"Tarkaságok ezek a könyvek, akár a borítók, és átszövi mindegyiket a leleményes humor. Jók a történetek, barátainkká válnak a derekas illetők, szurkolunk a gonoszak ellen - s nekem nem szabad ismertetnem a regény-forma elbeszélésfüzér egyetlen csattanóját sem. Van ilyen, sok!"

Tandori Dezső


"A Pamuhihőke és Sámsemék remek könyv. Érdekes. Csodálatos. Lenyűgöző. De miért ne lehetne emellett valami más is? Nem nagyon, csak egy kicsit. Mint amilyen különbség van a Hamupipőke és a Pamuhihőke között."

Szegő András  


"Kevésbé ismert talán, mint Böszörményi, de Tarcsai Szabó Tibor szöszölményi
- amelyben zsurgaborlók, krikszkrakszevő tevék, és egyéb furcsa figurák bukkannak fel egyre -
szintén új színt visznek e nagy elegybelegybe."

Varró Dániel  

 

M  E  S  É  K

Részlet a

Micsoda város!

című mesekönyvből


Lustapusta Zörömböröm boldog



- Hej! - mondta Lustapusta Zörömböröm csendesen. Egy kicsit gondolkodott, majd valamivel hangosabban hozzátette - Haj! - Majd még egy kicsit később - Ihaj!
Úgy érezte, hogy túlságosan visszafogottan fejezte ki magát. Lustapusta Zörömböröm ugyanis nagyon boldog volt. Olyan végtelen mámor fogta el, hogy jókedvében szinte ordítani lett volna kedve. Nem tudta, hogy miért e nagy boldogság, igaz nem is nagyon érdekelte. Egyszerűen csak tudomásul vette, hogy az élet szép, a fák zöldek, az ágakon meg önfeledten csicseregnek a micsergek. Még a nap is féktelen kajánkodással vigyorgott az égen. Mit vigyorgott - egyenesen kacagott, sőt röhögött azzal a nagy, fényes palacsintaképével.
Lustapusta Zörömböröm úgy érezte, hogy jókedvének megfelelőbb kifejezési formát kell keresnie, mint holmi csöndes hej, haj, meg ihaj. Ezért aztán kiszaladt az utcára, széttárta karjait, tekintetét az égre emelte, és hangosan egy jó nagyot kurjantott.
- De jó kedvem van! Hej, de nagyon jó kedvem van!
A villanydróton ülő verebek csodálkozva pislogtak le a körbe-körbe forgolódó Lustapustára. Nem nagyon értették, hogy vajon mi lelhette ezt a máskor oly békés embert.
- Borzasztó... - üvöltötte Lustapusta még hangosabban -, borzasztó jó kedvem van!
Ezt már a verebek se nézhették tétlenül tovább. Huss!, felrebbentek, s csak biztonságos távolságban szálltak le újra, jó messze Lustapustától.
- Hé, emberek! - ordított Lustapusta Zörömböröm tovább. - Embereeek! De bitangul jó kedvem van! - és forgott körbe-körbe a járdán, két kezével föl-le hadonászva, mint egy megkergült szélmalom. Persze lehet, hogy nem szabadna így beszélni a szélmalmokról, amik nem is szoktak úgy ordibálni, mint ahogy azt Lustapusta tette. Inkább csak sustorognak, sóhajtoznak és sziszegnek csöndesen.
Lustapusta Zörömböröm azonban nem volt szélmalom. Ezért aztán nem is sustorgott, sóhajtozott és sziszegett csöndesen, hanem forgolódott, kiabált és ordított, ahogy csak a torkán kifért.
- Nagyon boldog vagyok! - rázta meg az éppen arra járó sánta szabót.
- Igen? - rebegte a szabó, és megrettenve inalt el Lustapusta közeléből. Az utcán sétálgató többi ember is bizalmatlan tekintettel méregette az örömtől megkergült Zörömbörömöt, s elhúzódtak tőle, amilyen messze csak tudtak.
- Hé, emberek - ordított utánuk Lustapusta. - Hová mentek? Miért nem örültök velem?
Az emberek azonban nem akartak együtt örülni Lustapusta Zörömbörömmel. Sőt úgy tűnt, hogy egyáltalán senkivel sem akarnak együtt örömködni. Földre szegezett tekintettel, fejüket gallérjuk mögé temetve siettek el a vígan ihaj-csuhajkodó Lustapusta közeléből. Aki tehette, átment még az utca túloldalára is.
Lustapusta Zörömböröm lassan észrevette, hogy mindenki kerüli őt. Nemcsak a verebek, meg az emberek menekültek a közeléből, de még a kóbor ebek is odébb kóborogtak, amint meglátták.
- Mi lelte ezeket? - csodálkozott Zörömböröm. Forgolódva, értetlen tekintettel bámult a verebek, a kutyák és az emberek után.
- Mondd, mi lelte ezeket? - fordult Talabérhoz, aki éppen befordult a sarkon.
- Kiket? - kérdezett vissza Talabér.
- Hát a verebeket, meg a kutyákat, meg az embereket!
- Miért, mi történt velük? - nézett rá Talabér. - Szerintem semmi sem történt velük.
- Semmi? - kiáltott Lustapusta Zörömböröm, és széles mozdulattal körbemutatott. - Hát nézd meg! Szerinted hol csipognak a verebek? Hol ugatnak a kutyák? És hol sétálnak az emberek?
Talabér érezte, hogy közismert türelme lassan kezd elillanni.
- Zörömböröm! - sóhajtott lemondóan. - Áruld már el végre, hogy mire akarsz kilyukadni!
- Arra, hogy kerülnek engem - mondta keserűen Lustapusta Zörömböröm. - Nézd csak meg! Mindenki olyan furcsán viselkedik.
Talabér körülnézett, és lassan megértette, hogy barátja mire akar kilyukadni.
- Még a kutyák is átmennek a túloldalra! - kesergett tovább Lustapusta. - Pedig amikor kijöttem az utcára, akkor még olyan boldog voltam, hogy madarat lehetett volna fogatni velem! Táncoltam, kiabáltam, énekeltem. Ihajkodtam-csuhajkodtam!
- Táncoltál? - hitetlenkedett Talabér. - Meg kiabáltál? Ihajkodtál-csuhajkodtál? Sőt még énekeltél is?
- Igen.
- Kezdem érteni... - mondta fejcsóválva Talabér. - Mondd csak Zörömböröm... Nem lehet, hogy túlságosan harsány voltál? És tolakodó. Olyan, aki megzavarja mások nyugalmát.
Lustapusta egy pillanatra eltűnődött.
- Miért zavar az másokat, hogyha én boldog vagyok? - kérdezte végül. - Hiszen nincsen abban semmi rossz.
- Persze hogy nincs! Ha nem lökdösöd őket táncolás közben, és ha nem zavarod meg a nyugalmukat az énekeddel.
- Értem már... - mondta elgondolkodva Lustapusta Zörömböröm. - Lehet, hogy a madarak megijedtek, amikor örömömben kiabálni kezdtem? És az emberek azért mentek át a túloldalra, mert zavartam őket a táncolásommal? Az ihajommal-csuhajommal?
- Bizony!
- Na de mi bajuk a kutyáknak? - kiáltott fel Lustapusta kétségbeesve. - Miért félnek tőlem a kutyák?
Talabér felsóhajtott. - Ugyan már, Zörömböröm! Lehet, hogy nem is félnek tőled a kutyák. Lehet, hogy egyszerűen csak máshol volt dolguk.
- Értem már! - kiáltott fel vidáman Lustapusta Zörömböröm. - Akkor nem is félnek tőlem a kutyák! És szeretnek a verebek, meg az emberek is!
- Persze, hogy szeretnek! Csak ne zavard őket, ne kiabálj, meg ne táncolj.
- És ne ihakodjak.
- Igen. És ne is csuhajkodj! - tette hozzá ujját figyelmeztetőn felemelve Talabér.
Lustapusta Zörömböröm kicsit gondolkodott, majd megkérdezte. - De akkor meg hogyan örüljek?
- Csöndesen. Úgy, hogy ne zavarj másokat.
- Jó - egyezett bele Lustapusta. Egy kicsit még eltöprengett Talabér tanácsán, aztán búcsút intett, és mutatóujját a szája elé téve némán, lábujjhegyen továbblopakodott. - Csak csöndesen - suttogott -, csak semmi kiabálás!
Ahogy haladt előre az utcán, érezte, hogy lassan visszatér lelkébe a régi derű. - Jól érzem magam! - gondolta, és egyre boldogabbnak érezte magát.
- Hej! - mondta halkan. Egy kicsit töprengett, majd valamivel hangosabban hozzátette - Haj! - Majd még egy kicsit később - Ihaj!
- Abból csak nem lehet baj, ha teszek néhány apró tánclépést! - morfondírozott. - Na nem sokat, csak egyet ide, kettőt oda. Nem is tánc ez, csak éppen másképp lépegetek, mint eddig.
Próbaképpen rögtön tett is néhány apró tánclépést.
- Ez az! - örvendezett Lustapusta Zörömböröm. - Hej, de borzasztó jó nekem!
Tekintetét az égre emelte, és azt suttogta - De jó kedvem van! - Karját felemelte, és óvatosan, lassan forogni kezdett.
- Jó nekem! Jó nekem! - kántálta egyre gyorsabban és gyorsabban pörgve. - Jó nekem! - mondta kicsit hangosabban, és érezte, ahogy forrón szétárad ereiben a vér.
- Emberek! - üvöltött fel hirtelen Lustapusta Zörömböröm. - Bitangul jó kedvem van! - és csak ordibált, és csak forgott, és csak pörgött az utcán, mint egy kerge birka.
Talabér a távolból figyelte Lustapustát, és látta, ahogy a verebek felrebbennek a villanydrótról, a kutyák farkukat behúzva odébb somfordálnak, az emberek pedig sietve átmennek az utca túloldalára.
- Ejnye Zörömböröm! - csóválta a fejét Talabér. - Neked aztán beszélhet az ember!