"Tarkaságok ezek a könyvek, akár a borítók, és átszövi mindegyiket a leleményes humor. Jók a történetek, barátainkká válnak a derekas illetők, szurkolunk a gonoszak ellen - s nekem nem szabad ismertetnem a regény-forma elbeszélésfüzér egyetlen csattanóját sem. Van ilyen, sok!"

Tandori Dezső


"A Pamuhihőke és Sámsemék remek könyv. Érdekes. Csodálatos. Lenyűgöző. De miért ne lehetne emellett valami más is? Nem nagyon, csak egy kicsit. Mint amilyen különbség van a Hamupipőke és a Pamuhihőke között."

Szegő András  


"Kevésbé ismert talán, mint Böszörményi, de Tarcsai Szabó Tibor szöszölményi
- amelyben zsurgaborlók, krikszkrakszevő tevék, és egyéb furcsa figurák bukkannak fel egyre -
szintén új színt visznek e nagy elegybelegybe."

Varró Dániel  

 

M  E  S  É  K


Megjelent a

Kistarcsai kalendáriumban




Pünkösdi királyság




- Játsszunk királyosat! - ragyogott fel Andris szeme. - Én leszek Csobánc, az ifjú király!
- Nem bánom - bólintottam -, de hadd legyek én a király!
- Hogyisne! - nézett rám megütközve. - Én szoktam a király lenni!
- Hát éppen ez az! Hogy mindig te vagy a király! Most az egyszer hadd legyek én!
- De te nem lehetsz - nyögte, és látszott rajta, hogy kétségbeesetten keresi a kifogásokat -, mert én… sokkal jobb király lennék!
- Ugyan már! - biggyesztettem a számat. - Mitől lennél jobb, mint én?
- Mert… én nem sanyargatnám a népemet! - jelentette ki önérzetesen.
- Nagy dolog! - legyintettem lekicsinylőn. - Én sem!
- És igazságos is lennék! - tette hozzá gyorsan.
- Nálam aztán senki sem lenne bölcsebb és igazságosabb! - forgattam a szemem.
- És nem szednék be adót! - vágta ki büszkén a végső érvet, és tekintete úgy csillogott, mint folyócsiszolta kavics a napsütésben.
Ez megrendítette magabiztosságomat. Csak álltam tétován.
- Én pedig még ajándékokat is adnék a népemnek! - böktem ki végül.
- Ajándékokat? - merevedett meg Andris. Az ajándékozást láthatóan nem a királyi tevékenységek között tartotta számon.
- Minden nap adnék valamit az embereknek! - ütöttem tovább a vasat. Éreztem, hogy máris jobban állok a trónért folytatott küzdelemben.
- De mit?
- Bármit. Mindent, amim csak van! A kincseim, az ékszereim, a ruháim, mindenem!
- De akkor egyre szegényebb leszel!
- Bizony. És a végén én leszek a legszegényebb király a világon!
Andris eltűnődött. A legszegényebb király szerepe nem tűnt túl vonzónak.
- Meg aztán azért sem lehetsz király - magyaráztam egyre határozottabban -, mert a királyok mind szakállasak. Nekem van szakállam. Neked nincs. Tehát csak én lehetek a király!
- Nem is mind szakállasok - morogta Andris kedvetlenül. Kicsit vívódott, majd lemondóan legyintett. - Akkor legyél te a király! Mi lesz a neved?
- Gáborján - bukott ki belőlem egy hajdú-bihari község neve, amely közvetlenül a mesékben megénekelt Hencida mellett fekszik.
- És nekem?
- Bezedek - vágtam rá. Miért is ne hívhatnák úgy, mint egy baranya megyei helységet, ha már úgyis a földrajzi neveknél tartunk… - Te leszel az udvarmesterem!
- És ez itt a palotád - mutatott körbe Andris. Azaz Bezedek, az udvarmester.
- Nekem nincs palotám - ingattam a fejem.
Az udvarmester meghökkent.
- Miért nincs?
- Mert elajándékoztam. Tudod, minden nap adok valamit a népemnek.
- És akkor hol laksz? Vagyis lakunk…
- Itt, ebben a szegényes kis viskóban. De ez sem az enyém. Már ez is az alattvalóimé, csak megengedik, hogy benne lakjunk…
Miután tisztáztuk a körülményeket, Andris úgy döntött, hogy ideje elkezdeni a játékot.
- Felséges Gábor…
- Gáborján - segítettem ki.
- Felséges Gáborján király! Milyen mulatságot tervez mára? Kilovagol vadászni? Vagy…
- Nincs mivel vadásznom - csóválta a fejét a király. - Nincs lovam, fegyverem. De erdőm, vadam, kíséretem sincs. Mindet elajándékoztam.
Az udvarmester nem örült a hírnek.
- És akkor mi tervez mára uram, királyom?
- Ki kell találnom, hogy ma mivel ajándékozom meg a népemet.
Bezedek bosszúsan felmordult.
- Mindig csak ez az ajándékozás! Mást nem is tudunk csinálni?
- Ez a legfontosabb! - emelte fel az ujját a király. - Boldoggá tenni a népet!
- És azt csak ajándékokkal lehet?
- Hát… nem - bizonytalanodott el Gáborján. - De most… éppen nincs jobb ötletem.
- Akkor ajándékozzunk - törődött bele Bezedek.
- De az a bökkenő, hogy nincs mit!
- Ott van felséged ruhája…
- Sajnos már az sem az enyém… csak éppen viselhetem.
- És a berendezés? A bútorok, a tányérok, a poharak?
- Már azokat is a népemnek adtam… Az a helyzet, hogy semmim sincs már… Semmim és senkim. No persze rajtad kívül!
Az udvarmester gyanakodva nézett a királyra.
- De... ugye, engem nem akar elajándékozni felséged?
Gáborján király széttárta a karját.
- Most, hogy belegondolok, azt hiszem, nincs más választásom… Ha már egyszer megígértem, hogy minden nap adok valami ajándékot…
- De éppen engem! - háborodott fel Bezedek. Szemében hirtelen összegyűltek a megbántottság könnyei.
A király elszégyellte magát.
- Igazad van… Végül is te mindig hű voltál hozzám. Nem dobhatlak prédául az embereknek! De akkor mi legyen az ajándék?
Rövid csönd ült a kunyhóra. A király és az udvarmester némán gubbasztottak szegényes lakhelyük lócáin.
- Megvan! - rikkantott fel Gáborján. - Megvan! Elbocsátalak a szolgálatomból!
Az udvarmester szeme elkerekedett a döbbenettől.
- Micsoda? Elkergetsz?
- Dehogy kergetlek el! Elbocsátalak! Ez azt jelenti, hogy nem kell szolgálnod többé!
- De… akkor mit csináljak ezután? - kérdezte kétségbeesetten az udvarmester. - Nem lesz semmi dolgom!
- Ajándékba kapod a szabadságod! - győzködte a király. - Azt csinálhatsz, amit csak akarsz!
- De én semmi máshoz nem értek! Csak az udvarmesterkedéshez!
- Hát ez igaz - ismerte el Gáborján. - Akkor ez sem jó megoldás… Maradj csak udvarmester… Esetleg szolgálhatnál az új királynál…
- Milyen új királynál? Hiszen te vagy a király!
Gáborján széttárta a kezét.
- Nem nagyon marad más lehetőségem, mint visszaadni a hatalmam a népnek. Hiszen már semmi mást nem tudok adni nekik… csak a koronám.
Bezedek értetlenül bámult a nyilvánvalóan megháborodott uralkodóra.
- És ki lesz az új király?
- Nem tudom… de majd csak találnak valakit!
- És ha az új király gonosz lesz…?
- Miért lenne?
- … igazságtalan, aki sanyargatja a népet? Aki mindenféle adókkal nyomorgatja a szegényeket?
- Arról én nem tehetek.
- De igenis tehetsz! Ha egyszer másnak adod a királyságod!
- De elfogyott mindenem! - erősködött Gáborján. - Már semmit sem tudok adni a népemnek! És én azt ígértem nekik, hogy minden nap kapnak tőlem valamit! És ha nem tudom teljesíteni az ígéretemet… le kell mondanom.
- Ez nem igazság! Én akartam a király lenni, de te nem engedted! - esett ki a szerepéből Andris. - Most meg visszaadod a koronát… csak úgy, egyszerűen! Akkor meg miért nem lehettem én a király?
Restelkedve meredtem magam elé.
- Jól van, hát legyél te a király...
- Egy udvarmester nem lehet király - szögezte le keserűen Andris, aki láthatóan tisztában volt az udvar hatalmi szabályaival.
- Néha lehet… - bíztattam. - Ha forradalom tör ki, és elzavarják a királyt…
- De én nem akarom elzavarni a királyt… felségedet - tért vissza szerepéhez Bezedek.
- Akkor most mit tegyünk?
- Nem tudom.
Újra tanácstalan csönd ült a szobára. Nem is gondoltam, hogy ilyen átkozottul nehéz dolog királynak lenni.
- Mi lenne, ha én magam választanám ki az új királyt? - próbálkoztam. - Az utódomat.
- Miért, azt lehet? - kerekedett el az udvarmester szeme.
- Miért ne lehetne? Én vagyok a király, azt teszek, amit akarok! És én másik uralkodót akarok! - Egyre jobban fellelkesültem a frissen jött ötlettől. - Tulajdonképpen ez is egy ajándék! Új királyt ajándékozok a népnek!
Bezedek azonban ettől sem lett boldogabb.
- És velem mi lesz? Lehet, hogy az új királynak nem is kellek…
Magabiztosan mosolyogtam.
- Dehogynem! Mert arra gondoltam, hogy te lennél az új király… akit kiválasztok!
Bezedek azonban továbbra is mélabúsan meredt maga elé.
- Ááá… nem hiszem, hogy elfogadnának engem… egy udvarmestert…
- Te igazából nem is udvarmester vagy! - bizonygattam lelkesen. - Hanem az én egyetlen gyermekem! Akit egészen idáig titokban neveltem, nehogy a gonosz ellenfeleim eltegyék láb alól!
- A gyereked? - nézett tágra nyílt szemmel Bezedek. - A királyfi?
- Bizony!
Az udvarmester elgondolkodott. Miután alaposan átrágta magában a hallottakat, beleegyezőn bólintott.
- Akkor tényleg lehetek király!
- Na ugye! - dörzsöltem a tenyerem. - Akkor el is kezdhetjük a szertartást! A királlyá koronázásodat. Térdelj ide elém!
Lekaptam az ágyról a takarót, és Bezedek vállára terítettem:
- A királyi palást.
Az egyik kezébe belenyomtam reggelről megmaradt almámat:
- Az országalma.
A másik kezébe egy vonalzót:
- A királyi jogar.
Leemeltem fejemről a láthatatlan koronát - óvatosan fogtam, nehogy a földre essen, és kár keletkezzen a körbefutó, gyönyörű ékkövekben -, és az ifjú királyfi fejére helyeztem.
- Így! - szuszogtam elégedetten. - Ezennel a birodalom királyává koronázlak! Légy erős, jóságos és igazságos ura népednek, s akkor mindig szeretni és követni fog!
- Úgy lesz! - lehelte áhítattal Bezedek. Felállt, kihúzta magát, és megigazította a fején a koronát. Arca csak úgy ragyogott az örömtől.
- Én vagyok a király! - dülleszkedett.
Megkönnyebbülten mosolyogtam.
A királyság egéről elvonultak a viszály fellegei.