"Tarkaságok ezek a könyvek, akár a borítók, és átszövi mindegyiket a leleményes humor. Jók a történetek, barátainkká válnak a derekas illetők, szurkolunk a gonoszak ellen - s nekem nem szabad ismertetnem a regény-forma elbeszélésfüzér egyetlen csattanóját sem. Van ilyen, sok!"

Tandori Dezső  



"A Pamuhihőke és Sámsemék remek könyv. Érdekes. Csodálatos. Lenyűgöző. De miért ne lehetne emellett valami más is? Nem nagyon, csak egy kicsit. Mint amilyen különbség van a Hamupipőke és a Pamuhihőke között."

Szegő András  


Az író humorral és bölcsességgel átszőtt meséi élvezetesek, mulatságosak, izgalmasak, alkalmasak arra, hogy felébresszék a gyerekek kíváncsiságát és fejlesszék intellektusát, vagyis maradéktalanul megfelelnek a "jó mese" kritériumainak.

Boldizsár Ildikó  

Öné lett rajz Könyvek Mesék Abszurdok Feldolgozások Ezt írták Galéria

Álmodban majd eljövök újra
- karácsonyi sürgető -




- Nanica! Nanica! - nyitott be Anya kislánya szobájába. - Mindjárt jön a Jézuska! Merre vagy?
- Itt vagyok! - dugta ki a fejét Nanica egy óriási baba háta mögül. - Megjött a Jézuska? Jaj, de jó! Megnézhetem a fát? És az ajándékokat? Sokat kaptam?
- A délutáni alvás ideje van itt, nem a Jézuska! - ingatta a fejét mosolyogva Anya. - Előbb feküdj le szépen az ágyadba! Amíg alszol, a Jézuska feldíszíti a fát, és meghozza az ajándékokat.
- De én nem vagyok álmos! - pattant a szoba közepére Nanica. - Máris jöhet a Jézuska!
- Nem úgy van az! A Jézuskának időre van szüksége, hogy feldíszítse a fát, neked pedig aludnod kell! Mint minden délután.
- Hát jó - sóhajtott megadóan Nanica. - De hogy aludjak, ha nem vagyok álmos?
- Feküdj csak le, és eljön érted az álom hamar, majd meglátod.
- Apa előbb énekeljen nekem egy altatót!
- Jövök már! - nyitott be Apa. - Jól hallottam? Altatódalt szeretnél?
- Igen! - vágta rá Nanica, és már vackolódott is be a paplan alá. - De gitározz is hozzá!
Apa kezébe vette a gitárt, és leült a kislány mellé az ágyra.
- Csukd be a szemed - mondta -, úgy könnyebben elalszol!
Ujjait eligazgatta az ezüstös húrokon, és megpengette az első akkordot:

Álmodban majd eljövök újra,
bárka leszek, ücsörögsz belebújva.
Hangunk hallgat, a szív, ami csendül,
titkos könnyeiden puha csend ül.
Siklik a víz és csobban a csónak,
csillagcseppeket áldoz a tónak,
így utazunk mi az égi sereggel.
Fárad az éj, betakarja a reggel.
Távol a part, az idő odafordul,
égi csuporból méze kicsordul.
Pirkadat árnyai űzik a holdat,
ránevetünk - és eljön a holnap.

Még el se hallgattak az utolsó hangok, Nanica már álomba is merült. Szülei csendesen kiosontak a szobából.
A hirtelen támadt csend szinte betöltötte a teret. Még a kislány szuszogása is alig hallatszott.
A szoba sarkában egyszer csak dülöngélni kezdett a baba, amivel nemrég még Nanica játszott. Billent jobbra, majd balra, aztán lassan az oldalára feküdt. A baba teste mögül egy apró emberke bukkant elő - egy amolyan manóféle.
Fura egy szerzet volt, az biztos! A fejét egy hatalmas, kemény, fekete kalap borította, az orra pedig... Az orra olyan kerek volt, mint egy krumpli! Keménykalap és krumpliorr - mintha egy apró bohóc lopakodott volna be a sötétbe.
- Úgy látom, elaludt - bólintott elégedetten. - Bluba! Grimbó! Redeki! Jöhettek! Ideje munkához látni!
A baba háta mögül ekkor újabb három manó kászálódott elő. Mindegyikük fejebúbját hosszú, csúcsos sapka takarta: az egyik piros, a másik kék, a harmadik pedig zöld színben pompázott. A sapka végén billegő bojt viszont mindhármuknál fehéren világított.
- Mindig csak a munka! - morgolódott a zöld sipkás. - Szórakozás meg semmi?
- Ejnye Grimbó! - mordult rá a keménykalapos. - Majd ha elvégezted a dolgod, akkor szórakozhatsz!
- Nekem ez is csupa szórakozás! - táncikált a szoba közepére a piros sapkás kis manó. - Altatódal, feltetődal, középtetődal! Hát nem tiszta színház az élet?
- Bolondokat beszélsz Redeki! - nevetett a harmadik manó. - Mi az, hogy feltető meg középtető?
- Mit nem értesz ezen, Bluba? Ha van al-tató, akkor van fel-tető és…
- Elég ebből! - szólt rájuk szigorúan a keménykalapos manó, aki láthatóan a kis társaság vezetője volt. - Ne bohóckodjatok! Nem érünk rá, dolgunk van!
- Ugyan már, Kálmán úr! - pörgött tovább a szőnyeg közepén Redeki. - Egy kis jókedv még senkinek sem ártott meg!
Kálmán úr, a keménykalapos, krumpliorrú főmanó olyan szikrázó tekintetet vetett Redekire, hogy talán fel is gyulladt volna, ha szalmából van. Még szerencse, hogy a manók nem szalmabábunak születtek!
- Azt mondtam…!
- Jól van, na, jól van! - morogta Redeki, és gyorsan abbahagyta a forgolódást. - Már be is fejeztem!
- Akkor lássunk hozzá! - sóhajtott türelmetlenül Kálmán úr, és egy piros fedelű noteszt vett elő. - Sorolom a tennivalókat. Először is szaloncukrot kell vételezni. Ki vállalja?
- "Vételezni"? - dohogott Grimbó. - El kell csenni, és kész! Mit kell azon "vételezni"?
- Mi nem lopunk! - szögezte le szigorúan Kálmán úr.
- Nem hát. Csak "vételezünk"! - vágta rá Bluba, és odasúgta Grimbónak - Ugyanarról beszélünk, csak másképp nevezzük! - majd hangosan a főmanóhoz fordult. - Én vállalom!
- Helyes. Akkor keresd fel a MAKK-ot, és vételezz egy kosárnyi szaloncukrot!
- MAKK-ot? A tölgyerdőben?
- A Manókat Kiszolgáló Központban! - csóválta a fejét Kálmán úr. - MAKK! Sosem hallottál még róla? Talán ez az első karácsonyod?
- Igen - vágta rá Redeki. - Ez a "Talán Első Karácsony"! A TEK!
- Elég az ostoba szójátékokból! - Kálmán úr türelme már fogytán volt. - Bluba, indulj a szaloncukrokért!
- Igenis! - vágta haptákba magát a kék sapkás manó, majd perdült egyet, és eltűnt a szoba legsötétebb sarkában.
Kálmán úr a másik két manóra nézett. - A következő feladat a karácsonyfadíszek…
- … vételezése - vágott közbe Redeki. - Azt is a MAKK-nál nyilván.
- Az túl logikus lenne - dünnyögött Grimbó. - A mai manó élete sajnos másképp működik.
- A díszeket a díszpintyek készítik - világosította fel őket Kálmán úr. - Ők olyan gyorsan dolgoznak, mint a pinty! És mivel rengeteg díszre van szükségünk, ezért hozzájuk kell fordulnunk.
- Már volt vagy ősz szinte, mikor egy őszinte pinty inte, hogy legyek egy pinty szinte… - kezdte szavalni Redeki, ám Kálmán úr gyorsan a szavába vágott. - Melyikőtök megy a díszekért?
- Dí-szekért? Azt nem úgy kell mondani, hogy di-szekért, hanem úgy hogy dí-szekeret! - javította ki Redeki, és énekelni kezdett - Díszszekeret vegyenek! Oly bűbájosan ántik! Díszszekeret vegyenek, az mostanság romántik!
- Elég! - dörrent rá Kálmán úr, majd a zöld sapkás manóhoz fordult. - Grimbó, eredj a pintyekhez! Erre a félnótásra nem lehet ilyen fontos küldetést bízni.
- Közben igyál egy pinty sört! - szólt utána Redeki, amíg társa eltűnt a sarok sötétjében. - Különben sem fél ez a nóta, hanem egész!
- Neked a csillagszórók maradtak - nézett rá szúrósan a főmanó.
- Húúú! - borzongott meg játékosan Redeki - Hiszen Kálmán úrnak csillagot szór a szeme! De ha elviszem őket, itt marad szemtelenül!
- Te vagy szemtelen, te törpeész! - mérgelődött Kálmán úr. - Menj, és szedj össze annyi csillagot, amennyit csak tudsz!
- Menjek fel az égre? Mi végre?
- Aztán márts bele őket gyantába…
- Beültetem a hintába a gyantába - szavalta Redeki.
- …és forgasd bele apróra őrölt faforgácsba! - Beültetem a hintába a gyantába - szavalta Redeki.
- Legyek egy örült, ki forgácsot őrölt…
Kálmán úr erre már úgy feldühödött, hogy mérgében a földhöz vágta fekete kalapját.
- Redeki! Neked mindenről csak az ostobaságok jutnak az eszedbe? Elég volt! Eredj az égre!
A piros sapkás manó nevetve bukfencet vetett, és eltűnt a sarok sötétjében.
- Na, végre! - Kálmán úr kétségbe esve kapott a fejéhez. - Jaj! Már én is rímekben beszélek? - Hirtelen észrevette, hogy hajadonfőtt áll. Felvette a szőnyegről fekete kalapját, óvatosan leporolta, és a fejére helyezte. Kicsit igazgatta jobbra majd balra, s hogy biztos legyen a dolgában, megnézte magát a szoba falán terpeszkedő tükörben.
- Így jó lesz - állapította meg elégedetten.
Elővette zsebéből a piros noteszt, és lapozni kezdett benne.
- Hol is tartottam... - dünnyögte. - Húsvéti nyúl… igen… kiskacsa fürdik… jöjj el hozzánk Télapó… na, itt van! Ez az!
Redeki kikukucskált a baba mögül.
- És te mit csinálsz? Semmit? Csak mi dolgozunk?
- Én? - méltatlankodott Kálmán úr. - Én vezetem a brigádnaplót! Ez a legfelelősségteljesebb feladat!
- Ez neked feladat? - kukkantott ki a baba mögül Bluba. - Hiszen ez csak egy felesleges időtöltés!
- Hát te mit keresel itt? Eredj a dolgodra! - förmedt rá a főmanó.
- És egyáltalán: mi az a brigádnapló? - bukkant elő Grimbó is a sötétből. Kálmán úr a fejéhez kapott. - Mi lesz így a karácsonyfa-díszítésből!
- Szóval mi is az a brigádnapló? - A három manó már ott állt a szoba közepén.
- Na jó - fújtatott Kálmán úr. - Ezt a végére akartam hagyni, a jól végzett munka jutalmául, de akkor legyen. Tudjátok meg, hogy minden cselekedetünket ebbe a naplóba jegyzem le az utókor számára!
- Mint például?
- Mint például… amikor a kosarakba raktuk a húsvéti tojásokat.
- A húsvéti nyúl helyett! - hördült fel szemrehányón Grimbó.
- Inkább aaa... megbízásából - pontosította Kálmán úr.
- És mi volt előbb? A nyúl vagy a tojás? - nevetgélt Redeki.
- Szóval mindenki lazsál, csak mi dolgozunk! - háborgott tovább Grimbó. - Még a húsvéti nyúl helyett is mi festjük a tojásokat!
- Igen! Mert vannak feladatok, amiket nekünk kell elvégeznünk! - erősködött Kálmán úr.
- Például nehogy a nyúl vigye a vadászpuskát! - emelte fel az ujját csúfondárosan Redeki.
- Az is brigádnaplóba való cselekedet volt, amikor teleraktuk a Mikulás puttonyát ajándékokkal - pillantott a noteszába a főmanó.
Grimbó azonban tovább méltatlankodott.
- Szóval a Mikulás helyett is mi dolgozunk, amíg ő kényelmesen furikázik a szánján!
- Ugyan már Grimbó! A Mikulás már rég nem szánon közlekedik! - javította ki Bluba. - Neki is haladnia kell a korral!
- Hát mivel közlekedik, okostojás?
- Autóval meg vonattal! Sokkal gyorsabb!
Grimbót nem győzte meg a magyarázat. - És mi van, ha elromlik a vonat?
- Nem romlik el - állította Bluba. - Ezek szigorúan ellenőrzött vonatok!
Kálmán úr hirtelen becsapta a brigádnaplót.
- Na! Ezzel így nem jutunk semmire! Sosem leszünk készen a karácsonyfával, ha itt trécselünk! Munkára mindenki!
- Semmi ok az ijedtségre! - nevetett fel büszkén Bluba. - Én már végeztem is a feladattal! Meghoztam a szaloncukrokat! - azzal a baba háta mögül előhúzott egy hatalmas kosarat.
- Ilyen gyorsan? - álmélkodott Kálmán úr.
- Ja, kérem, aki nem csak irkafirkál holmi brigádnaplókba, annak gyorsan jár a keze! Meg a lába is! - szemtelenkedett Redeki.
A főmanó ezúttal rá se hederített.
- És mi van a díszekkel? Elkészültek velük a pintyek?
- Pinty, ami ninty - viccelődött Redeki.
- De van! - vágta rá büszkén Grimbó, és ő is előrángatott egy kosarat a sötétből. - Íme, itt vannak a díszek!
- Akkor már csak a csillagszórók maradtak - nézett Redekire szemrehányón Kálmán úr.
- Még keresem a létrát - vörösödött el a piros sapkás manó. Hirtelen olyan lett az arca, mint a sipkája. - Amin felmászom a csillagokhoz.
A főmanó az égnek emelte két kezét. - Ki mondta, hogy mássz fel a csillagokhoz? A hullócsillagokat kell összeszedned, te oktondi! A földről!
- Akkor miért mondtad, hogy eredj az égre, végre?
- Bluba, mit csinálsz ott! - ripakodott a társára hirtelen Kálmán úr.
A kék sipkás manó Nanica ágyánál álldogált, és érdeklődve nézegette.
- Itt alszik egy kislány - mondta. - Arra gondoltam, hogy ha megcsókolom, akkor biztosan felébred! Feleségül veszem, és enyém lesz a fele királyság!
- Vagy békává változik - vetette fel az eshetőséget Redeki.
- De legalábbis rémálmai lesznek - tódította Grimbó.
Bluba már hajolt is Nanica arca fölé.
- Ne! - kiáltotta Kálmán úr, és kétségbeesve rohant az ágy felé.
Ám elkésett. A kék sipkás manó már egy hatalmas csókot cuppantott a kislány orcájára.
Nanica szeme először csak megrebbent, s úgy tűnt nem ébred fel az álmából. Ám a következő pillanatban tétován felült az ágyon, és csodálkozva nézett a manókra. Elsőnek Blubát vette észre, aki közvetlenül az arca előtt nézett az álmélkodó szemekbe, majd megpillantotta a többieket is.
- Helló! - mondta bizonytalanul.
Kálmán úr tért magához legelőször.
- Üdvözlünk, ifjú hölgy! - hajolt meg szertartásosan. - Bár neked még mély álomban kellene lenned…, de ha már felébredtél, hát akkor izé… hogy is mondjam…
- Leszel a feleségem? - tért a lényegre rögtön Bluba. - Jöhet a fél királyság meg ilyenek! Boldogan élünk, amíg...
- Hogy te milyen bunkó vagy, Bluba! - méltatlankodott Grimbó. - Hát nem látod, hogy ez csak egy kislány? Neki díszítjük a karácsonyfát!
- Jaj, de jó! - csapta össze a tenyerét Nanica. - Ti díszítitek fel a fát? Segíthetek én is?
- Hát, ez nem éppen a szokásos eljárás - ellenkezett Kálmán úr.
- De azért természetesen segíthetsz! - vágott közbe Redeki, és tréfásan pukedlizett egyet. - Például szedhetnél velem néhány hullócsillagot, hogy csillagszórót készíthessünk belőlük!
Nanica felnevetett. - Hullócsillagot? Csillagszórónak? Minek? Hiszen Apával éppen tegnap vettünk egy csomaggal! Ott van a fiókban!
Fürgén lepattant az ágyról, és a szekrényhez szaladt.
- Itt is vannak, ni!
Kálmán úr kétségbeesetten emelte az égre a tekintetét. Fekete kalapja majd leesett a fejéről.
- Előregyártott csillagszórók! Istenem, hát hova jutott ez a világ!? És mi következik még ezután? Jön a pótkávé, a levespor meg a gumicukor?
- Meg a műfenyő! - tódította Redeki.
- Szerencsére a mi szaloncukraink még igaziak! - kiáltotta Bluba, és a szoba közepére húzta a kosarát. Amikor belepillantott, rémülten emelte fel a tekintetét. - Ez majdnem üres! Ki evett a szaloncukromból?
- Ki ivott a pohárkámból? - csipkelődött Redeki.
- Ki aludt az ágyacskámban? - vigyorgott Grimbó.
- Gúnyolódjatok csak! - kesergett Bluba a csaknem üres kosár fölött. - Mi lesz így a karácsonyfával?
- Majd feltesszük azt, ami megmaradt. - vigasztalta Nanica, aki kezdte jól érezni magát a furcsa kis manók társaságában.
- Szép lesz, mondhatom! - dörmögött Kálmán úr. - Karácsonyfa szaloncukor nélkül! - Szinte kiköpte a szótagokat. - Mű-csil-lag-szó-rók-kal!
- Nekem így is tetszeni fog! - bizonygatta Nanica. - De hol van a fa?
- Az ám! - csapott a homlokára a főmanó. - A fáról majdnem megfeledkeztünk!
- Mi ugyan nem! - kiáltotta Redeki. Elszaladt a szoba sötét sarkába, és a baba rejteke mögül egy fenyőfát rángatott elő. - Gyertek már segíteni! Egyedül kicsit nehéz!
Nosza, odasereglettek mind. Húzni, ráncigálni kezdték a karácsonyfát. Redeki fogta a fát, Grimbó húzta Redekit, Bluba húzta Grimbót. De bizony nem mozdult a fa. Mintha odanőtt volna a baba háta mögé.
- Segítek én is! - gyürkőzött neki Kálmán úr, és átkarolta Blubát.
Redeki húzta a fát, Grimbó húzta Redekit, Bluba húzta Grimbót, Kálmán úr húzta Blubát. Húzták, húzták, ráncigálták, de hiába. A fa meg se moccant.
- Hogy hoztátok el idáig? - értetlenkedett Kálmán úr a homlokát törölgetve. - Hiszen négyen se bírunk vele!
- Valahogyan más volt. De itt a szobában mintha négyszer olyan nehéz lenne! - panaszkodott Redeki. - Hol van egy egér? A mesében egy egér oldja meg a problémát!
- Hát, ha egerünk nincs is, de itt vagyok én! - pattant oda Nanica, és megfogta a főmanó derekát. - Próbáljuk meg együtt!
- Kis vakarcs! - nézett hátra fitymálóan Grimbó. - Gondolod, hogy ha nekünk nem sikerült, majd veled menni fog?
- De menni ám! - rikkantott Redeki. - Nanica lesz a mi kisegerünk!
Újra nekigyürkőztek. Redeki húzta a fát, Grimbó húzta Redekit, Bluba húzta Grimbót, Kálmán úr húzta Blubát, Nanica húzta Kálmán urat. Húzták, húzták, rángatták a fát, majd mikor egy jó nagyot rántottak rajta, hopp!, a fenyőfa már ott is feküdt a szoba közepén.
- Most már csak fel kell állítani valahogy - nézegette aggódva Grimbó. - Az se lesz könnyű!
- Lássunk hozzá! - szólt Kálmán úr. - Ez már a könnyebbik része!
Körbeállták, megemelték a fát, és némi küszködés után felhelyezték Nanica íróasztalára.
- Úgy! - szuszogott elégedetten a főmanó. - Akkor ezzel is megvolnánk.
- Ugye mennyivel nehezebb dolgozni, mint írogatni? - incselkedett Redeki.
- Nem érted a lényeget! - legyintett Kálmán úr. - A tervezés meg a munkaszervezés olyan dolgok, amelyekhez a te csöpp agyad fel sem ér. Azokhoz már ész kell! És tudás!
- Mint ahogy azt is jó lenne tudni, hogy ki ette meg a szaloncukrot! - nézett körbe Bluba. - Nem azért veszekedtem a MAKK koboldjaival, hogy valaki csak úgy felzabálja!
- Veszekedtél? - húzta fel a szemöldökét Grimbó. - Miért kellett veszekedni?
- Mert miután 5 példányban kitöltöttem az igénylőlapot a szaloncukorról, kitalálták, hogy jöjjek vissza 2 hét múlva, majd addigra összekészítik.
- Mit vársz tőlük? Hivatalnokok! - biggyesztette le a szája szélét Grimbó.
- És te hogy szerezted meg ilyen gyorsan a díszeket?
- Szépen kértem.
- Te? - nevetett Redeki. - Nem is tudsz szépen kérni! Állandóan csak morogsz mindenért!
- Nem is igaz! - morogta Grimbó.
- Most is morogsz!
- Nem morgok!
- De morogsz!
- Elég legyen már! - szólt rájuk Kálmán úr. - Törődjünk inkább a saját dolgunkkal!
- Nem is morgok - dünnyögte halkan Grimbó, de azért vigyázott, nehogy a többiek meghallják.
Kalmán úr Nanicához fordult. - Kedves kislány, a fa díszítésében sajnos nem vehetsz részt! Az egy szigorúan titkos folyamat!
- Csak a beavatottak végezhetik - tette hozzá Bluba.
- Azok, akiknek papírjuk van róla - szögezte le Grimbó. - Neked biztosan nincs vizsgád karácsonyfa-díszítésből!
- Viszont minősített alvóbaba vagy - mondta Redeki.
- Nem is vagyok alvóbaba - tiltakozott Nanica.
- Hát itt ma mindenki vitatkozik velem? - tette szét a kezét színpadiasan Redeki. - Igenis alvóbaba vagy! Tudsz aludni, nem?
- Tudok, de…
- Jobb lesz, ha visszafekszel - mondta szelíden Kálmán úr. - S amíg alszol, mi feldíszítjük a fát. Ez a dolgok rendje!
- S utána beírjuk a brigádnaplóba, hogy te is segítettél! - ígérte Bluba.
- Az lódítás lenne - csóválta a fejét a főmanó. - Mi nem hazudunk összevissza. A brigádnaplóba csak az igazságot írjuk!
- Például, hogy ki falta fel a szaloncukrot?
- Hogy segített felállítani a fát. Mert az tényleg igaz!
Nanica gyorsan visszabújt az ágyba.
- Hát jó - mondta -, de siessetek! Már nagyon várom az ajándékokat!
- Tényleg, az ajándékok hol vannak? - dünnyögött Grimbó.
- Pszt! - emelte a mutatóujját a szájához Kálmán úr figyelmeztetően. - Erről egy szót sem! Nem a kislány fülének való! Inkább díszítsük fel a fát! Ez a feladat még hátravan.
- Kezdjük a szaloncukrokkal - javasolta Bluba. - Azok a legszebbek!
- És milyen finomak! - simogatta a hasát Redeki.
- Úgy! - reccsent rá Bluba. - Szóval te etted meg őket!
- Én? - riadt meg Redeki! - Hogy ettem volna, hiszen itt vannak a kosárban!
- Amik hiányoznak!
A piros sapkás manó bűnbánóan lesütötte a szemét.
- Hát... éppen csak megkóstoltam pár darabot... de nem annyit, mint amennyi hiányzik! Valaki más is bűnös itt!
Redeki vádló szemekkel nézett körbe a kis társaságon, majd tekintete Grimbón állapodott meg.
- Te nagyon gyanús vagy nekem! - szögezte le. - Olyan szaloncukor-zabáló ábrázatod van!
- Nincs is szaloncukor-zabáló ábrázatom - morgott Grimbó.
Redeki csípőre tette a kezét. - Szóval azt állítod, hogy még ábrázatod sincs!
- Különben is... csak néhány darabot kóstoltam meg... - gyötrődött Grimbó. - de hát annak meg se kellene látszania!
- Vagy úgy! - kiáltott fel győzedelmesen Redeki! - Szóval te voltál! Na, mit mondtam!
- Te csak ne diadalmaskodj itt! - intette le Kálmán úr. - Hiszen te is megdézsmáltad a cukrot!
- De én éppen csak egy keveset ettem! - emelte fel az ujját Redeki.
- Miként én is! - zúgolódott Grimbó.
- Meg én is - vallotta be sóhajtva Bluba. - De azt hittem, hogy majd meg se látszik! Aztán nem értettem, hogy miért csak ilyen kevés maradt!
Kálmán úr fejcsóválva nézett a manókra.
- Látjátok, látjátok! Erre mondják, hogy sok kicsi sokra megy! Éppen csak néhány darab fíííínom szaloncukrot eszel - mondta, és megnyalta a szája szélét -, és egyszer csak azt látod, hogy szinte el is fogyott!
Redeki gyanakodva nézett Kálmán úrra. - Csak nem te is megdézsmáltad a cukrot?
- Ugyan, miket beszélsz! - méltatlankodott a főmanó. - Különben se kiabálj, mert Nanica sosem fog elaludni!
De a kislány már nem hallotta a beszélgetést. Csukott szemmel, békésen szuszogott a takaró alatt.
- De jó alvókája van! - nézett rá elismerően Redeki. - Mondtam, hogy alvóbaba, ugye megmondtam!
- Kezdjünk hozzá végre a fa díszítéséhez! - csapta össze a tenyerét Kálmán úr. Majd riadtan Nanicára nézett, és megismételte a tapsot, csak jóval halkabban, és úgy suttogta. - Munkára fel!
A manók vidáman sürögni-forogni kezdtek. A fa díszítése közben még dalra is fakadtak. Igaz, csak halkan, nehogy Nanica álmát megzavarják.

Hejhó, hejhó!
A kismanónak jó!
Hát díszítsük fel most a fát,
hejhó, hejhó-hejhó-hejhó!

Bluba kis kampókat szúrt a szaloncukrok papírjába, majd a szabadon álló karokkal a fára akasztotta őket. Hamar végzett a feladattal, hiszen alig néhány cukorral volt csak dolga. Ezalatt Grimbó felhelyezte a csillogó piros és fehér gömböket, Redeki pedig a csillagszórókkal ügyködött. Mikor mindannyian végeztek, Kálmán úr körbetekerte a fát ezüstösen szikrázó boával.
- Úgy! - szuszogott a főmanó. - Most már csak a csúcsdísz maradt. Grimbó, hol van a csúcsdísz?
- Milyen csúcsdísz? - riadt meg Grimbó, és a kosarába kukkantott. - Itt nincs már semmi sem! Üres!
- Nem hoztál csúcsdíszt? - emelte égnek a kezét Kálmán úr! - Milyen hanyag munka ez?
- Most mi lesz? - kérdezte Redeki. - Itt marad a fa csúcstalan, unosan és untalan!
- Tegyük fel a sapkámat - javasolta Bluba, és már vette is le a fejfedőjét. - Jól fog mutatni rajta!
- Miért pont a tiédet? - vitatkozott Grimbó. - Az én dolgom a csúcsdísz, legyen fent akkor az enyém! Az úgyis olyan zöld, mint maga a fenyő!
- Éppen azért nem ér semmit! - erősködött Bluba. - Észre se lehet majd venni a zöld fán a zöld sapkát! Az én égszínkék sityakom kell oda!
- Vagy inkább az én gyönyörű pirosam! - kiáltott Redeki. - Ami olyan, mint a Mikulás ruhája!
- Mindhárom sapkát felhasználjuk - döntötte el Kálmán úr. - Ide velük, de gyorsan!
A főmanó összefogta a három sityakot, és egy aranyszínű zsineggel átkötötte őket. - Így ni! - nézegette elégedetten. - Ez tökéletes lesz.
Felnézett a fára, és egy ügyes mozdulattal a magasba hajította a fejfedőket. Éppen a feldíszített fa csúcsára érkeztek.
- Végeztünk! - állapította meg örömmel Kálmán úr. - Kész a fa!
Hirtelen felkapta a fejét, és hallgatózni kezdett. - Úgy hallom, jönnek is a szülők! Nincs veszteni való időnk! Mindenki ide, körém!
A három szerzet a főmanóhoz sietett. Kezüket egymás vállára téve egy kört formáltak a szoba közepén.
- Egyszerre mondjuk - szólt Kálmán úr. - Redeki, te is figyelj, nehogy valami ostobaságon járjon az eszed!
- Figyelek!
A főmanó körbenézett a manókon, majd megrogyasztott térddel jelezte, hogy eljött a pillanat
- Hopp! - kiáltották egyszerre, s a következő pillanatban eltűntek a szoba közepéről. Nem maradt utánuk más, csak egy halvány derengés a sötétben. Az ajtó kinyílt, és Anya meg Apa kukucskáltak be rajta. Nanica szeme úgy pattant ki, mintha megérezte volna a szülei jelenlétét.
- Kicsim! - lépett hozzá Anya. - Jól aludtál?
- Nagyon is! - ült fel Nanica, és kíváncsian Anya háta mögé kukkantott. Szeme kerekre nyílt, amikor észrevette, hogy a karácsonyfa nincs az asztalán. - Hova lett a fa?
- A másik szobában van - mondta Apa. - Ahova minden évben tesszük!
- Biztos átvitték a manók - dünnyögte magában a kislány. - Rajta van a szaloncukor? A díszek, meg a csillagszórók?
- Persze - simogatta meg a buksiját Anya. - Gyere, nézzük meg!
Nanica kipattant az ágyból, és átszaladt a nagyszobába. A sarokban ott állt a karácsonyfa tele gyönyörű, csillogó gömbökkel, tekergő ezüstszalagokkal, feketén ágaskodó csillagszórókkal. A fa tetején egy piros-kék-zöld színekben játszó dísz pompázott.
- Az ott a manók sapkája! - kiáltotta vidáman Nanica. - És látjátok, milyen kevés szaloncukor van a fán?
- Mondtam, hogy többet kellene rárakni - súgta Anya Apának.
- Mert megették a manók! - kuncogott Nanica. - És lehet, hogy még Kálmán úr is megdézsmálta!
- Kálmán úr? - csodálkozott Apa. - A szomszéd bácsi?
- Dehogy! A főmanó!
- Vagy úgy! - mosolyodott el Apa. - Ki más!
- Gyertek ide! - mondta Anya, és magához ölelte Nanicát. - Énekeljük el a dalunkat, amit Apa írt karácsonyra. Utána megnézheted az ajándékokat!
A gitár már Apa kezében is volt. Megpengette a húrokat, s Anya és Nanica énekelni kezdtek. Vékony hangjukhoz hamarosan csatlakozott Apa mélyebb baritonja:

Karácsony este
száz kicsi gyertya ég
árad a szeretet
melege feléd.

Karácsony este
körülállnak a gyerekek
a fenyőfa szép
Őrzi a szíveket
míg a gyertya ég.

Karácsony este
tárd ki a szívedet
érezd a szeretet
lágy melegét.

Karácsony este
csillagszóróit
meggyújtja az ég
szikrázó ünnepével
borul föléd.