"Tarkaságok ezek a könyvek, akár a borítók, és átszövi mindegyiket a leleményes humor. Jók a történetek, barátainkká válnak a derekas illetők, szurkolunk a gonoszak ellen - s nekem nem szabad ismertetnem a regény-forma elbeszélésfüzér egyetlen csattanóját sem. Van ilyen, sok!"

Tandori Dezső


"A Pamuhihőke és Sámsemék remek könyv. Érdekes. Csodálatos. Lenyűgöző. De miért ne lehetne emellett valami más is? Nem nagyon, csak egy kicsit. Mint amilyen különbség van a Hamupipőke és a Pamuhihőke között."

Szegő András  


"Kevésbé ismert talán, mint Böszörményi, de Tarcsai Szabó Tibor szöszölményi
- amelyben zsurgaborlók, krikszkrakszevő tevék, és egyéb furcsa figurák bukkannak fel egyre -
szintén új színt visznek e nagy elegybelegybe."

Varró Dániel  

 

M  E  S  É  K


Megjelent a

Kistarcsai kalendáriumban




Ha elfogynak a mesék




- Vége mindennek - suttogta orra elé Fanyűvő -, lejár az idő...
A három mimeőr a mezőn üldögélt, s úgy kókadoztak a kis házikó előtt, mint három fonnyadt petrezselyem.
- Mi lesz veled, Meseország! - sóhajtott könnyes szemmel Vasgyúró is. - Oda lesz minden...
- Ne búslakodjatok - vigasztalta őket Jankó -, még van egy nap hátra. Eljön hozzánk, meglátjátok... Érzem...

---------------------------------

Katinka megbabonázva torpant meg a piszkos kirakat előtt. Az üvegen túl, a poros padlón egy ember nagyságú, régi óra állt. Öreg, fénytelen faburkolat rejtette testét. Megkopott szépsége ellenére szíven ragadta Katinkát, aki úgy érezte, mintha az óra csak őt hívogatná.
Katinka óvatosan lenyomta az apró üzlet rézkilincsét, mely fölött töredezett tábla hirdette: "Gerő néne régiségboltja". Ahogy belépett, egy szelíd arcú, pöttöm anyókával találta szembe magát. Ismerem valahonnan - futott át Katinka agyán a gondolat, de ahogy jött, úgy illant el a felismerés, egy röpke pillanat alatt.
- Szervusz, Katinka - köszöntötte Gerő néne -, látom, az órában gyönyörködsz.
- Igen - felelte Katinka -, igazán szép. És roppant különleges is... - lehalkította hangját, mint aki egy nagy titkot árul el éppen, s közelebb hajolt az öregasszonyhoz. - Ugyanis ebben az órában sok kis minók rejtőzik.
- Ne mondd - hitetlenkedett Gerő néne -, és miféle szerzemények azok a minókok?
- Csudálatos lények - tódította Katinka. - Szőrös kis gombócok, akik föld alatti járataikban élnek, s csak éjfél után merészkednek elő. Nesztelenül suhannak pici szárnyaikon az éjszakában, miközben ide-oda potyogtatják a rájuk tapadt göröngyöket. Csak innen lehet tudni, hogy köztünk vannak, mert egyébként láthatatlanok.
- És mit keresnek az órában? - tudakolta az öregasszony, jót derülve a kislány fantáziáján.
- Az a hazájuk - suttogta sejtelmesen Katinka. - Az óra belsejében ugyanis egy másik világ rejtőzik...
- Hát, akkor csak nézegesd azt a rejtelmes, másik világot - mondta hirtelen elkomorodva Gerő néne, majd megfordult, és eltűnt az üzlet hátuljában egy függöny mögött.
Katinka odalépett az órához, és egy kis ideig csak álldogált előtte. Megsimogatta az évszázadok alatt lassan lepergett lakkal fényesített faborítást, megcsodálta a gyönyörű réz mutatókat. Majd hirtelen jött elhatározással kitárta ajtaját, és belépett.
Odabent csönd volt és sötétség, csak a beszűrődő fény oldotta az órában megbúvó, rejtelmes félhomályt. Katinka vett egy mély lélegzetet, és óvatosan behúzta maga mögött az ajtót.
Az óra belseje ekkor váratlanul kitágult. Falai lassan, majd egyre gyorsabban távolodni kezdtek egymástól, aztán egyszer csak eltűntek a semmiben. Hirtelen olyan erős fény támadt, hogy Katinka önkéntelenül is eltakarta szemét.
Mikor leeresztette karját, egy erdő széli tisztáson találta magát, s bár nem mondta senki, pontosan tudta, hová érkezett. Rögtön megismerte azt a két alakot is, akik néhány lépéssel odébb békésen beszélgettek. A mindig komoly, megbízható Talabér és Kelemon, Mesélnek híres-neves költője állt vele szemben, szeretett meséinek két kedves szereplője.
- Szervusz Katinka - üdvözölte rögtön Talabér, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, hogy a kislány csak úgy közéjük csöppent.
- Virágfelhő zápora éltessen! - köszöntötte Kelemon is, majd hozzátette. - Ámhacsak képzelt virágaim magánságos átnyújtásával meg nem sértelek.
- De jó, hogy éppen jöttél - hallatszott egy kicsit távolabbról -, legalább részese lehetsz nagyszerű terveimnek!
A hang felé fordulva Katinka örömmel fedezte fel Sebesztert, a szeretnivaló, gömböc világjavítót, aki nagy igyekezettel loholt feléjük.
- Tátva marad a szátok, ha elárulom, mire készülök! - itt Sebeszter egy kis szünetet tartott, hogy kifújja magát. - Mert elhatároztam, hogy fát készítek vasból! - és diadalmasan körülnézett, várva bejelentésének kitörő hatását.
- Fát vasból? - csodálkozott Katinka. - Ezt nem egészen értem. Tudom, régebben sokat foglalkoztak azzal az emberek, hogy aranyat csináljanak mindenféle anyagból...
- Összejöttek a célból, hogy arany legyen az acélból! - szavalta Kelemon, a költő.
- Ők voltak az alkimisták - magyarázta Talabér. - De fát készíteni vasból - ilyen csak a mi Sebeszter barátunknak juthat eszébe!
- Már megint nem akartok megérteni semmit! - gurult dühbe Sebeszter. - Hát nem értitek, hogy élő fát akarok teremteni? Igazi élő fát, ami levegőt ad, és szépséget hoz az életünkbe? Mert bárhová lépsz, csak azt látod, hogy minden vasból van. Oszlopok, táblák, ajtók, lámpák, sínek és az a sok ronda gép, ami körülvesz minket. Hát nem lenne sokkal szebb, ha a lomok helyett lélegző, élő erdőt varázsolnék?
- Igazad van - bólintott Katinka. - Milyen jó lenne, ha következő látogatásomkor már láthatnám munkád eredményét! A sok-sok gyönyörű fát!
- Ha lesz rá idő... - mormogta az orra alatt Kelemon.
Kis csönd támadt a költő halk megjegyzésére.
- Idő? - kérdezett vissza értetlenül Katinka. - Én biztosan szakítok rá időt, ha... ha ti is örömmel láttok.
- Hát persze, hogy örömmel látunk! - karolt bele Talabér. - Gyere máskor is, ha tetszik neked a világunk!
Katinka körülnézett. Előtte az erdő terült el fenségesen, mögötte a távolban hóborította, büszke hegycsúcsok ágaskodtak. Eszébe villantak a sorok: "Meseország, világos - Hóországgal határos."
- Hát persze - suttogta áhítattal. - Hát persze, hogy eljövök! Meseország most már az enyém is.
- Ha lesz rá idő... - dörmögte Kelemon ismét.
- A tiéd is - mondta lelkesen Talabér, mintha meg sem hallotta volna Kelemon szavait. - Gyere vissza hozzánk, amikor csak tudsz!
Katinka csendesen, vigyázva csukta be maga mögött az óra ajtaját, mint aki attól fél, hogy végleg elszáll a varázslat.
- Visszajövök - ismételte magában. - Visszajövök közétek!
- Ha lesz rá idő! - szólalt meg mögötte váratlanul Gerő néne hangja.
Katinka hirtelen mérges lett.
- Miért mondja mindenki azt, hogy ha lesz rá idő? Mire kell az idő?
- Mert elfogytak a mesék... - suttogta az öregasszony alig hallhatóan. - Holnapra vége lesz Meseországnak.
Katinka egy darabig szótlanul bámult Gerő nénére, mire lassan felfogta, hogy mit is jelentenek a szavai. Hirtelen úgy érezte, hogy tagjaiból elszáll az erő. Lerogyott egy székre az óra mellé. - Meseországnak vége... - motyogta -, de miért?
- Meseország olyan, mint a tenger. - magyarázta Gerő néne. - A tengert folyók táplálják, a folyót a patakok, a patakoknak pedig a forrás adja az éltető cseppeket. Ha elapad a forrás, nincs ami táplálja többé a tengert. A tenger hatalmas, ezért csak sokára szárad ki, de végül nem kerülheti el a sorsát. És most ez vár Meseországra is.
- De miért? - ismételte Katinka makacsul.
- Mert Meseországot a mesék éltetik, minden mese az éltető víz egy cseppje. De már elfogytak a mesék... és a tenger kiszárad.
- De hát ez nem igaz! - ugrott fel kétségbe esetten Katinka -, számtalan mese van: a Hófehérke, a Berzsián és Dideki, a Süsü, a Mirr Murr, a Pamuhihőke és Sámsemék, a...
- Ezek régi mesék mind - legyintett lemondóan Gerő néne -, és ma már nem születnek új mesék. Csak videón és filmen láthatod őket, mert csak az érdekli a gyerekeket. Az igazi Meseország azonban nem a filmvásznon él, hanem itt bent - bökött az anyóka Katinka homlokára -, a fantáziádban... És ahhoz, hogy tovább éljen, minden évben új mesének kell születnie. Ma éjfélkor pedig lejár az év... és Meseország meghal. A könyvek lapjairól eltűnnek a betűk, s nem marad más, csak az üres oldalak... Az öreg óra pedig megáll...
- De te még talán megmenthetnéd Meseországot - nézett bizakodva Katinkára Gerő néne.
- Én? Hogyan?
- Írj egy új mesét!
- De hát én nem tudok mesét írni! - kiáltotta már majdnem sírva Katinka.
- Ha akarsz, tudsz - mosolyodott el Gerő néne. - Hát kinek a fantáziájában születtek meg azok az aranyos kis minókok?
- De miért nem írsz te egy mesét?
- Nem lehet - szólt sejtelmes arccal Gerő néne, és elindult az óra felé -, mert én innen jöttem - mondta, és kinyitotta az óra ajtaját.
- Meseországból? De melyik meséből? - hökkent meg Katinka. Agyában lázasan kergették egymást a mesék, majd hirtelen belécsapott a felismerés. Gerő megfordítva: öreg. - Tudom már! - rikkantott. - Az öreg néne őzikéje! Hát ezért voltál olyan ismerős!
De Gerő néne ekkor már nem volt sehol.
- Katinka, mentsd meg Meseországot - hangzott az óra belsejéből -, írj egy mesét!
A kislány egy darabig tanácstalanul álldogált az óra mellett, s komoran bámulta a lassan vánszorgó mutatókat. Aztán hirtelen kifordult az üzletből, és szaladt, szaladt, ahogy csak a lába bírta. Mikor hazaért, lihegve berontott kis szobájába, és sietve asztalához ült. Papírt, tollat vett elő, s néhány másodpercnyi töprengés után lendületes betűkkel a lap tetejére kanyarította: Ha elfogynak a mesék.