"Tarkaságok ezek a könyvek, akár a borítók, és átszövi mindegyiket a leleményes humor. Jók a történetek, barátainkká válnak a derekas illetők, szurkolunk a gonoszak ellen - s nekem nem szabad ismertetnem a regény-forma elbeszélésfüzér egyetlen csattanóját sem. Van ilyen, sok!"

Tandori Dezső


"A Pamuhihőke és Sámsemék remek könyv. Érdekes. Csodálatos. Lenyűgöző. De miért ne lehetne emellett valami más is? Nem nagyon, csak egy kicsit. Mint amilyen különbség van a Hamupipőke és a Pamuhihőke között."

Szegő András  


"Kevésbé ismert talán, mint Böszörményi, de Tarcsai Szabó Tibor szöszölményi
- amelyben zsurgaborlók, krikszkrakszevő tevék, és egyéb furcsa figurák bukkannak fel egyre -
szintén új színt visznek e nagy elegybelegybe."

Varró Dániel  

 

M  E  S  É  K

Részlet

Az elvarázsolt város

című mesekönyvből


Borzasztó veszedelem

fenyegeti a várost, ám színre lép egy furcsa idegen,
akinek tevékenységét mindenki némán figyeli


Kardoszjánosz a Legfőbb Hivatal előterében ácsorgott, és a hirdetményeket böngészte. Merengését egy különös férfi érkezése szakította félbe. Hosszú fekete lebernyeget viselt, ami szinte teljesen eltakarta a testét. Nem is látszott ki belőle más, csak egy hatalmas könyv, amelyet az idegen a hóna alatt cipelt.
- Derűs, szép napot kívánok! - köszöntötte a hirdetőtábla előtt álló Kardoszjánoszt illedelmesen.
- Jó napot - dadogta Kardoszjánosz, és megbűvölten meredt a férfi kezére, amely az óriási könyvet tartotta. Nem is kéz volt az, hanem inkább egy bábu. Kis szoknyácska ölelte körül a testét, amelyből két apró ujj és egy nevető, vidám fej nőtt ki.
- A város főhivatalnokát keresem - szólt az idegen.
- Igen... nos...
- Jó napot, jó napot! - csörtetett elő ekkor az egyik szobából egy főhivatalnok kinézetű egyén, és barátságosan hátba veregette az idegent. - Hallom engem keres. Halljakend vagyok, nagytiszteletű szolgálatára.
- Nagyszerű! - élénkült fel az idegen. - Az én nevem: Hakinyiti Becsuki.
- Örvendek - bólogatott Halljakend. - Igazán örvendek. Nos, miben segíthetek? Mert azért állunk itt a város eme kis őrhelyén, hogy segítő kezet nyújtsunk minden bajba jutottnak, aki felkeres. Elkóborolt a macska? Elromlott a kilincs? Egyéb nem várt események rémsége bomlasztja idegeit? Nos, itt vagyunk mi! Mert ránk mindig számíthat a bajba jutott polgár, biztosíthatom! Szóval, életének melyik virágát fenyegeti a hideg tél lelketlen fuvallata?
- Khm - köszörülte a torkát Hakinyiti Becsuki, aki nem számított ilyen kimerítő ismertetésre a város bajainak orvosolása terén -, nos én azért jöttem, hogy feltárjak Ön előtt egy veszélyt, ami a várost fenyegeti.
- Értem - sóhajtott nagyot Halljakend, és keserves képpel a plafonra vetette tekintetét. - Sajnos elkésett. Már tudok róla. Jönnek a csemodánok! Ezrével özönlik el a várost, és leöldösik a kutyákat…
Hakinyiti Becsuki láthatóan megrendült a feltárt veszély borzalma hallatán.
- … meg a macskákat is - folytatta Halljakend könyörtelenül. - Aztán következnek a hörcsögök.
Hakinyiti Becsuki felhördült. Ez a rettenetes kilátás érezhetően még jobban megviselte.
- Majd a mókusok - sorolta tényszerűen Halljakend -, és a vízilovak.
- Hiszen Mesélneken nincsenek is vízilovak! - csapott le a főhivatalnok mondandójának leggyengébb láncszemére az idegen.
- Nincsenek - bólintott Halljakend.
- Akkor azokat nem ölik le a...
- A csemodánok...
- Azok... Szóval a vízilovak maradnak?
- Nem. Végük a vízilovaknak is - söpörte félre Hakinyiti Becsuki utolsó reményeit is Halljakend.
- De hát hogyan ölik meg a vízilovakat a csemodánok, ha nincsenek is?
- Csemodánok sincsenek, mégis leölnek mindent, ami útjukba kerül - legyintett Halljakend -, ez nem lehet akadály.
- Nem értem - adta fel a hiába való küzdelmet Hakinyiti Becsuki.
Halljakend megértően bólintott. - Elhiszem, kedves uram. Én sem értettem, amikor néhány napja ezzel állt elő egy polgártársunk, aki minden érv ellenére szilárdan ragaszkodott az előbb ismertetett történethez.
- Akkor... ez nem is igaz, ugye? - kérdezte bizonytalanul Hakinyiti Becsuki.
- Nem - vonta meg a vállát a főhivatalnok. - Csak meg akartam Önnel értetni, hogy milyen fenyegető veszélyekkel rémisztgetnek különböző egyének nap, mint nap.
- Értem már! - világosodott meg az idegen elméje. - De hát amiről én beszélek, az teljesen más!
- Természetesen - hagyta rá Halljakend.
- Én ugyanis nem vagyok különböző egyén - mutatott rá Hakinyiti Becsuki.
- Vagy úgy.
- Amiről én beszélek, az valóságos veszély, nem holmi képzelgés!
- Persze.
- Látom, nem hisz nekem - csüggedt el Hakinyiti Becsuki. - Azért én mégis elmondanám, mire akartam figyelmeztetni.
- Tessék.
- Nos… nem a csemodánok jönnek, hanem Parmezán, a hangrabló!
- És milyen hangokat rabol el ez a... Parmezán? - sóhajtott fel Halljakend, aki érezte, hogy hosszú, megpróbáltatásokkal teli nap előtt áll.
Hakinyiti Becsuki a hatás fokozása érdekében suttogva folytatta. - Az emberek hangját! A város lakóiét.
- Borzalmas - mondta egykedvűen Halljakend.
- Látom, nem érdekli - adta fel a hiábavaló küzdelmet az idegen. - De aztán ne mondja, hogy nem figyelmeztettem! Pedig én meg tudnám menteni a város hangjait Parmezántól.
- Hogyan?
Hakinyiti nagy lendülettel rácsapott a hóna alatt terpeszkedő könyvre. - Ezzel itt, ni! Megmutatom - azzal kinyitotta a könyvet, és Halljakend orra alá dugta. - Nézze meg!
- Mit? - értetlenkedett a főhivatalnok az üres, hófehér lapok láttán. Alighogy megszólalt, Hakinyiti Becsuki nagy durranással becsukta a könyvet. - Így ni! - vigyorgott elégedetten. - Most már a könyvben őrzöm a hangját.
- Micsoda? - kérdezte Halljakend. Azaz csak kérdezte volna, mert döbbenten tapasztalta, hogy egyetlen hang se jön ki a torkán.
- Ne erőlködjön - verte hátba barátságosan az idegen -, a hangja már a könyvben van. Amíg én ki nem szabadítom onnan.
- És mikor szabadítja ki? - akarta kérdezni Halljakend, de csak némán tátogott.
- Persze könnyebb lett volna, ha segít, de azért így is boldogulok. Mindenkinek a hangját összegyűjtöm - mosolygott magabiztosan Hakinyiti Becsuki. - Mindenkiét! Így megakadályozom, hogy az a gaz Parmezán elrabolhassa a városlakók hangjait. Aztán ha látja, hogy hiába jött, nem tehet mást, mint hogy dúlva-fúlva eltakarodik. És a város megmenekül.
Halljakend csak állt szótlanul, torkára szorított kézzel, és tehetetlenül nézte, ahogy az idegen vidáman sarkon fordul, és kifelé indul az épületből. Kardoszjánosz mellé érve Hakinyiti Becsuki ismét kinyitotta a könyvet. - Látott már ilyet? - kérdezte mosolyogva.
- Milyet? - nézett a lapok közé Kardoszjánosz. Szinte még ki se nyitotta a száját, Hakinyiti Becsuki nagy csattanással már be is csapta a könyvet, és nevetve kilépett a Legfőbb Hivatal méltóságot árasztó kapuján.