók a történetek, barátainkká válnak a derekas illetők, szurkolunk a gonoszak ellen - s nekem nem szabad ismertetnem a regény-forma elbeszélésfüzér egyetlen csattanóját sem. Van ilyen, sok!"

Tandori Dezső


"A Pamuhihőke és Sámsemék remek könyv. Érdekes. Csodálatos. Lenyűgöző. De miért ne lehetne emellett valami más is? Nem nagyon, csak egy kicsit. Mint amilyen különbség van a Hamupipőke és a Pamuhihőke között."

Szegő András  


"Kevésbé ismert talán, mint Böszörményi, de Tarcsai Szabó Tibor szöszölményi
- amelyben zsurgaborlók, krikszkrakszevő tevék, és egyéb furcsa figurák bukkannak fel egyre -
szintén új színt visznek e nagy elegybelegybe."

Varró Dániel  

 

M  E  S  É  K

Részlet

A jajszárnyú fecskerigó

című mesekönyvből


Bendegúz, a krikszkrakszevő teve




- Rajzolj nekem oroszlánt! - kérte Pattibaba.
- Miért pont oroszlánt? Rajzolok neked inkább egy cicát - mondta Padantyú, és a régi, jól begyakorlott mozdulattal egy kört kanyarított a papírra.
- Ez a feje. Ezek meg itten a fülei - magyarázta, majd véste tovább a köröket, hurkokat. - Itt a teste, a lábai, a szeme, a szája, és ami a legfontosabb - néhány kackiás vonal -, a bajsza!
Egy hetyke kis jószág kajánkodott a lapon. Pattibaba tűnődve nézegette egy darabig, majd kibökte: - Mindig csak cicát rajzolsz! Rajzolj orosz...
- Lovat is tudok - vágott közbe gyorsan Padantyú. Ceruzája száguldott a papíron. Hipp-hopp készen is lett a ló. - Na, mit szólsz? Jó kis paci, ugye?
- Jó - mondta Pattibaba minden meggyőződés nélkül. - De rajzolj inkább oroszlánt!
- Na jó - sóhajtott Padantyú -, ha neked mindenáron az kell. Rajzolok neked egy oroszlánt. - Kicsit eltűnődött, majd maga elé vett egy tiszta papírlapot, és egy apró pöttyöt tett a közepére. - Kész! - jelentette ki elégedetten.
- Mi ez? - csodálkozott Pattibaba.
- Oroszlán.
- Ez nem is oroszlán!
- De igen az! Csak nagyon messze van. Azért látszik olyan kicsinek. Majd ha közelebb jön, akkor nagyobb lesz, és jobban látod majd te is, hogy ez egy oroszlán.
- Akkor jöjjön közelebb!
Padantyú széttárta a két kezét. - Az nem rajtam múlik, hanem az oroszlánon.
- És ha nem akar közelebb jönni?
- Akkor csak ilyen kis pötty marad.
Pattibaba elszontyolodva nézett a papírra. Majd Padantyúra emelte tekintetét, és azt kérdezte. - Tudsz mást is rajzolni?
- Én ne tudnék? - hepciáskodott Padantyú. - Bármit lerajzolok, amit csak kérsz!
- Akkor rajzolj egy elefántot!
- Tessék! - mondta Padantyú önelégülten, és egy újabb pontot bökött a papírra.
- Ez az elefánt? De hát az előbb azt mondtad, hogy ez egy oroszlán!
- Mert az a másik egy oroszlán volt - magyarázta Padantyú magabiztosan. - Ez pedig egy elefánt. Hosszú ormánnyal.
- Nincs is hosszú ormánya - tanulmányozta a pöttyöt közelre hajolva Pattibaba.
- De van. Csak az is olyan kicsinek látszik, hogy nem veszed észre.
- Akkor jöjjön közelebb!
- Mondtam már, hogy az nem rajtam múlik! Ha akar, akkor közelebb jön, ha nem akar, akkor nem.
- Ez így nem ér semmit - döntötte el Pattibaba. - Nem is tudsz rajzolni!
- De igenis tudok! - erősködött Padantyú. - Csak kívánnod kell, és lerajzolok bármit! Mit szeretnél?
- Hát... - Pattibaba kicsit elgondolkodott -, rajzolj egy dimbes-dombos tájat. Fákkal és virágokkal.
- Jó! - mondta Padantyú, és egy pöttyöt tett a papírra.
Pattibaba összevonta szemöldökét. - Ez a dimbes-dombos táj?
- Igen - nevetgélt önelégülten Padantyú. - Dimbeske-domboska. Pirinyó virágocskákkal. Ott labdázgatnak a gyerekecskék picinyke labdácskákkal - kántálta, és közben jót szórakozott azon, hogy milyen okosan túljárt Pattibaba eszén.
- Ez nem is táj - szögezte le Pattibaba mérgesen.
- De bizony az! Csak messze van - vigyorgott Padantyú.
- Nem táj! - erősködött Pattibaba. - Mert... nézd meg! - és kimutatott az ablakon. - A táj nem lehet egy apró pötty. A tájnak mindig van olyan része, ami közel van. És az jól látható!
Padantyú abbahagyta a heherészést. Ennek a csitrinek igaza van, gondolta, s elbizonytalanodva nézett Pattibabára. - De... tudok ám igazi tájat is rajzolni - nyögte. Egy üres papírt vett maga elé, s lassan, elgondolkodva két kisebb hullámot firkantott rá. - Tessék! Itt egy táj.
Pattibaba fitymálóan nézegette. - És hol vannak a fák?
- Itt nincsenek fák - szögezte le Padantyú. Kezdett visszatérni a magabiztossága. - Ez ugyanis egy sivatag. Itt nincsen semmi más, csak homok és homok.
Pattibaba elszontyolodott. - És állatok? Állatok sincsenek?
- Állatok? - gondolkodott el Padantyú. - De vannak állatok. Például teve.
- Akkor rajzolj tevét - nyugodott meg Pattibaba.
- Semmi az nekem - mondta Padantyú, és a ceruza ismét élénken száguldozott a papíron. Néhány görbe vonal, két jól látható púp, néhány vonal a lábaknak, és kész is a teve.
- Vékony a lába - kifogásolta Pattibaba.
- Vékony hát, mert éhezik!
- Miért éhezik?
- Mert nem talál ennivalót a sivatagban.
- Akkor miért nem megy máshová, ahol talál?
- Mert már jártányi ereje sincs az éhségtől.
- És miért nem ment akkor, amikor még nem volt ilyen éhes? Evés után. Mert valamikor csak evett, nem?
- Persze. De akkor meg minek ment volna? Ha egyszer talált magának ennivalót, akkor semmi szüksége sem volt arra, hogy máshol keressen.
Ezen Pattibaba elgondolkozott. - Akkor adjunk neki enni!
- Hát... az az igazság, hogy nem tudom, mit eszik a teve - mondta Padantyú bizonytalanul.
- Nem tudod? - nézett rá Pattibaba csodálkozva. - Én tudom! - Fogta a ceruzát, és ügyetlenül odamaszatolt valamit a teve elé.
- Ez mi? - kérdezte Padantyú.
- Ennivaló - magyarázta Pattibaba.
- Ez nem is ennivaló. Ez csak egy krikszkraksz.
- Persze - bólintott Pattibaba. - Ez ugyanis... - alig tudta kimondani -, egy krikszkrakszevő teve.
- Vagy úgy! - nézett rá elismerően Padantyú. - Akkor már értem!
Egy darabig elégedetten nézegették a tevéjüket.
- Nem eszik - kifogásolta egy kis idő múlva Pattibaba.
- Persze, hogy nem eszik. A krikszkrakszevő tevék éjszaka táplálkoznak - világosította fel Padantyú -, amikor senki sem látja őket!
- Akkor menjünk aludni - határozott Pattibaba. - Majd reggel megnézzük, hogy evett-e!
Másnap izgatottan hajoltak a rajz fölé. A teve elől eltűntek a krikszkrakszok.
- Megette - mondta Padantyú örvendezve. Pattibaba gyanakodva nézett rá. - Nem te radíroztad ki?
- Én? - hördült föl Padantyú. - Én? Dehogy! A teve ette meg!
- Tényleg, mintha kicsit vastagabbak lennének a lábai - tanulmányozta a tevét Pattibaba. - Akkor adjunk neki enni megint!
Több napon keresztül táplálták a kis tevét. Még nevet is adtak neki: ő lett Bendegúz. A krikszkrakszevő teve. Egyre jobban gyarapodott. Először vékony, piszkafa-lábai lettek erősebbek, aztán meghízott a teste is. Két púpja olyan hatalmas lett, hogy még!
Az egyik reggelre aztán eltűnt a teve.
- Hova lett? - kesergett Pattibaba.
- Biztosan elment, hogy megkeresse a társát - vigasztalta Padantyú.
- Van neki társa?
- Persze, hogy van. Mindenkinek van társa. Barátja, felesége vagy valaki, aki szereti őt, és akit ő is szeret.
- Mint Sámseméknek Pamuhihőke?
- Igen. Vagy mint te nekem... meg a szüleidnek.
- És nem is jön többé vissza?
- De igen. Majd ha felnősz, és neked is lesz valakid..., egy ilyen kis csitri, mint te... akkor majd visszajön Bendegúz.
Pattibaba elgondolkodott. - És akkor majd ő fogja etetni?
- Bizony. A krikszkrakszokkal.
- És mi lesz, ha nem tud majd krikszkrakszot rajzolni?
- Az nem fordulhat elő. Minden gyerek tud krikszkrakszot rajzolni.
- És a felnőttek?
- Azok nem mind tudnak. De én persze tudok! - jelentette ki Padantyú önérzetesen.
- Akkor rajzolj!
- Ha akarod! - vonta meg a vállát Padantyú, és az előtte fekvő üres papír közepére gondosan odapöttyentett egy apró, picike pontot.