- Rajzolj nekem oroszlánt! - kérte Pattibaba.
- Miért pont oroszlánt? Rajzolok neked inkább egy cicát - mondta Padantyú, és a
régi, jól begyakorlott mozdulattal egy kört kanyarított a papírra.
- Ez a feje. Ezek meg itten a fülei - magyarázta, majd véste tovább a köröket,
hurkokat. - Itt a teste, a lábai, a szeme, a szája, és ami a legfontosabb -
néhány kackiás vonal -, a bajsza!
Egy hetyke kis jószág kajánkodott a lapon. Pattibaba tűnődve nézegette egy
darabig, majd kibökte: - Mindig csak cicát rajzolsz! Rajzolj orosz...
- Lovat is tudok - vágott közbe gyorsan Padantyú. Ceruzája száguldott a
papíron. Hipp-hopp készen is lett a ló. - Na, mit szólsz? Jó kis paci, ugye?
- Jó - mondta Pattibaba minden meggyőződés nélkül. - De rajzolj inkább
oroszlánt!
- Na jó - sóhajtott Padantyú -, ha neked mindenáron az kell. Rajzolok neked egy
oroszlánt. - Kicsit eltűnődött, majd maga elé vett egy tiszta papírlapot, és
egy apró pöttyöt tett a közepére. - Kész! - jelentette ki elégedetten.
- Mi ez? - csodálkozott Pattibaba.
- Oroszlán.
- Ez nem is oroszlán!
- De igen az! Csak nagyon messze van. Azért látszik olyan kicsinek. Majd ha
közelebb jön, akkor nagyobb lesz, és jobban látod majd te is, hogy ez egy
oroszlán.
- Akkor jöjjön közelebb!
Padantyú széttárta a két kezét. - Az nem rajtam múlik, hanem az oroszlánon.
- És ha nem akar közelebb jönni?
- Akkor csak ilyen kis pötty marad.
Pattibaba elszontyolodva nézett a papírra. Majd Padantyúra emelte tekintetét,
és azt kérdezte. - Tudsz mást is rajzolni?
- Én ne tudnék? - hepciáskodott Padantyú. - Bármit lerajzolok, amit csak kérsz!
- Akkor rajzolj egy elefántot!
- Tessék! - mondta Padantyú önelégülten, és egy újabb pontot bökött a papírra.
- Ez az elefánt? De hát az előbb azt mondtad, hogy ez egy oroszlán!
- Mert az a másik egy oroszlán volt - magyarázta Padantyú magabiztosan. - Ez
pedig egy elefánt. Hosszú ormánnyal.
- Nincs is hosszú ormánya - tanulmányozta a pöttyöt közelre hajolva Pattibaba.
- De van. Csak az is olyan kicsinek látszik, hogy nem veszed észre.
- Akkor jöjjön közelebb!
- Mondtam már, hogy az nem rajtam múlik! Ha akar, akkor közelebb jön, ha nem
akar, akkor nem.
- Ez így nem ér semmit - döntötte el Pattibaba. - Nem is tudsz rajzolni!
- De igenis tudok! - erősködött Padantyú. - Csak kívánnod kell, és lerajzolok
bármit! Mit szeretnél?
- Hát... - Pattibaba kicsit elgondolkodott -, rajzolj egy dimbes-dombos tájat.
Fákkal és virágokkal.
- Jó! - mondta Padantyú, és egy pöttyöt tett a papírra.
Pattibaba összevonta szemöldökét. - Ez a dimbes-dombos táj?
- Igen - nevetgélt önelégülten Padantyú. - Dimbeske-domboska. Pirinyó
virágocskákkal. Ott labdázgatnak a gyerekecskék picinyke labdácskákkal -
kántálta, és közben jót szórakozott azon, hogy milyen okosan túljárt Pattibaba
eszén.
- Ez nem is táj - szögezte le Pattibaba mérgesen.
- De bizony az! Csak messze van - vigyorgott Padantyú.
- Nem táj! - erősködött Pattibaba. - Mert... nézd meg! - és kimutatott az
ablakon. - A táj nem lehet egy apró pötty. A tájnak mindig van olyan része, ami
közel van. És az jól látható!
Padantyú abbahagyta a heherészést. Ennek a csitrinek igaza van, gondolta, s
elbizonytalanodva nézett Pattibabára. - De... tudok ám igazi tájat is rajzolni
- nyögte. Egy üres papírt vett maga elé, s lassan, elgondolkodva két kisebb
hullámot firkantott rá. - Tessék! Itt egy táj.
Pattibaba fitymálóan nézegette. - És hol vannak a fák?
- Itt nincsenek fák - szögezte le Padantyú. Kezdett visszatérni a
magabiztossága. - Ez ugyanis egy sivatag. Itt nincsen semmi más, csak homok és
homok.
Pattibaba elszontyolodott. - És állatok? Állatok sincsenek?
- Állatok? - gondolkodott el Padantyú. - De vannak állatok. Például teve.
- Akkor rajzolj tevét - nyugodott meg Pattibaba.
- Semmi az nekem - mondta Padantyú, és a ceruza ismét élénken száguldozott a
papíron. Néhány görbe vonal, két jól látható púp, néhány vonal a lábaknak, és
kész is a teve.
- Vékony a lába - kifogásolta Pattibaba.
- Vékony hát, mert éhezik!
- Miért éhezik?
- Mert nem talál ennivalót a sivatagban.
- Akkor miért nem megy máshová, ahol talál?
- Mert már jártányi ereje sincs az éhségtől.
- És miért nem ment akkor, amikor még nem volt ilyen éhes? Evés után. Mert
valamikor csak evett, nem?
- Persze. De akkor meg minek ment volna? Ha egyszer talált magának ennivalót,
akkor semmi szüksége sem volt arra, hogy máshol keressen.
Ezen Pattibaba elgondolkozott. - Akkor adjunk neki enni!
- Hát... az az igazság, hogy nem tudom, mit eszik a teve - mondta Padantyú
bizonytalanul.
- Nem tudod? - nézett rá Pattibaba csodálkozva. - Én tudom! - Fogta a ceruzát,
és ügyetlenül odamaszatolt valamit a teve elé.
- Ez mi? - kérdezte Padantyú.
- Ennivaló - magyarázta Pattibaba.
- Ez nem is ennivaló. Ez csak egy krikszkraksz.
- Persze - bólintott Pattibaba. - Ez ugyanis... - alig tudta kimondani -, egy
krikszkrakszevő teve.
- Vagy úgy! - nézett rá elismerően Padantyú. - Akkor már értem!
Egy darabig elégedetten nézegették a tevéjüket.
- Nem eszik - kifogásolta egy kis idő múlva Pattibaba.
- Persze, hogy nem eszik. A krikszkrakszevő tevék éjszaka táplálkoznak -
világosította fel Padantyú -, amikor senki sem látja őket!
- Akkor menjünk aludni - határozott Pattibaba. - Majd reggel megnézzük, hogy
evett-e!
Másnap izgatottan hajoltak a rajz fölé. A teve elől eltűntek a krikszkrakszok.
- Megette - mondta Padantyú örvendezve. Pattibaba gyanakodva nézett rá. - Nem
te radíroztad ki?
- Én? - hördült föl Padantyú. - Én? Dehogy! A teve ette meg!
- Tényleg, mintha kicsit vastagabbak lennének a lábai - tanulmányozta a tevét
Pattibaba. - Akkor adjunk neki enni megint!
Több napon keresztül táplálták a kis tevét. Még nevet is adtak neki: ő lett
Bendegúz. A krikszkrakszevő teve. Egyre jobban gyarapodott. Először vékony,
piszkafa-lábai lettek erősebbek, aztán meghízott a teste is. Két púpja olyan
hatalmas lett, hogy még!
Az egyik reggelre aztán eltűnt a teve.
- Hova lett? - kesergett Pattibaba.
- Biztosan elment, hogy megkeresse a társát - vigasztalta Padantyú.
- Van neki társa?
- Persze, hogy van. Mindenkinek van társa. Barátja, felesége vagy valaki, aki
szereti őt, és akit ő is szeret.
- Mint Sámseméknek Pamuhihőke?
- Igen. Vagy mint te nekem... meg a szüleidnek.
- És nem is jön többé vissza?
- De igen. Majd ha felnősz, és neked is lesz valakid..., egy ilyen kis csitri,
mint te... akkor majd visszajön Bendegúz.
Pattibaba elgondolkodott. - És akkor majd ő fogja etetni?
- Bizony. A krikszkrakszokkal.
- És mi lesz, ha nem tud majd krikszkrakszot rajzolni?
- Az nem fordulhat elő. Minden gyerek tud krikszkrakszot rajzolni.
- És a felnőttek?
- Azok nem mind tudnak. De én persze tudok! - jelentette ki Padantyú
önérzetesen.
- Akkor rajzolj!
- Ha akarod! - vonta meg a vállát Padantyú, és az előtte fekvő üres papír
közepére gondosan odapöttyentett egy apró, picike pontot.
