"Tarkaságok ezek a könyvek, akár a borítók, és átszövi mindegyiket a leleményes humor. Jók a történetek, barátainkká válnak a derekas illetők, szurkolunk a gonoszak ellen - s nekem nem szabad ismertetnem a regény-forma elbeszélésfüzér egyetlen csattanóját sem. Van ilyen, sok!"

Tandori Dezső


"A Pamuhihőke és Sámsemék remek könyv. Érdekes. Csodálatos. Lenyűgöző. De miért ne lehetne emellett valami más is? Nem nagyon, csak egy kicsit. Mint amilyen különbség van a Hamupipőke és a Pamuhihőke között."

Szegő András  


"Kevésbé ismert talán, mint Böszörményi, de Tarcsai Szabó Tibor szöszölményi
- amelyben zsurgaborlók, krikszkrakszevő tevék, és egyéb furcsa figurák bukkannak fel egyre -
szintén új színt visznek e nagy elegybelegybe."

Varró Dániel  

 

M  E  S  É  K

Részlet a

Micsoda város!

című mesekönyvből


Varázsposta



Az egyik pillanatban még nem volt Talabér előtt semmi, a következőben meg már ott ágaskodott a kis ember. Apró, mint egy pötty, rajta az ablakpárkányon. Mert olyan kicsi volt, hogy még ott is elfért. Kék tányérsapkája illegett-billegett a fején, pöttöm szeme alig látszott ki alóla.
- A VaP-tól jöttem, kedves uram - mondta meghajolva. - Ön pedig ugyebár Talabér, ha nem tévedek!
A fura emberke kényelmesen helyet foglalt a párkányon, és elégedetten lóbálta a lábát. - Nos, nem tudom, hallott-e már rólunk. Mi vagyunk a VarázsPosta, azaz röviden csak VaP. Mi hozzuk-visszük a híreket, pletykákat. Ha kívánja, küldhet velünk varázslatot, mágiát, rontást. Részvétet, jókívánságot, gondolatot. Vagy cuppanós csókot, ízeket, virágillatot. Zenét, verset, táncos lábú jókedvet. Nos, kívánja?
- Nem... nem... - dadogta Talabér. - Nem hiszem, hogy szükségem volna az Önök szolgálatára.
- Mindjárt gondoltam - bólogatott pöttöm kis fejével a varázspostás. - Nem is azért vagyok itt. Üzenetet hoztam.
- Üzenetet? Kitől?
A kis emberke feltápászkodott, és jobb tenyerét Talabér szeme elé dugta. Bal kezével húzogatni kezdte az ujjait, egyiket a másik után. Tenyere minden roppantásra nőtt egy kicsit, végül akkora lett, mint egy péklapát.
- Na! - fújt elégedetten. - Most már jöhet az üzenet!
Tenyere felizzott, néhány csík futott rajta keresztül, mint egy képernyőn, majd egy fiatal nő feje jelent meg. Kétségbeesett pillantását egyenesen Talabérra szögezte.
- Szükségem van rád, Bátyó! Ide kell jönnöd! Furcsa dolgok történnek nálunk!
- Erwinia! - kiáltott Talabér. - Kis húgom! Mi a baj?
- Gyere gyorsan! - folytatta a nő. - Ne késlekedj!
A képernyő ekkor kihunyt, s Talabér csak a varázspostás vigyorgó arcát látta maga előtt.
- Na kérem! - dörzsölte a tenyerét elégedetten a kis ember. - Most újra mi jövünk! Készen áll az utazásra?
- Milyen utazásra? Erwinia a város túlsó végén lakik a Dimbidombon. Gyalog sincs messze!
A varázspostás felnevetett. - Higgye el, a VaP segítségével sokkal gyorsabban odaér! Vagy szívesebben kutyagolna fél órán át?
- Miért, a VaP-pal meddig tart az út?
- Egy pillanat műve csak az egész! Mondtam már, hogy a VarázsPosta csodákra képes! Na, jöjjön! - a kis ember csettintett egyet, és Talabér döbbenten vette észre, hogy minden, ami körülötte volt, hirtelen a sokszorosára dagadt.
- Hé! Mit csinál?
- Csak lekicsinyítettem egy kicsit - magyarázta a varázspostás. - Így sokkal egyszerűbb a szállítás. No és persze olcsóbb is.
Egy piciny hintót vett elő táskájából, és Talabér elé tette.
- Ebben fog utazni. Meglátja, nagyon kényelmes lesz!
Micsoda dolog - morgolódott magában Talabér -, idejön egy törpe a semmiből, és se szó, se beszéd apró bogarat csinál belőlem!
Alighogy elhelyezkedett a hintóban, a kis ember újabb pattintására eltűnt a túlméretezett szoba, s Talabér már érezte is, hogy az ülés megindul alatta.
- Hóóó! - kiáltott a varázspostás a következő pillanatban, és a hintó megtorpant.
- Mi az, miért álltunk meg? - nézett ki Talabér.
- Mert megérkeztünk - nevetett a kis emberke. Csettintett egyet, s Talabér teste szinte kirepült a járműből. Újra akkora lett, mint régen.
- Hű! - rázta meg magát Talabér. - Most már tudom, milyen érzés lehet hangyának lenni...
Egy nagy tér közepén álltak, ahol mindenfelé vidám, színes zászlók lobogtak.
- Ez itt a VarázsPosta épülete! - mutatott a tér sarkában meghúzódó takaros, piros téglás épületre büszkén a kis ember.
- Látom. De arról volt szó, hogy a húgomhoz repít, nem pedig ide!
- A kedves húgával itt beszéltük meg a találkozót, de úgy látszik késik.
- Jó napot kívánok! - köszönt rájuk egy bordó lepelbe burkolózott, loboncos hajú asszonyság. - Kíváncsiskodni jöttek, ugye? Pedig hiába, várniuk kell holnapig, ugyanis néhány síp még hiányzik.
- Síp? Milyen síp? - értetlenkedett Talabér.
- Orgonasíp. Az ünnepségre készülő új, szabadtéri orgonához.
- Holnap ünnepeljük a Tavasz Első Napját - magyarázta a varázspostás. - A hölgy Cicerella, a kiváló orgonaépítőmester, akit a város megbízott a dimbidombi orgona megalkotásával.
- Csodálatos darab lesz - dörzsölte a kezét izgatottan Cicerella. - Majd meglátják!
- Ha meglátják! - A tér túloldaláról egy hosszú, fekete ruhába öltözött, szakállas férfi szegezte rájuk szúrós szemét. - Mert valami nincs rendben ezzel az orgonával! Én mondom, valami nincs rendben!
- Zsurgaborló, az Elátkozott Világ mágusa - súgta a varázspostás.
- Fura egy alak - morgott Cicerella.
- Az Elátkozott Világból? - csodálkozott Talabér. - Hogyan került ide?
- Mindenféle mendemondákat hallani arról, hogy egy félelmetes boszorkányt üldöz, aki évekkel ezelőtt átszökött a mi világunkba. De hogy mit keres éppen Mesélneken, azt senki sem tudja.
- Még az is lehet, hogy ő áll a gyerekek eltűnése mögött - sziszegte Cicerella. - A gonosz varázslója!
Talabér megdöbbent.
- Eltűnt gyerekek?
- Igen - sóhajtott a varázspostás. - Egyre-másra tűnnek el a Dimbidombról. Minden nap kettő-három. Mikor lemegy a nap, egyszer csak köddé válnak! Se hírük, se hamvuk.
- A kis trió! - eszmélt fel Talabér. - Erwinia gyerekei! Orsilla, Andrion és Norinka! Velük mi lehet?
- Jól vannak! - borult a nyakába Erwinia, aki éppen az utolsó szavakra érkezett. Talabér megkönnyebbülten ölelte át régen látott testvérét.
- Már attól féltem, hogy velük is történt valami!
- Szerencsére semmi bajuk. Egyelőre... Éppen azért hívtalak, hogy segíts őket megvédeni!
- Hát persze. Úgy megvédjük őket, mint a pinty! - mondta magabiztosan Talabér. - Kivont karddal állunk őrt a vártán, csak próbálja meg elrabolni őket valaki! Rögtön lekaszaboljuk!
- Apróra vágjuk! - tódította a pöttöm varázspostás.
- Szétcincáljuk! - vágta rá Talabér.
- Fölnégyeljük!
- Cafatokra szedjük!
- Lefejezzük! - lelkesedett tovább a kis ember, majd némi habozás után hozzá tette - Már ugye... ha úgy alakul... mert egyébként nem akarok tolakodni...
- Persze - tért magához hevületéből Talabér is. - Persze... Gyerünk, kis húgom, induljunk haza! Itt az ideje, hogy megöleljem a kis krampuszokat!
Erwinia otthonába betérve csengő énekhang ütötte meg a fülüket. Talabér rögtön felismerte a két lány üde szopránját és Andrion fiús dörmögését. - A kis trió! - örvendezett.
- Pszt! Énekelnek! - suttogta Erwinia.

A nap nyugodni tér,
leszáll a csendes éj,
már búcsút mondunk.
A tölgy a bérc alatt
oly búsan bólogat
mert el kell válnunk.


- Ejnye kölykök, mi ez a szomorúság! - nyitott rájuk Talabér.
A gyerekek harsány üdvrivalgással fogadták nagybátyjukat.
- Talabér bácsi! Talabér bácsi!
- De jó, hogy itt vagy!
- Ugye vigyázol ránk? - kapaszkodott a nyakába a kisebbik lány, Norinka.
- Persze, hogy vigyázok! Ma éjszaka nyugodtan alhatsz, ne félj!
- Ideje is ágyba mennetek! - szólt rájuk Erwinia. - Mindjárt beesteledik.
- A nap nyugodni tér - nevetett Orsilla.
- Leszáll a csendes éj - folytatta Norinka.
- Már búcsút mondunk - fejezte be Andrion.
- Mars ágyba!
- Nem úgy van az - emelte fel az ujját Talabér -, előbb megvizsgálom a gyerekek szobáját!
Mindent tudó, komoly arccal megkopogtatta a falakat, bezárta az ablakokat, még a szekrénybe is bekukkantott.
- Nem jó - jelentette ki végül az állát vakarva. - Ez így nem biztonságos. Az ablakon akárki bejöhet.
- Toljuk a szekrényt az ablak elé! - javasolta Andrion.
Odatolták.
Talabér tovább vakargatta az állát.
- Még mindig nem jó. Az az akárki benyúl az ablakon, aztán eltolja a szekrényt. És akkor már bent is van!
- Támasszuk meg egy másik szekrénnyel! Hozzunk át egyet a szomszéd szobából!
Nosza, áthoztak egyet.
Talabérnak azonban ez sem volt elég. - És ha ezt is eltolja?
- Tegyük az ágyakat a szekrény elé! - mondta Orsilla. - Ha megmozdul, úgyis fölébredünk!
- Mire fölébredtek, már el is rabolt benneteket! - legyintett Talabér. - Más kell ide.
- Jó, de mi?
Talabér tanácstalan volt. Álldigált egy darabig, egyik lábáról a másikra. Majd a másikról az egyikre. Aztán egyszer csak a homlokára csapott.
- Megvan! A VaP!
- A VaP? - csodálkozott Erwinia. - Mit akarsz a varázspostától?
- Azt mondta az a kis ember, hogy bármit lehet küldeni a VaP-pal!
- Így is van. De mit segít ez rajtunk?
- Küldjünk magunknak egy ablakonbesurranó-gátlót.
- Az meg micsoda?
- Fogalmam sincs - vonta meg a vállát Talabér. - De azt mondta a pöttömke, hogy bármilyen varázslatot el lehet küldeni vele. Akkor hát kérjünk egy ablakonbesurranó-gátlót.
- Hát... - tétovázott Erwinia -, kérjünk. Végül is... nekem sincs jobb ötletem.
- Parancsoljanak velem! - jelent meg előttük hirtelen a kis ember.
- Hát maga meg hogy került ide? - esett le az álla Talabérnak.
A varázspostás elégedetten nevetgélt.
- Elég csak ránk gondolni, és mi már ott is termünk! Szóval mit parancsolnak?
- Egy... ablakonbesurranó-gátlót.
- Értem - bólogatott a kis emberke, és lopva körülnézett. Láthatóan nem lepődött meg a szekrényekkel eltorlaszolt ablak látványától. - Értem... De meg kell mondanom, hogy az ablakonbesurranó-gátló sajnos nem fogja megoldani a problémájukat.
- Miért nem?
- Mert semmiből sem áll kiiktatni egy ablakonbesurranó-gátlótalanítóval.
Talabér elgondolkozott.
- Akkor kell egy ablakonbesurranó-gátlótalanítót semlegesítő is.
- Azt pedig hatástalanítja az ablakonbesurranó-gátlótalanítót semlegesítőtelenítő - vágta rá a varázspostás.
- Akkor...
- Állj! - emelte fel a kezét a kis ember. - Kár folytatni. Minden varázslatnak megvan az ellenvarázslata.
- Akkor mit tegyünk?
- Nem tudom - vallotta be a varázspostás. - Sajnos még nem sikerült kitalálni, hogyan lehetne biztonságba helyezni a gyerekeket.
- Küldjük el őket! - csillant fel Talabér szeme.
- Hová?
- Akárhová! Hiszen a gyerekek csak a Dimbidombról tűnnek el, nem igaz? Akkor küldjük el őket a város más részébe. Mondjuk hozzám.
- Jó ötlet! - vidult fel Erwinia. - Nálad biztonságban lesznek!
- Akkor indulhatunk is! - mondta Talabér a varázspostásnak.
- Rendben, de hova tűntek a gyerekek?
A kis trió nem volt sehol. Orsilla, Andrion és Norinka eltűntek.
- Lement a nap - csapott a homlokára Talabér -, és mi nem vigyáztunk rájuk!
- De hát az előbb még itt voltak! - értetlenkedett a varázspostás.
- Nem maga tüntette el őket? - nézett rá gyanakodva Erwinia.
- Én? Hogy tehettem volna? A VaP ugyanúgy működik, mint a hagyományos posta, a küldeményeket a postások szállítják. Én pedig nem mozdultam innen egy tapodtat sem, hát akkor meg hogyan vihettem volna el a gyerekeket?
- Valami varázslattal! Hiszen ahhoz is ért!
- Ugyan már! - mérgelődött a kis ember. - Hát honnan értenék én a varázslathoz!
- Hiszen varázspostás!
- Persze, hogy varázspostás vagyok! De az még nem jelenti azt, hogy tudok varázsolni! Minket postásokat csak a kicsinyítés, a nagyítás és a helyváltoztatás varázslatára oktattak! Nem ismerünk semmi egyebet!
- Hiszen azzal dicsekedett, hogy rontást, bűbájt és ki tudja még mi mindent lehet magukkal küldeni! - érvelt Erwinia.
- És ablakonbesurranó-gátlótalanítót - mutatott rá Talabér is.
- Ezeket a varázslatos dolgokat, mint a besurranógátlót, meg a semlegesítőjét a varázsraktárból vételezzük! - magyarázta kétségbeesve a postás.
- És nem vételezett véletlenül egy gyermekeltüntető varázst is?
A pöttöm emberke az égnek emelte apró kezét. - Mi a ménkűnek vételeztem volna gyermekeltüntető varázst! Különben is gondolják, hogy ennyi eset után nem vizsgálta meg a posta vezetése a varázslatok felhasználását? Dehogynem! És nem találtak semmi rendkívülit! Ami nem véletlen, ugyanis nem mi állunk a gyermekek eltűnése mögött!
- Akkor ki? - roskadt össze Erwinia. - Hova lettek az én szép gyermekeim?
Néma csönd támadt. Csak néztek egymásra szomorúan, reménytelenül.
Ez a néma bánat roskadt rá a másnapi ünnepélyre is. Hiába voltak vidám, színes lobogókkal teletűzdelve a házak, hiába sütött hétágról a nap, az emberek komor, kedvetlen arccal álldogáltak a dimbidombi főtéren. A Tavasz Első Napját beárnyékolta az eltűnt gyerekek szomorú históriája.
Csak egy valaki nem volt bánatos: Cicerella, a kiváló orgonaépítő. Leplezetlen örömmel tüsténkedett a gyönyörű, fehér sípokkal ékeskedő hatalmas orgona körül.
- Készen van a drága! - simogatta hangszerét. - Minden síp a helyére került. Mindjárt megszólal az én szerelmetesem, mindjárt megszólal!
- Majd meglátjuk - nyikorogta a tér széléről Zsurgaborló. Az öreg varázsló olyan volt hosszú, fekete ruhájában, mintha az emberek bánattól meggyötört lelkébe öltözött volna. - Mert valami nincs rendben itt, megmondtam! Valami nincs rendben!
Az orgona azonban megszólalt. Cicerella ujjai fürgén táncoltak a billentyűkön, s muzsika lassan szétáradt a levegőben. Az emberek elérzékenyülve hallgatták a zenét, a fájdalmasan hullámzó dallamot, mely betöltötte a teret, a dombot, a dimbidombi lakók szívét.
Talabér is ott álldogált Erwinia mellett a téren, és az eltűnt gyermekekre gondolt. A kis trióra, akik előző délután oly szomorú búcsúdalt énekeltek, mintha előre sejtették volna sorsukat.
Pedig kell, hogy legyen valamilyen magyarázat erre a titokra!
Talabér már nem figyelt az orgona fátyolosan búgó hangjára. Lassan elgondolkodva megindult a tér körül. Elhaladt az önfeledten muzsikáló Cicerella és az őt figyelő öreg mágus mellett, és egyszer csak a vakítóan fehér sípok mögött találta magát.
Innen egészen másképp hallatszott a hangszer bús hangja. Talabér megtorpant. Nem akart hinni a fülének. Tétován nézett a téren ácsorgó emberekre, akik láthatóan semmi különöset nem észleltek. Csak bámultak fájdalmas, szívszaggató képpel a széles mozdulatokkal, extázisban zenélő Cicerellára, de nem mozdult senki sem.
- Hogy lehet az, hogy senki nem hallja, amit én? - bizonytalanodott el egy pillanatra Talabér. - Talán mert nem vagyok dimbidombi? Vagy mert az orgona mögött állok? Vagy lehet, hogy csak képzelődöm?
Tétován hallgatózott egy darabig, aztán nem bírta tovább, és felordított.
- Álljon meg! Hagyja abba! Előrohant az orgona mögül, és feldúltan félrelökte a megrökönyödött Cicerellát. Ujjai végigfutottak a billentyűkön, majd rövid keresgélés után három hang fölött állapodtak meg.
A Dimbidomb lakó döbbenten figyelték az orgonából feltörő sóhajszerű, fájdalmas hangokat. Most már mindenki hallotta, amit Talabér. A sípokból Orsilla, Andrion és Norinka szomorú éneke sírt fel:

A nap nyugodni tér,
leszáll a csendes éj,
már búcsút mondunk.

- Ő volt az! - ordított fel Zsurgaborló, görbe ujját vádlón Cicerellára szögezve. - A gonosz boszorkány! Ő tüntette el a gyerekeket!
A híres orgonaépítő dermedten meredt Talabérra és gyönyörű hangszerére. Zsurgaborló vijjogó hangjára feleszmélve megrázta magát, és szembefordult a mágussal.
- Hát sose szabadulok meg tőled? - sziszegte gyűlölködve. - De hiába üldözöl! Nem megyek vissza többé a te Elátkozott Világodba! - Cicerella hátravetette hosszú, bordó palástját, s madáralakot öltve, hatalmas szárnyakon a levegőbe emelkedett. Zsurgaborló egy pillanatig sem habozott. Megrázta magát, s fekete hollóvá alakulva gyors szárnycsapásokkal eredt a boszorkány nyomába.
Amint a két madár eltűnt a felhők mögött, a Dimbidombról lehullott a varázs.
Az orgonasípok helyén ott álltak az eltűnt gyerekek.
- Orsilla! Andrion! Norinka! - kiabálta Erwinia, és a kis trióhoz rohanva boldogan ölelte magához megkerült gyermekeit.
- Na, kérem! - dörzsölte tenyerét elégedetten Talabér. - Mégis csak megvédtük őket!
- Bizony! - tódította a varázspostás is, aki hogy, hogy nem, éppen mellé keveredett.
- Most már akár haza is mehetnék - morfondírozott Talabér. - Itt már nincs szükség rám.
- Állok szolgálatára - vigyorgott a kis ember. - A hazaszállítást a VaP természetesen ingyen vállalja Önnek.
- Szó se lehet róla! - borzongott meg Talabér. - Elegem van a varázslatokból, inkább sétálok egy kicsit.
- Ahogy akarja. De ha esetleg meggondolja magát - akár útközben is -, tudja, csak gondolnia kell ránk! A VaP mindig készen áll!