"Tarkaságok ezek a könyvek, akár a borítók, és átszövi mindegyiket a leleményes humor. Jók a történetek, barátainkká válnak a derekas illetők, szurkolunk a gonoszak ellen - s nekem nem szabad ismertetnem a regény-forma elbeszélésfüzér egyetlen csattanóját sem. Van ilyen, sok!"

Tandori Dezső  



"A Pamuhihőke és Sámsemék remek könyv. Érdekes. Csodálatos. Lenyűgöző. De miért ne lehetne emellett valami más is? Nem nagyon, csak egy kicsit. Mint amilyen különbség van a Hamupipőke és a Pamuhihőke között."

Szegő András  


Az író humorral és bölcsességgel átszőtt meséi élvezetesek, mulatságosak, izgalmasak, alkalmasak arra, hogy felébresszék a gyerekek kíváncsiságát és fejlesszék intellektusát, vagyis maradéktalanul megfelelnek a "jó mese" kritériumainak.

Boldizsár Ildikó  

Öné lett rajz Könyvek Mesék Abszurdok Feldolgozások Ezt írták Galéria
Részlet a

Micsoda város!

című mesekönyvből


Cérnakő és az idegen




Cérnakő, Mesélnek boltosa borzasztó okos ember volt. Akkora volt az esze, mint egy ház. Legalábbis ő úgy gondolta. Fenn is hordta az orrát, és mondogatta nagyképűen mindenkinek:
- Én mindent ismerek, mindenrő pontosan tom, hogy mihez való! Gyertek csak hozzám, majd én segítek nektek!
Ha betévedt hozzá valaki, fölényesen belebeszélt a vásárlásba is.
- Micsoda? Göbölyfüvet akartok tenni a sünlevesbe? - vitatkozott az asszonyokkal. - Abba nem göbölyfű, hanem pórémák való! Tessék a pórémák! Ezt kő vinnetek!
Ha betért hozzá a sánta szabó, tőle mindig azt kérdezgette - Na, mi kő? Mi kő? Cérna kő? - Ezért is nevezték el az emberek Cérnakőnek. Még a szabó is így hívta.
- Sztán milyen cérna kő?
- Fekete - mekegte a megrettent szabó.
- Ahhoz a posztóhoz amit a mútkor vett?
- Igen.
- Ahhoz nem való a fekte cérna - magyarázta ridegen Cérnakő. - Ahhoz fehéret vigyen!
- De a megrendelőm feketét akar.
- Akkó is fehér való hozzá, és kész! Tsék a fehér cérna!
Zalapácsot, az asztalost is kioktatta.
- Ilyen hosszú szögekhez nem jó a te kalapácsod!
- Miért ne lenne jó? - értetlenkedett Zalapács. - Jó volt az tíz évig, jó lesz ezután is.
- De nem ezekhez a naccögekhez! - szögezte le határozottan Cérnakő. - Ezekhez ez a nagy kalpács kő! Tessék, vidd!
Szegény Zalapács mit tehetett, hazavitte a nagy kalapácsot. De nem használta soha.
Az egyik nap Cérnakő boltjába egy idegen tévedt. Még sosem látta a városban. Az idegen odaállt a pulthoz, és határozott pillantását Cérnakőre szegezte.
- Jó napot kívánok! - mondta. Fején egy barna kalap billegett, ami eltakarta a feje búbját. Minek is az ilyen embernek a fejtető, morfondírozott Cérnakő. Hiszen semmire sem használja! Meg aztán látni sem lehet. Akkor meg minek? Máshol esetleg jó hasznát vennék. Mondjuk, hajas babát csinálhatnának a hajából. Kesztyűt a bőréből. Így meg csak egy fölösleges, láthatatlan, használaton kívüli testrész. Persze Cérnakő nem mondott semmi ilyesmit, csak bólintott.
- Potkvánok - szólt, és csak bámulta az idegen kalapját.
- Egy harapánót szeretnék vásárolni - mondta ellentmondást nem tűrően az idegen.
- Mit? - kérdezte vissza Cérnakő, mint aki nem értette jól.
- Harapánót.
- Sztnem tartunk - közölte Cérnakő, mert bár fogalma sem volt, mi fán terem az a harapánó, de úgy gondolta, hogy ebbe jobb nem belebonyolódni.
- Az nem lehet! - nézett a szemébe hideg pillantással az idegen. - Ez itt a Cérnakő-bolt, nemde?
- Degen.
- Akkor pedig kérek egy harapánót!
- Montammá, hogy nem tartunk! - kötötte az ebet a karóhoz Cérnakő. Már kissé bánta, hogy nem kérdezte meg rögtön, mi is az a harapánó, de mindegy, most már nem akart visszakozni.
- Nem? - kérdezte jeges hangon az idegen.
- Nem.
- Akkor adjon egy lópokot!
Cérnakő szeme felcsillant. Érezte, hogy visszatér némi remény.
- Lópok? Az meg micsoda? - kérdezte egy tudásra szomjazó nebuló mohóságával. Az idegen gúnyosan elhúzta a száját. Szeme hidegen kéklett Cérnakőre.
- Azt akarja mondani, hogy nem hallott még a lópokról?
- Azt.
- És azt tudja, hogy mi az a harapánó? - csapott le váratlanul az idegen. Cérnakő ideges lett. - Montammá, hogy nem tartunk harapánót! - csak ennyit tudott kinyögni.
- És lópokot?
- Honnan tuggyam, hogy van-e lópokunk, haeccer nemtom mi az! - mutatott rá Cérnakő.
- Szóval nem tudja!
- Nem!
- És godretta? Az van?
- Godretta? - nézett rá értetlenül Cérnakő megint. Ez az átkozott idegen csupa ilyen sosem hallott dolog után érdeklődik. Még hogy godretta!
- Igen, godretta. Van?
- Lehet, hogy van - bizonytalankodott Cérnakő. - Mekkora kőne?
- Úgy ekkora - formált a kezével egy kilós kenyér méretű valamit az idegen.
- Milyen színű? - ütötte tovább a vasat Cérnakő. Csak kideríti ő, hogy mi a ménkű az a godretta!
- Miért, milyen van? - az idegen most mosolyodott el először. Igaz, azért most sem vitte túlzásba. Éppen csak a szája széle mozdult meg egy kicsit, de azért mosoly volt ez, nem kétséges. Cérnakő viszont zavarba jött.
- Nos, nem istom... - motyogta. - Talán kék.
- Kék? - csodálkozott az idegen. - Kéket még nem is láttam. Megmutatná, kérem?
- Hát... - Cérnakő lázasan törte a fejét -, sajnos... nem lehet. Elvittejaz asszon a hentesnek.
- Kár! - bosszankodott az idegen, majd tovább próbálkozott. - Más színben nincs?
- Mégis mijecceretne?
- Piros-fehér csíkosat.
- Csíkos nincs.
- Esetleg lópokot nem tudna adni helyette?
Cérnakő felsóhajtott. Kezdte elhagyni a béketűrés.
- Nem! - mondta keményen.
- Miért nem?
- Mert nincs se lópok, se godretta, se harapánó! - csattant fel Cérnakő. - És nincs se mukánó, se durmadom, se pöttykelep! Egyáltalán, semmi sincs! Szontlátásra!
- Hogyan? Nincs is lópokja? - értetlenkedett furcsán csillogó szemmel az idegen.
- Nincs!
- Honnan tudja, hogy nincs lópokja, ha azt sem tudja, mi az! - csapott le rá diadalmasan az idegen. - Az előbb mondta!
- Tévedtem. Tom mi az a lópok! De nincs lópok, megmontam! - emelte fel a hangját Cérnakő.
- Szóval maga tudja, hogy mi az a lópok! - vetette rá borzasztó hidegkék pillantását az idegen megint.
- Tom vagy nemtom, semmi köze hozzá! Nincs lópok, és kész! - kiabált Cérnakő.
Az idegen magabiztosan és fölényesen mosolygott a barna kalap alól.
- Fogadjunk, hogy fogalma sincs, mi az a lópok. Meg a harapánó, meg a godretta.
- És ha nemtom? - üvöltötte Cérnakő. - Akkor mi van?
- Miért nem mondja meg, ha nem tudja?
- Jól van! - ordította Cérnakő. - Akkor tuggyameg! Halvány dunsztom sincs, hogy mi a bánat az a tetves lópok, meg harapánó, meg godretta! Világos?
- Hát persze - mondta rémisztő nyugalommal az idegen. - Világos. De miért nem ezzel kezdte? No, mindegy. Ha nem tudja, hát nem tudja. Viszontlátásra! - azzal hátat fordított, és nyugodt léptekkel kisétált az üzletből.
Cérnakő döbbenten ácsorgott a pult mögött, és hitetlenkedve nézett a távozó kalap után. Majd hirtelen felordított, és kezét-lábát törve rohant az idegen után.
- Hé! Ájjommeg! Mongyamámeg, mi az lópok, meg a többi vacakság!
De az idegen már nem volt sehol.
Az üzlet előtt viszont ott álldogált, és hallgatózott a sánta szabó, az asztalos, meg a környék többi lakója. Cérnakő rájuk nézett, és látta, hogy gúnyosan mosolyognak. Aztán vigyorognak. Aztán kacarásznak. Aztán nevetgélnek. Aztán hahotáznak. Aztán csak fogják a hasukat, csapkodják a térdüket, és szanaszét dőlnek a röhögéstől.
- Hé, Cérnakő! - kiáltott Zalapács. - Lehet, hogy valaki még nálad is okosabb?
Cérnakő nem szólt semmit, csak hátat fordított, és berohant a boltba. Ki se dugta az orrát napokig.
Utána azonban soha többé nem oktatott ki senkit.