"Tarkaságok ezek a könyvek, akár a borítók, és átszövi mindegyiket a leleményes humor. Jók a történetek, barátainkká válnak a derekas illetők, szurkolunk a gonoszak ellen - s nekem nem szabad ismertetnem a regény-forma elbeszélésfüzér egyetlen csattanóját sem. Van ilyen, sok!"

Tandori Dezső


"A Pamuhihőke és Sámsemék remek könyv. Érdekes. Csodálatos. Lenyűgöző. De miért ne lehetne emellett valami más is? Nem nagyon, csak egy kicsit. Mint amilyen különbség van a Hamupipőke és a Pamuhihőke között."

Szegő András  


"Kevésbé ismert talán, mint Böszörményi, de Tarcsai Szabó Tibor szöszölményi
- amelyben zsurgaborlók, krikszkrakszevő tevék, és egyéb furcsa figurák bukkannak fel egyre -
szintén új színt visznek e nagy elegybelegybe."

Varró Dániel  

 

M  E  S  É  K

Részlet az

Elvarázsolt város

című mesekönyvből


A bimbambuszok




Lábalóga Szilveszter nagyon elcsodálkozott, amikor először pillantotta meg a bimbambuszokat.
- Nocsak - mondta álmélkodva, mert mindig ezt szokta mondogatni, ha valami érdekeset lát. Ez a látvány pedig roppant érdekes volt!
- Mi a csuda! - tette még hozzá, mert ezt is szokta mondogatni ilyen esetekben. - Hát ezek meg micsodák?
Lábalóga Szilveszter ugyanis még sosem látott bimbambuszokat. Még csak nem is hallott róluk. Persze ezen nem lehet csodálkozni, hiszen olyan sok dolog van a világon, amikről nem értesült még az ember fia!
A bimbambuszok (akik pedig még Lábalógáról nem értesültek), egy réten röpködtek a levegőben fel és alá. Valamint jobbra és balra - mindig éppen arra, amerre a kedvük tartotta.
- Nicsak, egy idegen! - vette észre az egyikük. Odareppent Lábalóga Szilveszter orra elé, és alaposan megbámulta.
- Jó napot! - mondta a vándor. - Akarom mondani: szervusz - javította ki magát, mert úgy érezte, hogy ez a köszönési forma jobban illik ide.
- Bim-bam - billentette meg harangszerű szoknyáját a bimbambusz, aki közelről egészen úgy nézett ki, mint egy csöppke tündérlány. Vagy inkább egy amolyan tündérvirág-féle. Hiszen szirom volt a szoknyája, vékony szár a teste. Csakhogy a virágoktól eltérően ő repülni is tudott. No meg bimbamolni.
Ez biztos azt jelenti: szervusz - gondolta Lábalóga. Ezért azt válaszolta: - bim-bam!
- Bam-bam-bim! - nevetett fel a kis virág. Libbent egyet, és már ott sem volt. Aztán kiderült, hogy csak azért hagyta ott a vándort, hogy egy tündértársával térjen vissza.
- Bim-bam-bim-bim - csilingeltek vidáman Lábalóga előtt, és kíváncsian repdesték körbe-körbe.
- Bim-bam. Bim-bim - próbálkozott találomra a vándor. A két bimbambusz erre szanaszét dőlt a kacagástól.
- Vajon mit mondhattam? - morfondírozott Lábalóga.
- Hinka - mutatott magára az egyik lány.
- Malinta - hajtotta meg a fejét a másik.
- Nicsak, ti nemcsak bimbamolni tudtok? - csodálkozott a vándor. - Lábalóga Szilveszter - mutatkozott be ő is.
Ez a név láthatóan nagyon tetszett a két kis bimbambusznak. Kacagva ismételgették - Lá-bam-ló-bam Bim-veszter.
A nap végére a vándor már minden fontos szót ismert bimbam-nyelven. Nagyszerűen elbeszélgetett a lányokkal, egészen estig.
Ám amikor a nap búcsúzni kezdett a világnak ettől a felétől, Lábalóga Szilveszter észrevette, hogy a kis tündérlányok egyre fáradtabban harangoznak, és egyre lassabban repkednek a virágok között.
Aztán a nap visszahúzta házába utolsó sugarait is, és az est leszállt.
Lábalóga megdöbbenve látta, hogy az egyik tündérlány lezuhan a földre. Szíve összeszorult. Vajon mi baja lehet szegénynek? Mire végiggondolta volna, hogy mit is tegyen, lehuppant a földre egy másik is, majd hamarosan a harmadik, és aztán szép sorban az összes többi.
A vándor rémülten rohant be a rétre.
- Mi lett veletek, gyönyörűségeim?
A tündérlányok azonban nem voltak sehol. A zöld fűben csak színes virágok üldögéltek, de a röpködő, muzsikáló lányoknak nyomát se találta!
- Hova tűntetek? - hűlt el Lábalóga, és nagyon szomorú lett, hogy ilyen gyorsan vége lett a csodálatos látomásnak.
Az éjszakát a tisztás szélén töltötte egy bokor aljába húzódva, hátha mégis előkerülnek apró barátai. Mikor a nap első sugarai kikászálódtak a fák mögül, Lábalóga Szilveszter szemei is kipattantak.
És akkor meglátta a Harmattündért. Persze nem tudta róla, hogy ő a Harmattündér, mint ahogy a Harmattündér sem tudta, hogy ő Lábalóga Szilveszter. Gyakran van ez így az életben, ezért olyan hasznos, ha bemutatkozunk a másiknak.
A vándor azonban nem akart bemutatkozni, sőt megmukkanni se mert, mert félt, hogy ez a látomás is elillan, mint a bimbambuszok az előző éjjel.
A Harmattündér hosszú, fehér ködfátyolba burkolózott. Virágról virágra libbent, és egy-egy harmatcseppet pottyantott a növények szirmára, amik ekkor kipattantak a földből, és a levegőbe röppentek. Lábalóga meglepve látta, hogy nem is virágok azok, hanem kedves barátnői, a tündérlányok! Mikor Hinka és Malinta is felébredt a Harmattündér cseppjeitől, a vándor nem tudta türtőztetni magát tovább, vidáman kurjongatva berohant a rétre.
- Hinka! Malinta! - kiabálta.
A Harmattündér rémülten nézett Lábalóga Szilveszterre.
- Nem bánt, a barátunk! - csilingelték a lányok, és vidáman röpködték körbe új ismerősüket.
- Te hogy kerültél ide? - dörrent rá a Harmattündér Lábalógára.
- Éppen csak erre jártam - szeppent meg a vándor.
- Nem értem! - csóválta meg a fejét elégedetlenül a Harmattündér. - Ide ember fia nem tehetné be a lábát! Majd adok én azoknak a semmirekellő őrmanóknak! Biztosan már megint elnyomta őket az álom!
- Nem bántok én senkit sem! - szólt önérzetesen Lábalóga. - Tőlem nem kell féltened a bimbambuszokat! Nagyszerűen összebarátkoztunk.
A Harmattündér azonban szigorúan rázta a fejét. - Akkor se jöhetsz ide többet! Ez tiltott terület! A bimbambuszok biztonsága mindennél fontosabb, és ez az egyetlen rét a környéken, ahová elrejthetem őket a sárcsúszó poloskák elől!
- De hát én nem…
- Búcsúzz el tőlük! - zárta le a vitát a Harmattündér. - Holnap reggelre már semmire sem fogsz emlékezni, álmodban mindent kitörlök az agyadból.
- Legalább ezt a napot hadd töltsem még Hinkával és Malintával! - könyörgött Lábalóga. - Ennyit igazán megengedhetnél még meg nekem!
A Harmattündér elgondolkozott. - Rendben van! - bólintott végül. - Nem érzek gonoszságot benned. Ma még itt maradhatsz, és játszhatsz velük.
- Nem vihetném el Hinkát és Malintát éjszakára is? - kérdezte Lábalóga szorongva. - Kérlek! Csak egyetlen éjszakára!
- Mi értelme lenne? Éjszaka nem tudsz velük kezdeni semmit. Alszanak!
- Legalább nézhetném őket még egy kicsit…
- Nézd őket itt!
- De itt sötét van!
- Hadd menjünk! - csilingelték izgatottan a lányok. - Végre valami mást is látnánk, nem csak ezt a rétet!
- Nem bánom, menjetek! - sóhajtott a Harmattündér, és szigorúan a vándorra nézett. - De hajnalra visszavarázsolom őket ide, és sohasem találkozhatsz velük többé!
A nap végén Lábalóga Szilveszter bánatosan ballagott vissza apró házához.
Egész éjjel a virágcserépbe ágyazott kis bimbambuszokat nézegette, s közben egyre csak azon töprengett, amit a Harmattündér mondott: hogy el fogja felejteni őket. Márpedig ő nem akarta elfelejteni apró barátait!
- Mi lenne, ha nem aludnék egész éjjel? - morfondírozott. - Akkor talán nem hat az álomvarázslat!
Ezen hosszasan elgondolkodott.
- Ez az! - szögezte le végül határozottan. - Ez lesz a megoldás! Nem alszom egy fikarcnyit sem!
Így aztán csak járkált szobájában föl s alá, órákon keresztül. Várta a hajnalt. Ám egyszer csak elfáradt.
- Leülök egy kicsikét - gondolta. - Nem alszom, csak leülök. Attól még nyitva tudom tartani a szemem!
Leült a padlóra, és úgy nézegette a bimbambuszokat. Visszaemlékezett az eltelt napra, amikor lassan, sok nevetés közben megtanulta a bimbam-nyelvet. Maga előtt látta a rétet és a vidáman repkedő tündérlányokat. Aztán látta a Harmattündért, amint harmatcseppekkel ébreszti fel az alvó virágokat. Mit keres itt a Harmattündér? - csodálkozott -, hiszen nincs is még reggel!
A Harmattündér háta mögül ekkor hirtelen hatalmas rovarok tűntek fel, és sárszínű testükkel elözönlötték a rétet.
- Nem! - riadt fel Lábalóga, és egy darabig értetlenül bámulta az alvó bimbambuszokat. - Csak álmodtam - szögezte le végül megnyugodva. - De nem ülhetek le egy pillanatra sem, mert megint elalszom.
Kisétált a ház elé, és megbámulta a csillagokat.
- Szépek vagytok - mondta nekik. A csillagok pislogva néztek vissza rá, mintha csak szólni akarnának. Lábalóga szinte hallotta is gyenge hangjukat. - Baj van! - suttogták a csillagok. - Baj van!
- A sárcsúszó poloskák! - eszmélt rá a vándor hirtelen, és rohanni kezdett.
Mikor odaért, a gyönyörű rét tele volt az álmában is látott hatalmas rovarokkal. Falták a füvet, a bokrokat, a virágokat! Az ő bimbambuszait!
- Hej! Takarodjatok innen! - üvöltötte Lábalóga kétségbeesetten, és egy hatalmas husángot tört le sietve az egyik fáról. Ütötte-vágta a poloskákat, ahol érte, karja járt, mint a cséphadaró. Meg se pihent addig, míg egyetlen rovart is látott.
Mire az utolsó sárcsúszó poloskát is elkergette, a fák lombjai mögül előbukkant a hajnal első sugara.
A Harmattündér döbbenten állt a rét szélén, s könnyező szemmel nézte a pusztulás nyomait.
- Hát ide is utánunk jöttek! - mondta keserűen.
- Most mi lesz? - kérdezte rémülten Lábalóga. - Mi lesz a bimbambuszokkal? Meghaltak?
A Harmattündér nem válaszolt. Letérdelt a földre, és egyenként vizsgálta meg a megtépett tündérlányokat.
- Élnek! - állapította meg sóhajtva. - De sokáig kell aludniuk. Talán egy év is eltelik, mire felgyógyulnak. Itt kell maradnom, hogy ápoljam őket! Hol van Hinka és Malinta? - nézett Lábalógára.
- Otthon - rebegte a vándor. - Biztosan alszanak.
- Szerencse, hogy nálad voltak - sóhajtott a Harmattündér. - Ne is hozd vissza ide őket! Tudnál róluk gondoskodni egy ideig?
- Hát persze!
- Itt ez a kis üvegcse, hajnalharmat van benne. Ezzel ébresztheted őket minden reggel. Egy év múlva gyertek ide vissza, addigra talán a többiek is felgyógyulnak!
- Elég lesz ennyi harmat egy évre? - aggódott Lábalóga.
- Akár kettőre is.
- És… hány órakor kell őket felébresztenem?
- Mindegy - mosolyodott el a Harmattündér. - Bármikor felkeltheted őket, legfeljebb kicsit fáradtak lesznek, ha nem alszanak eleget. De amikor a nap lenyugszik, maguktól álomba merülnek, láthattad magad is. Vigyázz rájuk!
- Vigyázok! - kiáltott Lábalóga Szilveszter. Magához ölelte a kis üvegcsét, és rohant vissza kis házához, az ő két bimbambuszához.
- Ha bármi baj van, itt megtalálsz! - kiáltott utána a Harmattündér.
Így történt, hogy Lábalóga Szilveszter abbahagyta a vándorlást, és letelepedett a város melletti erdőben.