"Tarkaságok ezek a könyvek, akár a borítók, és átszövi mindegyiket a leleményes humor. Jók a történetek, barátainkká válnak a derekas illetők, szurkolunk a gonoszak ellen - s nekem nem szabad ismertetnem a regény-forma elbeszélésfüzér egyetlen csattanóját sem. Van ilyen, sok!"

Tandori Dezső


"A Pamuhihőke és Sámsemék remek könyv. Érdekes. Csodálatos. Lenyűgöző. De miért ne lehetne emellett valami más is? Nem nagyon, csak egy kicsit. Mint amilyen különbség van a Hamupipőke és a Pamuhihőke között."

Szegő András  


"Kevésbé ismert talán, mint Böszörményi, de Tarcsai Szabó Tibor szöszölményi
- amelyben zsurgaborlók, krikszkrakszevő tevék, és egyéb furcsa figurák bukkannak fel egyre -
szintén új színt visznek e nagy elegybelegybe."

Varró Dániel  

 

M  E  S  É  K

Részlet

Micsoda város!

című mesekönyvből


A Városi Tanács




Bizony, nem könnyű egy olyan nagy várost igazgatni, mint Mesélnek. Hiszen annyi, de annyi gondja-baja van az embereknek nap mint nap, amiket aztán a város Legfőbb Hivatalának kell orvosolnia. Szegény Halljakendnek fő is a feje sokszor, miként osszon igazságot a perpatvarok során, hogyan teremtsen rendet a rendbontók között.
Persze, ezt a nagy felelősséget nem lehet mind egyedül Halljakend vállára rakni. Talán bele is rokkanna szegény. Szükség van hát egy nagy tudású, okos emberekből álló testületre, hogy megfontolt, bölcs döntéseivel segítse a szorgos Halljakend mindennapi munkáját.
Természetesen Mesélneken is van egy ilyen intézmény: a Városi Tanács. A Legfőbb Hivatal büszke épületében minden héten összegyűlnek a kiváló városatyák, hogy Halljakend feltárja előttük a fojtogató gondok sokaságát, melyekre csakis e nagyérdemű társaság segítségével lehet megoldást találni.
Úgy, ahogyan az a legutóbbi ülésen is történt.
- Kedves barátaim! - kezdte Halljakend. - Sebeszter barátunk eljött hozzánk, hogy egy olyan problémáról számoljon be nekünk, melynek megoldásához az Önök segítségére van szükség!
A tanácstagok komor képpel bólogattak, hogy bizony-bizony, a mi párját ritkító szakértelmünk nélkül a gondokkal itt nem is lehetne mit kezdeni. Szerencsére itt vagyunk! Majd mi elboronáljuk a boronálatlant, kisöpörjük a söpörni valót, és úgy kivágjuk innen a sok gondot, hogy ihaj! Kezét-lábát töri mindegyik, csak próbáljanak meg itt fennforogni! A teremben lévők elszánt arcáról csak úgy sütött a tenni akarás.
- Városunkban ugyanis lépten-nyomon belebotlunk egy bizonyos sajnálatos körülménybe - folytatta Halljakend.
A tanácstagok ismét sűrűn bólogattak, jelezvén, hogy bizony nincs ez másképp, ők is jól tudják, micsoda borzasztó dolog csak sétálgatni gyanútlanul az utcán, aztán egyszer csak jön egy sajnálatos körülmény, és puff!, már hanyatt is vágódott rajta az ember. Kitöri a lábát rögtön. Ismerjük mi jól, kérem szépen, hogy micsoda szerencsétlen botlásokat eredményeznek ezek a sajnálatos körülmények. Különösen a bizonyosak.
- Gyönyörű, levegős parkunk csak úgy fulladozik a látványtól, mely nap mint nap a szemünk elé kerül!
Hogy mennyire oda kerül, sugározta a tanácstagok együttérző arca, szinte már el sem lehet hessegetni őket az ember tekintete elől. Anyák takarják el az ártatlan kisdedek szemét, gyermekek riadnak fel álmukból, ha csak eszükbe ötlik a mindenféle rémes látvány, amiről itten ugye, szó esik.
- De teszünk-e valamit azért, hogy mindez ne így legyen? - kérdezte Halljakend.
Micsoda? Még hogy teszünk-e? Hát ki tenne itt, ha nem mi teszünk, látszott a tanácstagok elszánt arcán. Úgy rendbe hozzuk itt a látványt, mint a pinty, csak várjon az a látvány! Megragadjuk a grabancát, megmarkoljuk az ülepét, és akkorát lódítunk rajta, hogy nem lesz kedve többé itt lófrálni, az biztos!
- Mert hiábavaló néhány ember jóakarata, ha nem vagyunk képesek egy emberként felsorakozni mögéjük! - dörögte szózatát tovább Halljakend.
Az már biztos, hogy mi felsorakozunk, sütött az elhatározás a tanácstagokról. Olyan egy ember leszünk mi, hogy olyat még nem pipált a világ! Mi a csoda, kérdezgetik majd az idelátogatók, hát az egész városban csak egy ember lakik, ez ám az igazi egyemberes város, az áldóját!
- Idősebb kollégáink is igazolhatják, hogy a múltban is csak az összefogás vezetett hathatós eredményre!
Az őszülő halántékú, vén tanácstagok büszkén néztek egymásra. Bizony ám, a mi összefogásunk aztán összefogás volt a javából! A sűrűjéből! Olyan példa nélküli volt a mi összefogásunk, hogy az már egyenesen példátlan! Volt is ám eredménye a mindenit, méghozzá hathatós. Sőt még héthetős is!
- Ezt az együttes cselekvést sürgetem én, a jelenlegi áldatlan helyzetben is!
Úgy van, tükrözte a tanácstagok tekintete. Ez az, amire most szükség van! De milyen óriási szükség, a mindenségit! Mikor az áldás csak úgy menekül innen, a helyzet meg hipp-hopp itt marad nekünk áldatlanul. No, de persze a cselekvés! Különösen az együttes! Az igen! Az majd helyre teszi itt a dolgokat!
- Ezért aztán arra kérem Önöket, kövessenek el mindent annak érdekében, hogy a széthúzás ne béníthassa meg nemes szándékainkat!
De ne ám, a mindenit annak a széthúzásnak, hogy a ragya essen bele! Még hogy ide jár bénítgatni a mi nemes tetteinket! Legyilkolni az összes jobbító szándékunkat. Meg a balító, meg a középítő szándékunkat is! No, hát ennek vége, szögezték elszánt tekintetüket Halljakendre a tanácsi emberek, majd adunk mi annak a széthúzásnak olyat, hogy arról koldul!
- Csak akkor számíthatunk gyors sikerre, ha minden jó szándékú ember mellettünk áll!
Mi az, hogy mellettünk áll? Úgy egybegyűjtjük mi itt az összes jó szándékot, hogy csak úgy fröcsög majd a sok jó szándék! Meg fortyog, meg bugyborékol. Akkor aztán lesz itt gyors siker, csak győzzük követni szemmel azt az ide-oda rohangáló sikert, a nemjóját, bólogattak a tanácstagok lelkesen.
- Mégis, mi az a gond, amirő beszél? - kiabált közbe türelmetlenül Cérnakő, aki nem tudott felemelkedni a probléma megoldásának magasztos fellegeibe.
- A gond, amiről beszélek - folytatta Halljakend -, olyan megoldást igényel, ami nem fog mindenkinek tetszeni...
Ha nem fog, hát nem fog, húzták föl a vállukat a tanácstagok. Istenkém! Volt már ilyen, meg lesz is. A lényeg a gyors megoldás, meg az összefogás, meg az együttes cselekvés, meg a siker, meg amikről itten ugye szó volt.
- Mongya má, mi az a gond, amirő annyit karattyol! - ugrott fel ismét a türelmét vesztett Cérnakő.
- Mindjárt rátérek arra is - nyugtatta őt Halljakend -, előbb azonban engedjék meg...
- Nem érünk mi rá arra, hogy ezt a locsogást hagassuk! Térjen má a lényegre! - követelte a padot verve Cérnakő.
Hát igen, gondolta néhány másik képviselő is, azért a lényeg, mint olyan, bír némi fontossággal, ugyebár. Igaz, azért az összefogás se kutya, az áldóját!
- Hát jó! - sóhajtott Halljakend. - Ha ennyire türelmetlenek a kollégák, akkor megkérem Sebesztert, hogy térjen rá a probléma taglalására.
Ez az, derült fel a tanácstagok arca. A taglalás! Az már igen, a teremburáját! Most aztán úgy a velejébe hágunk a dolgoknak, hogy csak úgy ropog! Hipp-hopp, kiviláglik a mi szakértelmünk a gondok megoldásában! Lesöpörjük azt a gondot innen, de úgy ám, hogy sose lesz kedve ide visszasomfordálni! Meg settenkedni. Még farokcsóválva sem.
- Nos... - ált fel Sebeszter zavartan, és egy pillanatra elhallgatott. A Városi Tanács feszült csöndben várta megnyilatkozását. - A gond az, hogy döglenek a mókusok.
A mókusok? A tanácstagok tanácstalanul néztek egymásra. Miféle mókusok?
- A Csudajóitt Park mókusai - világította meg a dolgot Sebeszter -, amik a fákon ugrálgatva megszépítik az életünket.
Hát az biztos, hogy megszépítik, gondolták a tanácstagok. Ahogy ott ugrálgatnak a fákon. Föl-le. Meg jobbra-balra. Micsoda jó kis mókusaink vannak nekünk, a kutyafáját! Vagy inkább mókusfáját. Most meg egyszerre csak döglenek, mint a nyulak. Meg mint a mókusok. Nyulkusok meg mókulak, he-he-he.
- Ez nem a Városi Tanács dolga! - kiabálta közbe valaki. - A Csudajóitt Park a Dimbidombi Erdészet tulajdona!
No persze ez már igaz, világosodott meg hirtelen a tanácstagok elméje. Nehogy már elpocsékoljuk a szakértelmünket holmi erdészeti problémára! Nem vagyunk mi favágók, a kiskésit! Vagy inkább a kisbaltáját!
- A mókusok gondját oldja meg az Erdészet! - hallatszott valahonnan a terem hátuljából is. - Erre nekünk nincs időnk!
- Se energiánk!
No igen, az már biztos, hogy ezek nincsenek nekünk, néztek egymásra buzgó egyetértéssel a tanácstagok.
- De hát a mi érdekünk, hogy a park szép legyen! - erősködött Sebeszter. - Arról nem is szólva, hogy a mókusok azért döglenek, mert az emberek összevissza etetik őket mindenfélével! A város polgárai. Ezt nekünk, a Városi Tanácsnak kell megoldanunk, és nem az Erdészetnek!
Hű, a mindenit, micsoda jó kis vita, örvendeztek a tanácstagok. Most aztán előjönnek itt a sziporkázó gondolatok, meg a csudaszép ötletek! De jó, hogy itt ülünk, aztán csak úgy ripsz-ropsz, megoldjuk a gondokat!
- Úgy gondolom - szólt közbe félénken egy ifjú hölgy -, hogy talán segíteni kéne azokon a szegény mókusokon. Ha mást nem is teszünk, legalább helyezzünk el táblákat a parkban!
Ez az, ujjongott a tanácstagok szive, táblákat kell kirakni! De nem ám akármilyen vicik-vacak, ócska deszkákat, dehogy! Hanem olyan jópofa, helyre kis táblákat! Ez aztán a megoldás! Hej, ti mókusok, ha tudnátok, hogy mit meg nem teszünk értetek, a kiskakasát! Vagy inkább a kismókusát!
- Én nem erre gondoltam - szólt közbe tiltakozva Sebeszter. - Ennél sokkal többre volna szükség!
- Aztán mi legyen azokon a táblákon? - dörmögött egy öreg bácsi.
- Talán írjuk rá azt, hogy: NE ETESD A MÓKUSOKAT! - rebegte bizonytalanul az ifjú hölgy.
Úgy van! Ez az! Akkor aztán aki tud olvasni, az minek etetné a mókusokat, ugye. Ha már egyszer ki is van írva, néztek elismerően a hölgyre a tanácstagok. Hej, ez aztán a furmányos megoldás, a kirelejzumát neki! Most aztán örvendezhettek, ti mókulik!
- Én hozzátenném - állt fel egy nagybajuszú tanácstag -, hogy MINDENFÉLÉVEL. Mert ugye az a lényeg, hogy mindenfélével ne etessék azokat a mókusokat. Egyfélével persze lehet, mert az nem baj. De mindenfélével, az már baj.
De még mekkora baj, értettek egyet a tanácstagok. Csak úgy döglenek a mindenfélétől azok a mókusok. Elvégre Sebeszter is megmondta, hogy attól döglenek.
- Úgy van! - süvöltött közbe Cérnakő, aki nagyon a szívén viselte a mókusok sorsát. - Etetni azért kő azokat a szerencsétlen, éhező álltokat! Csak nem mindenfélével!
Sebeszter kétségbeesve fogta a fejét. - Nem, nem, nem! - kiabálta -, én nem erre gondoltam!
- Akkor szavazásra teszem fel a javaslatot - emelkedett fel Halljakend, Sebeszter tiltakozásával mit sem törődve. - Aki elfogadja ennek az ifjú hölgynek a javaslatát, kiegészítve a "mindenféle" szóval, az tegye fel a kezét!
Mesélnek Városi Tanácsa pedig megszavazta a javaslatot.
Sebeszter még sokáig üldögélt összetört lélekkel a székében. - Micsoda város - fogta a fejét -, micsoda város!
A tanácstagok viszont büszkén távoztak a Városházáról. Ez igen, gondolták elégedetten, most aztán megmutattuk annak a fránya problémának, hogy mit is tudunk mi, ha egy kicsit összekapjuk magunkat.
Ti meg csak viruljatok, mókusok!