"Tarkaságok ezek a könyvek, akár a borítók, és átszövi mindegyiket a leleményes humor. Jók a történetek, barátainkká válnak a derekas illetők, szurkolunk a gonoszak ellen - s nekem nem szabad ismertetnem a regény-forma elbeszélésfüzér egyetlen csattanóját sem. Van ilyen, sok!"

Tandori Dezső


"A Pamuhihőke és Sámsemék remek könyv. Érdekes. Csodálatos. Lenyűgöző. De miért ne lehetne emellett valami más is? Nem nagyon, csak egy kicsit. Mint amilyen különbség van a Hamupipőke és a Pamuhihőke között."

Szegő András  


"Kevésbé ismert talán, mint Böszörményi, de Tarcsai Szabó Tibor szöszölményi
- amelyben zsurgaborlók, krikszkrakszevő tevék, és egyéb furcsa figurák bukkannak fel egyre -
szintén új színt visznek e nagy elegybelegybe."

Varró Dániel  

 

M  E  S  É  K

Részlet a

Segítség, megszöktünk!

című mesekönyvből


Síntarzia



Egy csapat szerencsevadász a szökevény királylány és szerelmese után erednek. Zsurgaborló - a varázsló, Hosszú Sánc - a kalapos indián, a csudaerős Csöppöttöm fivérek - Patykó és Matykó mind azon igyekeznek, hogy visszavigyék a szökevényeket a palotába. Eközben furcsa kalandok részesei lesznek...


Zsurgaborló, az Elátkozott Világ mágusa elmosolyodott.
- Készüljetek! Különleges utazásban lesz részetek!
Amint ezt kimondta, a fejük fölött megindultak a fák. Elrohantak az ég felé, majd a nap előtt összeértek, és közben furcsán elszíneződött körülöttük a világ.
A kis társaság egy hatalmas alagút szája előtt találta magát.
- Hol vagyunk? - forgolódott Hosszú Sánc. - Hova hoztál minket?
- Sehova - nevetett a mágus. - Ugyanott vagyunk, ahol eddig. Csak éppen kisebbek lettünk. Ez a lyuk itt előttünk nem más, mint maga a sín!
- Hogy lehetne sín! - vitatkozott a kalapos indián. - Az nem üres, mint egy barlang! Tömör vas!
- Legalábbis azt hiszitek - somolygott a varázsló, és belépett az alagútba. Hosszú Sánc azon nyomban utánaeredt, s némi tétovázás után követték a Csöppöttömök is.
- Hova jutunk a sínekben? - kérdezte Hosszú Sánc.
- A túlsó oldalra. Hiszen te mondtad, hogy ott találjuk Tilintiéket!
- De miért nem a felszínen megyünk? Így sokkal lassabban haladunk!
- Mert ez a vidék tele van az Álmok Vonatához hasonló csapdákkal! Én pedig nem tudok minden lépésetekre figyelni! Csak a sínken belül biztonságos.
- Ezek szerint itt nem találkozhatunk semmi furcsasággal?
Zsurgaborló felnevetett.
- Dehogynem! Csak éppen nem veszélyesek.
Néhány lépéssel előttük egy furcsa, több színben pompázó ruhát viselő emberke tűnt fel. Egy leeresztett sorompó mellett állt, tányérsapkás feje fölött hatalmas tábla hirdette:

Síntarzia


Az emberke lelkesen felnyitotta a sorompót, és széles karmozdulatokkal betessékelte őket.
- Jó napot, jó napot, üdvözlöm önöket! Kerüljenek beljebb!
- Tiszteletem. Megmondaná, kérem, hol vagyunk? - kérdezte Hosszú Sánc.
- Önök most éppen Síntarzia országába érkeztek! - világosította fel büszkén az emberke. - Az egyik legcsodálatosabb és legszerteágazóbb vidékre a sínek világában!
- Miért, van itt több ország is?
- Persze! A legnagyobb közülük a szomszédos Sínka Birodalom! - Az emberke elkomorodott. - Ámbár a tragédia óta sajnos lehet, hogy már nem is létezik...
- Hűha! - rikkantott Matykó. - Ez igen! Itt tényleg élnek emberek?
- Az itt élőket síndiánoknak hívják - magyarázta Zsurgaborló. - És szerencsére roppant barátságosak. Nem kell tartanunk semmitől.
- Nagyon ritkán téved hozzánk idegen - lelkendezett az emberke -, ezért engedjék meg, hogy szeretett uralkodónk, Sínnadratta király nevében meghívjam önöket egy vacsorára!
- Köszönjük, de nem vagyunk éhesek - szabadkozott Patykó. - És sietnénk...
- Természetesen örömmel elfogadjuk! - vágott közbe Zsurgaborló, s villámló szemével figyelmeztette a többieket, hogy ne ellenkezzenek. - A vacsorameghívást visszautasítani a síndiánok szemében a legnagyobb sértés! - súgta halkan.
- Nagyszerű, nagyszerű! - dörzsölte a kezét az emberke. - Sőt, egyenesen kiváló! Megkérem, kövessenek! Elvezetem önöket étekügyi minisztériumunk vezetőjéhez, aki a vacsorához önök mellé szegődik!
A kis társaság elindult a furcsa barlang gyomrának legmélye felé. Az utat meleg, kedélyes félhomály ülte meg, csak a távoli, sötétbarna falak éreztették a vas hidegét. A sínek hamarosan szanaszét szaladtak körülöttük, hogy máshol újra összefussanak, mint egy hatalmas dzsungel messze vezető, kusza ösvényei.
- Ez valójában egy pályaudvar - mondta Zsurgaborló -, sok-sok sínpárral és váltóval. Ezeken keresztül közlekednek a síndiánok az egyik sínből a másikba.
- Úgy bizony! - büszkélkedett az emberke. - Csodálatos és óriási ország ez, amelynél csak a Sínka Birodalom hatalmasabb!
Ahogy beljebb kerültek a sínrengetegben, a környezet élénk, barátságos ruhát öltött. A sínek falához tapadva apró, színes házikók bukkantak elő, melyek egyre sűrűbben követték egymást. Az épületek vidáman kanyargó, szűk utcácskákat formáztak, hogy végül terekké öblösödjenek a váltók kereszteződéseiben. Az ablakokból kíváncsi szemek kísérték a kis csapat útját.
- Már itt is vagyunk! - szólalt meg az emberke. - Engedjék meg, hogy bemutassam önöknek étekügyi vezetőnket, Kerekes Görgő urat!
- Üdvözlet a vendégeknek! - kiáltotta harsányan a miniszter, aki szélsebesen sietett hozzájuk az egyik becsatlakozó sín belsejéből. Élénksárga ruháját hatalmas kék csíkok díszítették. - Micsoda öröm, hogy elfogadták meghívásunkat! Éppen idejében érkezünk a 18.30-as vacsorához!
Sorban megrázta valamennyiük kezét, miközben arca csak úgy sugárzott az elégedettségtől.
- A 18.20-as gyors előbb érkezik - szólt a tányérsapkás emberke. - Nem inkább a McVonat's étterembe viszi őket a miniszter úr? Igazán kiváló hely!
- Ugyan már! - csattant fel Kerekes Görgő. - Csak nem képzeli, hogy egy gyorsétterembe viszem a vendégeinket?
- A fiatal síndiánok nagyon kedvelik - rebegte az emberke.
- Én már csak ilyen maradi vagyok - vicsorgott a miniszter, és arcára mosolyt erőltetve Zsurgaborlóhoz fordult. - Tudják, én a régimódi, személyesebb helyeket kedvelem!
- Nagy megtiszteltetés, hogy csatlakozhatunk önhöz, miniszter úr - hajtotta meg a fejét a varázsló.
- Te, Zsurgaborló - bökte meg titkon Hosszú Sánc. - Mi köze a gyorsvonatnak az étkezéshez? Jön vele talán valaki?
- Majd meglátod! - somolygott titokzatosan a mágus.
- Akkor... ha nem haragszanak, én beugranék a McVonat's-ba - hajolt meg előttük a tányérsapkás emberke. - A 18.20-as gyors mindjárt itt lesz... Viszontlátásra! Érezzék magukat jól Síntarziában!
- Menjen csak! - legyintett szájbiggyesztve a miniszter. - Önök pedig erre parancsoljanak! A mi úti célunk itt van a szomszédban.
Néhány perces gyaloglás után egy hatalmas térre értek. Szemközti sarkát egy karcsú oszlopokkal díszített, elegáns, sárga épület foglalta el. Bejáratát két oldalt félkörívben lefutó lépcsősor keretezte, melyek kitárt karokként hívogatták a látogatókat.
- A Városi Sínház - büszkélkedett a miniszter. - Drámaíróink síndarabjait itt adja elő kiváló síntársulatunk. Tudják, mi nagyon művészetszerető nép vagyunk! Mellette pedig az étterem, ahová a sínészek is járnak.
Keresztülvágtak téren, és beléptek az ódon hangulatú épületbe. Az asztaloknál bohókás, színes öltözékű emberek üldögéltek, akik várakozóan tekintettek a mennyezet felé.
- Miért nézik a plafont? - érdeklődött Patykó. - Nem látok rajta semmi különöset.
- Mert fölöttünk halad át a 18.30-as személy - dörzsölte a kezét izgatottan a miniszter. - Ezért mondtam, hogy ez az étterem olyan meghitt. Személyes... Hallják? Már jön is! Micsoda felséges falatok lesznek!
Az étterem boltozata lassan remegni kezdett, s egyre hangosabb és áthatóbb dübörgés töltötte be a teret.
- Itt van! - kiáltotta Kerekes Görgő, és a többi síndiánhoz hasonlóan láthatóan hatalmas élvezettel adta át magát a vonatdübörgés gyönyörének.
- Az itt élők a sín remegéséből táplálkoznak - kiabálta túl a zajt a Zsurgaborló. - Testük úgy töltődik fel a rezgéssel, mint az elemek az árammal. Ezért olyan fontos, hogy tudják, mikor, merre járnak a vonatok!
- Minek kell ehhez étterem? - értetlenkedett Matykó. - Ahol még pincérek sincsenek! Hiszen bárhol feltölthetnék magukat a rezgés energiájával!
- Mi sem szoktunk az utcán enni - intette le Hosszú Sánc. - Az étkezésnek mi is mindig megadjuk a módját, nem igaz?
- Bizony - bólintott a miniszter. A vonat gyorsan távolodott, a dübörgés csaknem elhalt már. - Az étkezés ünnep!... Khm... Rossz rágondolni, hogy mi lehet a szomszéd birodalommal. Valószínűleg éheznek... Az elmúlt héten ugyanis elromlott az egyik váltó. Talán beragadt... Egyesek szerint Brutélia, a boszorkány átkozta el. Azt hallottuk, megszökött a fogságból… Így vagy úgy, de a vonatok nem tudnak a Sínka Birodalom irányába kanyarodni.
- Micsoda tragédia! - húzta össze a szemöldökét Hosszú Sánc. Kalapján komor táncot járt a pávatoll.
Zsurgaborló némán, sötét tekintetét maga elé szegezve állt a többiek között. A boszorkány nevének említése nem töltötte el kitörő örömmel.
- Bizony. Ráadásul a király lánya, Sín Csilla is ott rekedt! A vőlegényéhez ment látogatóba... Hamarosan egész Síntarzia gyászba borul, ha valamilyen csoda nem történik!
- Zsurgaborló, nem tudnál segíteni? - kérdezte a kalapos indián. - Hiszen varázsló vagy! Megjavíthatnád azt a váltót valamilyen bűbájjal!
- Nem tehetek semmit! - rebbent meg a mágus. - Amikor ilyen apró vagyok, varázserőm is alig van... Örülj, ha vissza tudlak benneteket változtatni!
- De hiszen itt vagyunk mi! - nézett rájuk Matykó csillogó szemmel. - Nekünk meg se kottyanhat azt a váltót a helyére tolni!
- Megpróbálnák? - kapott a lehetőségen a miniszter mohón. - Síntarzia népe örökké hálás lenne, ha sikerülne!
- Hol az a váltó? - ugrott fel Patykó, és feltűrte az ingujját. - Végre használhatjuk valamire az erőnket!
Síntarziában futótűzként terjedt el a hír, hogy a frissen érkezett vendégek kísérletet tesznek a szomszéd birodalom felé vezető út megnyitására. Pillanatok alatt százak gyűltek össze a nevezetes váltó környékén, s még az sem érdekelte őket, hogy éppen abban az időben robogott át a közeli étterem fölött a legelegánsabb gyorsvonat, a síntercity.
A két Csöppöttöm az elromlott váltóhoz sietett, amelynek vége üresen ásított bele a semmibe.
- Mi még sosem mentünk ki a sínekből - borzongott meg az étekügyi miniszter. - A külső világ nem nekünk való… Bár a legendák szerint egyszer régen volt egy bátor lovag, aki elhagyta a síneket, és visszatért…, de persze ez csak mese.
Patykó és Matykó azonban nem félt a kinti világtól. Kisétáltak a váltó kapuján, és nekitámaszkodtak a külső falának.
- Gyerünk, fiúk! - izgult Hosszú Sánc. - Toljátok a helyére azt a vacak vasdarabot!
- Most! - vezényelt Matykó, és a két fivér nekifeszült a fémnek.
Remegett a fal, recsegtek a csontok, de a váltó bizony meg se moccant.
- Na, még egyszer! - adta ki a jelszót Patykó.
A Csöppöttömök azonban a következő próbálkozásra sem jártak sikerrel.
- Nem foghat ki rajtunk egy hitvány váltó! - dühöngött Matykó. Homlokáról csöpögött az izzadság. - Gyerünk, lóduljunk neki újra!
A tömeg fala ekkor kettévált, és az alattvalók között megjelent Síntarzia királya.
- Most értesültem róla, hogy mi történik itt - mondta. - Elhoztam magammal az ország tíz legerősebb és legbátrabb emberét. Együtt talán sikerülni fog!
- De hogyan gondolod… királyom? - kérdezte elfehéredve Kerekes Görgö. - Ahhoz, hogy segítsenek, ki kellene menniük a külső világba!
- Úgy van - bólintott Sínnadratta. - Éppen itt az ideje, hogy végre legyőzzük évszázados félelmünket!
Határozott léptekkel a váltó végéhez ment, és kilépett a rettegett sötétbe. A nép borzongva figyelte a király példátlan bátorságát.
Az újonnan érkezett emberek remegő lábakkal követték uralkodójukat. Néhányan azonban megtorpantak a váltó kijáratánál.
- Gyerünk, mi lesz! - sürgette őket türelmetlenül Sínnadratta. - Látjátok, hogy nem fenyeget semmi veszély!
A bátortalan alattvalók nem mertek ellenkezni királyukkal. Idegesen, félelemtől cikázó szemekkel kiléptek az ismeretlen, sötét világba, és gyorsan felsorakoztak a Csöppöttömök mellé.
- Rajta! - vezényelt elszántan Matykó.
A tizenkét ember meglódult, s nagyot lökött a váltón. A vas keservesen csikorogva végigszántotta a talpfákat, és nekicsattant a szomszéd sín falának. Éppen csak annyi rés maradt, hogy a kintrekedtek üggyel bajjal vissza tudjanak bújni a sínek belsejébe.
A feltáruló alagút túlsó oldalán hatalmas tömeg zsúfolódott össze. Az átszűrődő zajokból a Sínka Birodalom lakói is kitalálták, hogy a szomszéd országban az ő megmentésükön fáradoznak.
- Hurrá! - ordibáltak önfeledten. - Megmenekültünk!
Az alagút torkában egy fekete hajú, fehér bőrű lány állt.
- Sín Csilla! - kiáltott fel Sínnadratta király, és boldogan rohant át a frissen megnyílt úton, hogy megölelhesse elveszettnek hitt leányát.