"Tarkaságok ezek a könyvek, akár a borítók, és átszövi mindegyiket a leleményes humor. Jók a történetek, barátainkká válnak a derekas illetők, szurkolunk a gonoszak ellen - s nekem nem szabad ismertetnem a regény-forma elbeszélésfüzér egyetlen csattanóját sem. Van ilyen, sok!"

Tandori Dezső  



"A Pamuhihőke és Sámsemék remek könyv. Érdekes. Csodálatos. Lenyűgöző. De miért ne lehetne emellett valami más is? Nem nagyon, csak egy kicsit. Mint amilyen különbség van a Hamupipőke és a Pamuhihőke között."

Szegő András  


Az író humorral és bölcsességgel átszőtt meséi élvezetesek, mulatságosak, izgalmasak, alkalmasak arra, hogy felébresszék a gyerekek kíváncsiságát és fejlesszék intellektusát, vagyis maradéktalanul megfelelnek a "jó mese" kritériumainak.

Boldizsár Ildikó  

Öné lett rajz Könyvek Mesék Abszurdok Feldolgozások Ezt írták Galéria
Részlet a

Micsoda város!

című mesekönyvből


Torzasztó Kalambár



- Nagy baj van! - suttogta Kardoszjánosz, és arcán a rettenet mindent eltakaró sötétsége ült. - Torzasztó Kalambár erre tart!
Lustapusta Zörömböröm és Sebeszter elsápadtak. Tekintetük fátyolossá vált a félelemtől.
- Ki tart erre? - kérdezte Talabér, aki értetlenül szemlélte társai reszketését.
- Torzasztó Kalambár! - mondta Kardoszjánosz, és olyan keserves képet vágott, mintha legkedvesebb kalapjától fosztották volna meg.
- És ki az a Torzasztó Kalambár? - faggatózott Talabér.
- Te nem tudod, ki az a Torzasztó Kalambár? - kérdezte Lustapusta Zörömböröm és Sebeszter egyszerre.
- Nem én!
- Ő az, aki mindenféle bajt és borzalmat hoz, amerre csak jár - suttogta megrendülten Kardoszjánosz.
- A madarak megnémulnak, ha meglátják... - mondta Sebeszter.
- A virágok elhervadnak lépte nyomán... - folytatta Lustapusta Zörömböröm.
- Az emberek haja kihullik...
- Az ablakok betörnek...
- A kutak kiszáradnak...
- A fák kidőlnek...
- A föld megreped...
- A városra sötétség borul...
- Ugyan már! - hitetlenkedett Talabér. - Hát ki ez a Torzasztó Kalambár, aki egymagában ilyen borzalmakat művel!
- Nem egymaga jön! - kiáltott Sebeszter.
- Magával hozza az egész seregét! - tódította Lustapusta Zörömböröm.
- Egy egész ármádiát!
- Gyalogosokat!
- Lovasokat!
- Kardászokat!
- Nyilászokat!
- Puskászokat!
- Horgászokat!
- Mit fecsegsz itt ostobaságokat! - fortyant fel Kardoszjánosz, és majd felnyársalta tekintetével Lustapusta Zörömbörömöt. - Horgászokat nem hoz magával!
- Jó, jó, akkor azt nem hoz - hagyta rá Lustapusta -, de hoz magával ágyúkat!
- Tankokat!
- Repülőket!
- Hadihajókat!
Talabért végleg elhagyta a béketűrés.
- Micsoda zagyvaságokat beszéltek! Még hogy hadihajók! Nincs is itt tenger - bosszankodott -, még egy vacak patak sincs Mesélneken, hát hogy kerülnének ide hadihajók?
- Jó, hát akkor nem jönnek hadihajók! - legyintett Kardoszjánosz. - Nem ez a lényeg!
- Hadihajókat oda visz magával, ahol van tenger - magyarázta Sebeszter.
- Vagy tó... - egészítette ki Lustapusta Zörömböröm.
- Vagy folyó...
- Vagy csatorna...
- Vagy patak...
- Patak nem jó - vitatkozott Sebeszter -, ott nem fér el egy hadihajó!
- Miért ne férne? Egy kis hadihajó!
- Hetet-havat összehordtok! - mérgelődött Talabér. - Nem is hiszem, hogy létezik ez a Torzasztó Kalambár!
- Micsoda? - háborodott fel Kardoszjánosz. - Nem hiszed?
- Mindenki tudja, hogy létezik! - kiáltott Sebeszter.
- És most idetart... - tette hozzá fájdalmas hangon Lustapusta Zörömöböröm.
Erre elhallgattak. Szinte már hallották is Torzasztó Kalambár súlyos lépteit. Amint az utcán lépdel. Dung. Aztán dong. Majd megint dung.
- Már jön is... - suttogta Kardoszjánosz rémülten.
Dung. Meg dong. Torzasztó Kalambár csak jön, csak jön. Egyre közeledik.
- Halljátok? - rebegte Sebeszter. Ijedtében olyan kicsire gömbölyödött össze, mint egy macska. - Itt van!
Dung... dong. ..
Talabér elvesztette türelmét. - Ti megbuggyantatok! Nem jön senki!
Dung... dong...
Kardoszjánosz rettegve nézett Talabérra. - Hát nem hallod? Itt dung-dong! Valamit tenni kell!
- De mit? - reszketett Lustapusta.
Kétségbeesve néztek egymásra.
- Megvan! Be kell törni a házak ablakát! - kiáltott fel Sebeszter. - Akkor talán látja, hogy már nincs mit tennie, és elmegy.
Talabér tehetetlenül nézte, ahogy a többiek fejvesztve kirohannak az utcára, és kövekkel, husángokkal törik-zúzzák a házak ablakait. A félelemtől rettegő lakók pedig sorra csatlakoznak hozzájuk.
- Ez nem elég! - vélte Kardoszjánosz, mikor végeztek az ablakokkal. - Ki kell irtani a virágokat is!
Nosza, kitépkedték az összes virágot is. A járdák mentén, az udvarokon, a parkokban, a tereken.
- Álljatok meg! - kiabált kétségbeesetten Talabér. - Tönkreteszitek a várost!
De meg se hallották amit mond.
- A kutak! - lihegett Lustapusta. - Mi lesz a kutakkal?
- Temessük be a kutakat!
És nekiláttak betemetni a kutakat.
- A fák! Vágjuk ki a fákat!
Kivágták a fákat is. Néhány óra alatt Mesélnek olyan lett, mint egy elhagyatott, romos kísértetváros.
Talabér elkeseredve, üres tekintettel állt az utca közepén. Az emberek házaikba menekültek, s remegve várták, hogy Torzasztó Kalambár megérkezzen.
Jött is. Döngött a föld a léptei alatt. Dung - az egyik lába. Dong - a másik lába. Alig telt el néhány perc, és Talabér már látta is a borzasztó Torzasztó Kalambárt. Óriási termetével, széles vállaival úgy hatalmasodott Talabér fölé, hogy szinte eltakarta a napot.
Nicsak, csodálkozott Talabér, Kalambár fejét nem hajkorona, hanem egy zöld fűcsomó díszíti! És a teste! Virágok borítják a testét! Piros, sárga és fehér szirmokkal. No és a keze meg a lába! Még ilyet! Mintha faágakból lenne. Élénk kis leveleket borzol rajtuk a szél.
- Jó napot kívánok! - mondta udvariasan Torzasztó Kalambár.
- Jó napot! - rebegte Talabér, aki alig tért magához az ámulatból. - Te vagy... te vagy Torzasztó Kalambár?
- Én - bólintott a furcsa óriás mosolyogva. - Mi történt az emberekkel? - kérdezte, és fejét csóválva körülnézett. Harmatkék szemében meleg fény csillogott. - Hova lettek? Olyan üres a város.
- El... Elbújtak.
- Elbújtak? Miért bújtak el? Talán félnek valamitől?
- Igen... - nyögte Talabér. - Tőled...
- Tőlem? - Torzasztó Kalambár fején felborzolódtak a fűszálak. - Félnek tőlem az emberek?
- Tudod, a híred megelőzött - magyarázkodott Talabér.
- Na és? Olyan rossz hírem van? - Torzasztó Kalambár egészen felháborodott. - Csak azért, mert ilyen nagyra nőttem? Nem bántok én senkit!
- És a sereged?
- Seregem? - mérgelődött Kalambár. - Miféle seregem? Látsz te itt akár csak egy fia katonát is?
- Nem.
- Vagy lovasokat? Kardászokat? Nyilászokat? Puskászokat?
- Azokat sem - Talabér olyan kényelmetlenül érezte magát, mintha ő tehetne az egészről.
- Tudod, mindig így járok - mondta Torzasztó Kalambár elkeseredve. Leült az út közepére, és szomorúan meredt maga elé. - Elkerül mindenki. Elbújnak. Elrejtőznek. Kitérnek az utamból. Évek óta nem is beszéltem senkivel. - Torzasztó Kalambár Talabérra nézett. - És te miért nem bújtál el? Te nem félsz tőlem?
- Nem - mosolyodott el Talabér. - Nem vagy te olyan félelmetes!
- Ugye? - mondta reménykedve Kalambár.
- Talán csak egy kicsit furcsán nézel ki.
- Furcsán? - rökönyödött meg az óriás, és végignézett magán. - Mi furcsát látsz rajtam?
- Hát... például a hajadat.
- Mi bajod van a hajammal? - csodálkozott Torzasztó Kalambár, és végigsimított a kobakján. - Szép zöld. Üde. Friss.
- Fűből van - magyarázta Talabér.
- Miért, a tiéd nem abból van? - nézett rá tágra nyílt szemekkel Kalambár. - Most látom csak... valami barna cérna van a fejeden.
- Haj - szögezte le Talabér. - És elég furcsa a tested is... a sok virággal...
- Szép, ugye? - dicsekedett Torzasztó Kalambár. - Neked bezzeg ilyen sincs!
- Vagy a kezed, meg a lábad...
- Gyönyörű leveles - húzta ki magát büszkén a jámbor óriás. Szemében ismét a kedves, meleg fény tündökölt. Egy kicsit elgondolkodott, majd tűnődve megkérdezte. - Lehet, hogy ez a baj? Hogy más vagyok, mint a többi ember? Talán ezért félnek tőlem?
- Hát... lehet... - bólintott Talabér.
- Értem - sóhajtott Kalambár. - Azt hiszem, vissza kéne mennem Tamarionba, ahol születtem. Ahol mindenki ilyen, mint én.
- Levelekkel és virágokkal? - csodálkozott Talabér.
- Igen. De tudod, a mi országunk távolról sem ilyen szép, mint a tiétek. Nálunk ugyanis nincsenek fák. És nincsenek virágok és füvek sem. Nincsenek tavak, folyók és patakok. Mindez csak bennünk, és a testünkön létezik. Itt viszont minden olyan gyönyörű! - lelkesedett Torzasztó Kalambár. - A mezők, az erdők, a városok! Bár ami azt illeti - csillapodott le egy kicsit -, a ti városotok elég csúnyán fest! Csak nem szélvihar pusztított itt?
- Hát... valami olyasmi - válaszolt zavartan Talabér. Úgy gondolta, jobb ha nem részletezi, hogy mitől fordult fel így a város.
- Kiszáradtak a kutak - állapította meg Torzasztó Kalambár. - De ezen könnyen segíthetek! - Lelkesen felpattant, megrázta a fejét, és hirtelen úgy eleredt a könnye, mint a záporeső. A kutak pedig lassan megteltek vízzel.
- Kidőltek a fák - sajnálkozott Torzasztó Kalambár száraz szemekkel. - Segítenem kell rajtuk!
Csettintett egyet, s Talabér döbbenten látta, hogy hirtelen eltűnik Torzasztó Kalambár keze és lába, eltűnik a sok levél.
- Hol vannak a virágok? - kérdezte Torzasztó Kalambár, mintha észre se vette volna, mi történik vele - Sehol sem látok virágokat!
- Ne! - ocsúdott fel Talabér. - Hagyd a virágokat!
- Legyenek virágok! - kiáltotta fennhangon Torzasztó Kalambár, és eltűnt a teste az összes piros, sárga és fehér szirmú virággal együtt.
- Mi lett az ablakokkal? - folytatta Kalambár.
- Ne bántsd az ablakokat! - üvöltötte Talabér, és átölelte ami Torzasztó Kalambárból még megmaradt. - Hagyd őket békén!
- Kellenek az ablakok - mondta Kalambár. - Nélkülük olyan vak a város. Legyenek hát ablakok! - kiáltott, és eltűnt szeméből a kedves, meleg fény.
Aztán eltűnt Torzasztó Kalambár is. Nem maradt belőle más, csak néhány apró fűszál az utca közepén.
- Neeem! - ordított Talabér. A földre rogyott, és keserű könnyekkel áztatta azt az egy megmaradt fűcsomót.
Az emberek csak lassan merészkedtek ki otthonuk biztonságából. Csodálkozva végigbámultak az utcán. A házakon épen csillogtak-villogtak az ablakok, a járdákat, tereket gyönyörű, élénk virágok díszítették, s árnyat adó fák állták útját a szélnek. A betemetett kutakból saját képmásuk ragyogott vissza.
- Mi történt? Mi történt? - érkezett lihegve Zalapács. - Tényleg igaz, hogy itt járt Torzasztó Kalambár?
- Igen, igaz - suttogta Talabér.
- És? Mi lett vele? Elment?
- Nem - mondta Talabér kiszáradt szemekkel -, nem ment el... Itt maradt velünk.